„Minden tárgyban ott vagyok én is” – Interjú Boros Ilona restaurátorral

A családodban megjelenik
másnál is a művészi vonal? Kitől örökölted a tehetségedet?

A szüleim kétkezi
munkások voltak, nagyszüleim paraszti foglalkozást űztek, juhászok voltak
mindketten. Én kilógok a sorból, de nem csak a kreatív véna miatt. Már egészen
fiatalon éreztem, tudtam, hogy – bár szeretem és tisztelem őket – én nem erre
az életformára vágyom.

De te sem azonnal
találtál rá erre az útra.

Valóban, eleinte nem
dübörgött bennem az elhivatottság, általános iskolában még nem igazán szerettem
tanulni. A 8. osztály után könyvkötői szakon kezdtem tanulni egy
szakmunkásképző iskolában. Valójában ez is csak tapogatódzás volt: igaz
felületesen, de beleláttam egy nyomdász családtagom életébe, távolról jónak
tűnt, gondoltam, megpróbálom én is.

Mikor jött a fordulópont?

1991-ben nyári munkára
jelentkeztem a Magyar Naiv Művészek Múzeumába, ahol diákként több hetet
eltöltöttem. Az akkori igazgató, Dr. Bánszky
Pál, aki óriási szaktekintélynek számított, nagyon elégedett volt velem,
észrevette a tehetségemet és elhivatottságomat, s hívott, dolgozzak papírrestaurátorként
a Katona József Múzeumban. Örömmel elfogadtam az ajánlatát. Elvárás volt
azonban az érettségi és az, hogy képezzem magamat. Így leérettségiztem, s munka
mellett elvégeztem először egy műtárgyvédelmi asszisztens képzést Budapesten, majd
egy megelőző műtárgyvédelmi tanfolyamot. Egyrészt akkorra értem meg a
tanulásra, rákaptam az ízére, másrészt végre azt tanulhattam, ami valóban érdekelt,
s az akkori igazgatótól, Dr. Bárth Jánostól és a közvetlen osztályvezetőmtől,
Áipliné Faragó Máriától kapott pozitív visszajelzések szinte repítettek ebbe az
irányba.

Ez elég lendületet
jelentett 30 évre?

Kezdő lökésnek elegendő volt, igen, az életre szóló hatást azonban első főnököm, Áipliné Faragó Mária gyakorolta rám. Szinte második anyámként tiszteltem, szerettem őt. Amellett, hogy minden fontos, szakmai fortélyra megtanított, türelemmel és hittel egyengette az utamat és ösztönzött arra: tanuljak, legyek több és jobb. Ő szerettette meg velem a szakmát és neki köszönhetem, hogy hittem és hiszek önmagamban.

30 év azért nem kevés idő egy munkahelyen,
mi tartja fenn a motivációdat?

Nagyon szeretek
műtárgyakkal foglalkozni, minden tárgyban ott vagyok én is. Kihívás volt
számomra például a Szórakaténusz Játékmúzeumban őrzött Rodolfo-hagyaték
műtárgyaival is foglalatoskodni, mert ezáltal kicsit közelebb kerülhettem a
bűvészlegenda varázslatos titkaihoz, s a tárgyak a kezem hozzáadott munkájával
a jövő generációi számára is megőrizhetővé váltak. A hagyatékában a sérült plakátjaival,
kártyáival és a könyveivel dolgoztam a legtöbbet, de öröm volt a bőröndjét
konzerválni, a fehér kesztyűjét tisztítani, az eltüntetődobozokat, kockákat
javítani vagy a fémkarikákat restaurálni.

Most min dolgozol épp?

Ebben az évben 110 éves Nemes Marcell hagyatéka, amelyből kiállítást tervezünk a Cifrapalotában. Már elkezdtük a közel 80 darabból álló képzőművészeti alkotások restaurálását. Izgalmas időutazás abba a korszakba, mely számomra a legkedvesebb. Nagyon szeretem ugyanis a szecessziós stílusra jellemző növényeket, indákat, virágokat, ahogyan lerajzolják és ábrázolják őket akár papíron, akár az épületeken.

Pontosan mit csinál egy
restaurátor?

A restaurátorok
feladata elengedhetetlen a múzeumi szakmában. Ők azok a szakemberek, akik a fém-,
kerámia-, csont-, fa-, textil- és papírtárgyakat különféle technikákkal és
eljárásmódokkal eredeti állapotukba varázsolják vissza. Cél az, hogy a múzeumi
kincsek állapotát megóvjuk, élettartamukat meghosszabbítsuk. Én a papírok –
térképek, könyvek, okiratok, céhlevelek, orvosi lajstromok
– restaurálásra specializálódtam, ez általában az én feladatom a háromtagú
csapatunkban. Dokumentálok, restaurálási tervet készítek, tisztítok, szárítok,
préselek, a hiányzó részeket kiegészítem. Emellett különféle technikákkal
megóvom a tárgyat a káros környezeti hatásoktól és ezáltal a további
romlásoktól.

Csapatmunka vagy zömmel egyéni a tiétek?

Legtöbbször önállóan
dolgozunk, mindenki egy-egy tárgyon, de van, hogy csapatban. Például egy-egy
kiállítás berendezésénél általában mindannyian jelen vagyunk, de az is
előfordul, hogy egy tárgy restaurálásánál egyszerre többünk szakértelmére van
szükség. Ha egy keretezett képet kell restaurálni, a fa keretet András
kollégám, magát a festményt pedig én varázsolom újjá.

Te egy végtelenül kedves,
türelmes ember vagy, aki úgy beszél a tárgyakról, mintha a gyerekei lennének.
Ilyen egy jó restaurátor?

Ennyi év távlatából
elmondhatom, hogy elsősorban kitartásra és türelemre van szükség. Ezt a munkát
nem lehet kapkodva, rohanva végezni. Számomra a tárgyak életre kelnek a kezeim
között, ezáltal kötődöm hozzájuk. Sosem rögtön kezdek neki a munkának, először ráhangolódom,
nézegetem a tárgyat, gondolkodom, s csak mikor megérkezik az ihlet, állok neki
felelősséggel a munkálatoknak. A türelmet a szülői házból hozom, s legfőképp
nagymamától tanultam. Ő egy igazán gondoskodó, türelmes asszony volt, szoros
kapcsolatom volt vele mindvégig, míg élt.

Mit csinálsz, ha épp nem
restaurálsz?

Rajongok a nyomozós
filmekért! Egyik nagy kedvencem Murdoch nyomozó. Ha újrakezdhetném az életem,
biztosan nyomozó lennék. Szeretem a filmekben a szövevényes megoldásokat, már
az elején próbálok rájönni, ki lehet az elkövető. A sport fiatal korom óta az
életem szerves része. Elsőként a Shito-Ryu karatét, majd a Shotokan stílust
próbáltam ki, ez utóbbit elég sokáig folytattam, felnőtt koromban is heti kétszer
jártam edzésekre. Később kipróbáltam a Krav Magát, ami már az önvédelemről
szólt, de ezzel egy idő után egészségügyi problémák miatt fel kellett hagynom. Szinte
nincs olyan karatés film, melyet nem láttam volna, Bruce Lee és Jackie Chan a mai
napig példaképeim. Ha tehetem, utazom is,
kedvenc úticélom Horvátország, ahová egy ideje minden évben elutazunk a
gyerekeimmel. Evezni is szoktunk a barátokkal, a Tiszán és a Dunán.

Hogy látod, gyermekeid tovább
viszik majd az általad képviselt művészi vonalat?

A lányom az egri Eszterházy Károly Egyetemen tanul tervezőgrafikus szakon, nagyon tehetséges, ő lehet, hogy kreatív szakmát választ majd. A kisfiam egyelőre még bimbózik, nála nem tudni, merre kanyarog majd az élete. Azt azonban remélem, hogy a küzdeni akarást, az elhivatottságot és kitartást, melyek az én életemet is előre vitték, mindkettőjükbe sikerült átörökítenem.  

Forrás és fotók: Kecskeméti Katona József Múzeum