„Minden nap a lehetetlenre teszünk kísérletet"

A fővároson kívül is lehet országos hatáskörű, sőt nemzetközi jelentőségű művészeti műhelyt létrehozni – véli a Pannon Filharmonikusok igazgatója. Horváth Zsolt szerint ha Magyarország nem tudja megteremteni, hogy a legkiválóbb zenekarai legalább a Közép-Európai átlagbüdzséből gazdálkodjanak, a zenekari kultúra színvonala hanyatlani fog, mert sem minőségben, sem mennyiségben nem áll rendelkezésre megfelelő utánpótlás.

Egy vidéken működő zenekar mennyire
tud labdába rúgni az országos színtéren?

Tizenhét évvel ezelőtt lett a Pécsi Szimfonikus Zenekarból Pannon Filharmonikusok. Ez a névváltáson túl tudatos pozícióváltást is jelentett. Mi még soha nem használtuk magunkra azt a kifejezést, hogy vidéki, magam – faluban töltött gyerekkor után – különösen kényes vagyok erre. Léteznek fővárosi és nem fővárosi együttesek. Bécsben jártam Zeneakadémiára, ha valaki salzburgiként tanult ott, eszünkbe sem jutott volna vidékiként aposztrofálni.

De ez egy vízfejű ország.

Valóban, mi mégis arra tettünk kísérletet, hogy ezt meghaladjuk. A fővároson kívül is lehet országos hatáskörű, sőt nemzetközi jelentőségű művészeti műhelyt létrehozni.

A helyhatározó másodlagos, nem jelent minőségi jelzőt.

Mégis fenntartanak fővárosi bérletet
a Müpában, mert kevesen autóznak oda-vissza öt órát egy koncert kedvéért. A
környékbeli településekre ingyenes buszjáratokat indítanak, hogy az ott élők
könnyebben eljuthassanak a programjaikra.

Ebben igaza
van. Ahhoz, hogy a PFZ eljusson a közönséghez, minél szélesebb nyilvánosságra
van szükségünk, ezért vagyunk többek között jelen a fővárosban. Hogy mi most a
pécsi irodámban interjúzunk, kivételes eset, a tárgyalások, sajtómegjelenések
miatt hetente járok Budapestre. Tizenhetedik éve hirdetjük meg
bérletsorozatunkat a Müpában. Természetesen a zenekar helyi közösségi
feladatokat is ellát amellett, hogy országos hatáskörű együttesként képviseli a
magyar kultúrát. Ha úgy tetszik, a PFZ nemzeti kulturális exportcikké vált, el
lehet küldeni Japánba, Nagy-Britanniába, Svájcba.

Vannak külföldi meghívásaik, de a
nemzetközi jelenlétük továbbra sem erős.

Ezt még mindig nem tudtuk a helyére billenteni. Gilbert Varga, az együttes egyik vezető karmestere is sokat tehet érte. Ugyanakkor számos kiváló nemzetközi együttműködésre lehetünk büszkék: február közepén a Müpával közösen mutattuk be Bellini Az alvajáró című bel canto operáját Riccardo Frizza vezényletével, az előadást a pécsi Kodály Központ közönségének is eljátszottuk. Azon túl tehát, hogy ellátjuk a várost, a régiót muzsikával, törekszünk az országos jelenlétre, amely valóban elsősorban Budapestet jelenti, de adunk koncerteket többek közt Veszprémben, Győrben, Debrecenben. Azt gondolom, hogy ez a stratégia igazolta magát az elmúlt tizenhét évben, mégis valahogy nehezen sikerül megértetnünk, mert Magyarországon egyedülálló ez a koncepció. Számos regionális zenekar működik, amely nem tart igényt országos ismertségre, elismertségre, mert elsősorban a helyi közösség kulturális szükségleteit elégíti ki. Hangsúlyozom: ez nem jelent minőségi kategóriát. Mi más stratégiát választottunk: megkérdőjelezhetetlen minőségi váltásra törekedtünk, és ezzel párhuzamosan kiterjesztettük a vonzáskörzetünket a magyarországi és európai színtérre. Tizenhét éve magától értetődőnek tartottam ezt a felfogást, ma viszont már látom, hogy minden nap a lehetetlenre teszünk kísérletet.

2003-ban még újszerűnek hatott Magyarországon az a felfogás, hogy a kultúra is termék, amit értékesíteni kell. Ma ez már evidencia, mégis különös, hogy a PFZ éppúgy büszke a szakmai elismeréseire, mint a marketingdíjaira. Lehet egy művészeti intézményt „cégként” működtetni?

Szerintem nemhogy lehet, kell is. A menedzsment – kis túlzással – úgy épül fel, mint egy autógyártó cégnél. Azzal együtt, hogy a végső döntést művészeti szempontok alapján hozzuk meg.

Soha nem mond olyat, hogy remek ez a
kortárs mű, de nem fogjuk tudni eladni a jegyeket?

Soha.
Meggyőződésem, hogy a pénzügyi hatékonyság a művészi kiteljesedést szolgálja. A
PFZ a zenekarok világában egy közepes büdzsével rendelkező szervezet, miközben
a művészeti „termék”, amelyet előállít, topzenekari színvonalú. Ha megnézi a
következő évadunk vendégművészeit, azt fogja látni, hogy ismert és kiváló
nemzetközi szólisták, akiknek szakmai pályájuk a top zenekarokhoz kötődik, és a
hazai vezető zenekaroknál is megfordulnak. Úgy vélem: a PFZ menedzsmentje az
egyik legfelkészültebb az országban.

Soha nem estek kísértésbe, hogy összeállítsanak valami bevételnövelő ABBA show-t?

Rátapintott, valóban játszottunk nemrég ABBA dalokat, Vass András állandó karmesterünk hangszerelésében. András ugyanolyan értékű, színvonalas, szakmailag kimagasló átiratot készített, mint a korábbi évadban Schubert: Halál és a lányka vonósnégyeséből. Mint mondtam: a pénzügyi szempont soha nem előzheti meg a művészi aspektust. Nem lehet minden nap más üzenetet küldeni a közönség és a szakma felé. Ha egyik nap azt kommunikáljuk, hogy mi művészzenekar vagyunk, és szakmai kérdésekben nem kötünk kompromisszumot, akkor a bevétel kedvéért nem kísérhetünk másnap a Sportcsarnokban valami közepes pop előadót. De mielőtt félreérthető lennék: zenekari, művészeti koncepciónk finanszírozása jelentős forrást igényel, amiben meghatározó a saját működési bevételünk, és kiemelt hangsúlyt kap a hatékonyság. Feszes, fegyelmezett gazdálkodás a szűk egymilliárdos budget valamennyi forintjával, az így rendelkezésre álló erőforrásokkal.

Egy zenekarnak alapvető kvalitás „indexe”, hogy egy zenemű magas szintű megszólaltatása mögött mennyi próbaidő áll, a műhelymunkában is létezik tehát hatékonyság.

Amikor a magyar zeneoktatás színvonaláról folyik a diskurzus, akkor mindig meg szoktam jegyezni, hogy ha hozzánk rövid időn belül érkezik néhány pályakezdő, akkor a szükséges próbaidő jelentősen megnő. Lényegében posztgraduális képzést végzünk, holott erre sem időnk, sem erőforrásunk. Csaknem tíz, külföldi zeneakadémián végzett muzsikusunk van, és – köszönhetően a zenekari művész képzési orientációnak – e tekintetben radikális különbség van a képzettségükben.

2018 novembere óta két vezető
karmestere van az együttesnek: Bogányi Tibor mellé érkezett Gilbert Varga.
Megfér két dudás egy csárdában?

Remekül
megférnek, de ha az a kérdés, hogy modellértékű-e ez a felállás, akkor a
válaszom az, hogy nem hiszem. Rendkívül személyiségfüggő.

De milyen az, amikor két művész
próbálja párhuzamosan a saját képére formálni egy zenekar hangzását?

Ezt még
kiegészíteném azzal, hogy valójában hárman dolgozunk ezen közösen, mert nekem
is van beleszólásom művészeti kérdésekbe.

Ez hatáskörtúllépés vagy új
konstrukció?

Utóbbi. Nyugat-Európában ez egyáltalán nem szokatlan felállás, miközben a mai napig rendszeresen beülök a zenekar trombita szólamába játszani. Vezetői időszakom során számos alkalommal kérdeztek erről, folyamatosan keresem a legközelebbi, szélesebb körben ismert párhuzamot. Ezek közül az egyik: úgy tekintek magamra, mint egy producerre. Felelősséggel tartozom és felelősséget vállalok a PFZ valamennyi aktivitásáért, annak középpontjában álló művészi teljesítményünkért. Ez csak úgy lehetséges, ha aktív szerepet vállalok a folyamatokban, a végső döntésben hiszek, azzal azonosulok. A zenei közéletben folyó diskurzusok általában zeneigazgatókról, ritkábban menedzser igazgatókról, azok koncepcióiról szólnak, miközben a lényeg mégiscsak a zenekar maga.

Tapasztalataim szerint Nyugat-Európában egy zenekar erős szakmai etikával él és dolgozik,

az együttes egy közös entitás.

Szó sem lehet arról, hogy érkezik egy új vezető, aki más típusú zenélésben gondolkodik, és ennek megfelelően újrakonstruálja az egészet. A magyar zenei élet nagyon másként fejlődött, nálunk a kiváló együttesek többsége egyetlen kimagasló alkotó köré szerveződik. Én viszont az említett nyugati mintát tekintem mérvadónak, vagyis hogy a zenekarnak kell legyen egy karaktere. Gilbert és Tibor közös feladata, hogy a PFZ egyedi hangzáskultúráját fejlessze, építse.

Most is hirdetnek meghallgatást a
zenekarba. Akadnak jelentkezők?

Igen, de összességében borzasztó a helyzet. A PFZ belépési küszöbe jóval magasabbra került, mint a helyi egyetemen végző fiataloké. Évek óta elvétve tudtunk innen felvenni muzsikust a zenekarba. Viszont csak esetileg tudjuk elérni, hogy az akadémia végzősei vállalják, hogy nálunk játsszanak a fővárosi nagyzenekarok gázsijának töredékéért. Ha Magyarország nem tudja megteremteni, hogy a legkiválóbb zenekarai legalább a Közép-Európai átlagbüdzséből gazdálkodjanak, a zenekari kultúra színvonala hanyatlani fog, mert sem minőségben sem mennyiségben nem áll rendelkezésre megfelelő utánpótlás. Sokat elárul az is, hogy egy végzős konzis osztály fele külföldi felsőoktatási intézménybe adja be a jelentkezését. Azt reméltük, hogy a fiatalok hajlandóak eljönni egy kiváló együttesért Pécsre játszani, még akkor is, ha ez 220 kilométerre van a fővárostól. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy inkább játszanak egy gyengébb zenekarban, de szeretnének Budapesten maradni.

Meghirdették a következő Müpás
bérletük programját, mivel készülnek?

A Pannon Filharmonikusok művészközössége az elmúlt közel két évtizedben a tiszta ezüst megszületéséhez fogható, a zenei megtisztulást eredményező munkát folytat, melynek izzásából szándékai szerint a 2020/2021-es Ezüstcsillanás-évadban a legnemesebb szintre lép. A sorozatban két koncertet vezényel Gilbert Varga, kettőt Bogányi Tibor, az ötödik hangversenyt pedig Eötvös Péter dirigálja, akivel kiváló kapcsolata alakult ki az elmúlt években a zenekarnak. Péterrel együtt gondolkodva, együtt muzsikálva egészen új horizontok nyílnak meg előttünk. A koncert Bartók Béla születésnapjára esik, így a dátum kijelölte a műsort: a program egyik fele Bartók-, a másik fele Eötvös-művekből áll majd. A Cantata Profanat ritkán hallani igazán jó előadásban, évek óta dédelgetjük, hogy megcsináljuk, örülök, hogy most alkalmunk adódik erre. A koncerten lesz egy új Eötvös-mű ősbemutatója is, ami nagy büszkeség számunkra. Gilbert Varga általában olyan műveket válogat össze, amelyeket már vezényelt korábban, ám mostanra kicsit másként képzeli el, és törekszik az ideális, kiteljesedett megvalósításra. Grieg Peer Gynt szvitjeit – elgondolása szerint – fordított sorrendben, a másodikkal kezdve adjuk majd elő. Bogányi Tibor a monumentális Alpesi szimfóniával folytatja a Richard Strauss szimfonikus költeményeire épülő sorozatunkat, de vezényel Beethoven-zongoraversenyt Ránki Dezsővel, a záró koncerten pedig Bernstein és Dohnányi mellett egy kortárs amerikai szerző, Corigliano hegedűversenyét mutatja be. A Müpában futó, öt péntek esti hangversenyből álló bérletünkben ismét kivételes koncertélményeket kínálunk, melyeken a közönség egybeolvadhat a zenével.