Minden korábbinál többen vettek részt a washingtoni Magyar Örökség Fesztiválon

Kultpol

A Washingtonhoz közeli Macleanben harmadik alkalommal rendezték meg az egész napos kulturális eseményt, amelyen felléptek a washingtoni magyar népzenei együttesek, de érkeztek fellépők New Jersey államból is.

A Tisza Táncegyüttes a 2023-as Magyar Örökség Fesztiválon. Fotó: Kossuth Alapítvány
A Tisza Táncegyüttes a 2023-as Magyar Örökség Fesztiválon. Fotó: Kossuth Alapítvány

Előadást adott a több mint 40 éves Tisza Táncegyüttes, a Szikra Banda, felléptek az idén 50 éves washingtoni magyar cserkészcsapat tagjai, és táncbemutatót tartott a Kőrösi Csoma Sándor Ösztöndíjprogram révén jelenleg Washingtonban dolgozó Hajdú Bence néptáncos.

A Kossuth Alapítvány szervezésében rendezett Magyar Örökség Fesztiválon a szokásoknak megfelelően standdal volt jelen a magyar nagykövetség, valamint több diaszpóra szervezet, így a Magyar Emberi Jogok Alapítvány, az Amerikai Magyar Koalíció, a Hungary Foundation gondozásában működő HuGo kezdeményezés, amely mobilalkalmazásként az Egyesült Államok magyar vonatkozású helyeit gyűjti össze.

Az eseményen köszöntőt mondott Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai helyettes államtitkára. A politikus az MTI-nek hangsúlyozta, hogy az ilyen események nemcsak a magyar közösség, hanem a többségi nemzet tagjai számára is lehetőséget nyújtanak arra, hogy megismerjék, milyenek a magyarok. A helyettes-államtitkár rámutatott: egy ilyen eseményen az is látható, hogy a magyar kormány diaszpóra támogatásai miképpen hasznosulnak, hiszen a megvalósításhoz hozzájárulnak Magyarországról érkező források is.

Végh Sándor, a szervező Kossuth Alapítvány elnöke azt hangsúlyozta, hogy évről évre egyre többeket érdekel a magyar kultúra az amerikaiak közül, és az amerikai főváros környékén élő magyarok is növekvő létszámban látogatnak el az eseményre, amelyre idén már jóval több, mint ezer ember érkezett. A diaszpóra-vezető úgy vélte, hogy egy ilyen fesztivál képes leginkább megmozgatni a diaszpóra közösséget – erre bizonyíték a növekvő létszám.

Végh Sándor az általa vezetett Kossuth Alapítványról elmondta: vállalták a Washington környéki magyar szervezetek összefogását is, tekintettel arra, hogy az alapítvány a fenntartója a magyar állam tulajdonában lévő, Washington belvárosában álló Kossuth Háznak. Az intézmény számos magyar programnak ad helyet, valamint több magyar szervezet irodája is az épületben található.