A Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett festőművész diplomát. Hogyan emlékszik vissza ezekre az időkre?
A főiskola ? ma egyetem ? nagy élmény volt számomra. Érettségi után a Képzőművészeti Főiskolára jelentkeztem, és a kötelező előfelvételis katonai szolgálat után el is kezdtem tanulmányaimat. Szabadok voltunk, művésznek éreztük magunkat, előttünk volt az élet. Tanultunk, dolgoztunk, síztünk, vitorláztunk. Kokas Ignác osztályán szereztem diplomát, a mesterrel emberi kapcsolatom volt, bár elsősorban nem a mestereinktől, hanem önmagunktól és egymástól tanultunk.
Hogyan folytatta tovább a munkát?
1979-ben diplomáztam, 1980-ig még művészképzős voltam, és 2008-ig kizárólag festészettel foglalkoztam, és ebből is éltem. Életem első hivatalos munkahelyén, a Szent Gellért Katolikus Gimnáziumban, immár hetedik éve tanítok, ma is ?pályakezdő? tanárként.
Mit szeretne a leginkább átadni a tanítványainak?
A középiskolai tanításba véletlenül keveredtem bele. Senkinek semmit nem szeretnék tudatosan átadni, a naplóban a tantárgy neve ?vizuális kultúra?, de ha valaki vágyik arra, hogy tőlem megtanuljon valamit, annak azt átadom. Egy készségtantárgyat nem lehet ráerőltetni a tanítványokra. Azt vallom, hogy ezt a tantárgyat csak megszerettetni vagy megutáltatni lehet, hát válasszuk az előbbit! Szoktam mondani, hogy ?ha valaki közelről ceruzával eltalálja a papírt, azt én már díjazom.? Attól, hogy valaki nem tud rajzolni, még kiváló és hasznos tagja lehet a társadalomnak. Tisztelem a diákjaimat, hiszen előttük a jövő, s ha ebből a tiszteletből visszakapok valamit, már hálás vagyok.
És mikor költözött be az első önálló műtermébe?
1982-ben költöztem első önálló műtermembe. Nehezen tudtam eldönteni, hol vagyok hasznosabb: apaként a családban, vagy művészként a műteremben. A külön műterem nekem nem jött be, ezért polgári lakásom egy része szolgál műteremként. Ennek hátránya a családi élet zaja, előnye, hogy mindig a műalkotásaim között vagyok, a nap bármely részében alkotás közelben. Kokas Ignác mondta nekem: ?Lelkem, a művész ül a vadász lesen, és ha jön az ihlet, azonnal el kell kapnia.? Tehát tudatos döntés volt, hogy nem tartok fenn külön műtermet.
Milyen körülmények között szeret a leginkább alkotni?
Én a műalkotások létrehozására tettem fel az életem, ezt tanultam, ebben vagyok profi. Az alkotás állandó, folyamatos munka. A három napi tanítás kivételével csak ezzel foglalkozom. Munkamódszeremet úgy alakítottam ki, hogy egyszerre több művön dolgozom, keretezek, üvegezek, paszpartuzok, alapozok, akár ihlet hiányában is, hogy a művészi munka szempontjából mindig hasznossá tegyem a napot. A lényeg, hogy úgy feküdjek le, ma is előbbre léptem.
Volt olyan képe, amin kifejezetten sokat dolgozott?
Sokszor átfestem a képeimet, mert úgy gondolom, hogy ha megtehetem, ne maradjon utánam rossz nyom. Vannak olyan műveim, amelyeket 25 év után is átfestettem a régi, megkopott képek szellemi értékét és motívumait megtartva. Ha elégedetlen vagyok egy képpel, addig gyötröm, míg meg nem születik az éppen elfogadható állapot.
Többször járt külföldön.
Fiatal művészként szakmai céllal számos európai országban jártam: Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban, Olaszországban, Svájcban, Lengyelországban, Oroszországban, Ukrajnában, Grúziában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniában, Szlovákiában, Csehországban.
Merre járt még munka céljából?
Már régen megfogalmaztam magamnak, hogy a profi csak oda megy, ahová a dolga viszi. Én nem vagyok turista, kizárólag olyan helyekre mentem, ahol dolgom volt. 1984-ben és 88-ban Rómában festészeti díjat nyertem, ahol a Pignatelli Palotában átadott díj után rendezett fogadáson a Magyar Akadémián Ennio Morricone is személyesen gratulált. Önálló kiállításaim voltak Lengyelországban, Erdélyben, Ausztriában, Németországban.
Jelenleg milyen kiállításokkal készül?
Eddig több mint 100 önálló kiállításom volt. A kiállítási felkéréseket nem utasítom vissza. Az MTVA székházának felső szintje 2015 végéig a képeimmel van berendezve. Most, február 4-én nyílt meg a legújabb kiállításom a belvárosi Széphárom Közösségi Térben 234 négyzetméteren. 2015. április 15-én lesz a következő a B32 Galériában, Újbuda új kulturális központjában. Augusztus 19-én a szekszárdi Művészetek Házában nyílik egy hatalmas kiállításom.
Mi a tárlat koncepciója?
Szempontom, hogy az anyag legyen tematikus, egységes és lehetőleg új alkotásokból álló.
Körbenézve a műtermében, most is több képen dolgozik egyszerre.
Nálam minden művészetté válik. Nem kitalálom a képeket, hanem megszületnek bennem. Mindenről eszembe jut valami. Mindenből képet és szobrot alkotok. Amit épp láthat, René Magritte belga szürrealista festő egyik híres, ?Ez nem pipa? című képe alapján készült szobrom, amelybe az általam kiégetett pipákat applikáltam bele. Majd ennek sablonjából két másik mű is született: ?Magritte almával? és ?Magritte-tal a Belvárosban? címmel. Így egy gondolatból végül három műalkotás is lett.
Említette, hogy rendszeresen átfesti a képeit. Mi alapján dönt erről?
Ha egy képemről úgy ítélem meg, hogy a matériája, anyagszerűsége vagy szellemi mondanivalója megkopott, és tudnék hozzátenni valami újat, akkor átfestem. Ez a munkamódszer kb. 80 százalékban térül meg. Van, amikor elfogadható, friss mű születik, és van, amikor eltűnnek a régi értékek. Úgy gondolom, hogy egy középszerű mű fennmaradása, amíg javítható nem létjogosult.
És a röntgenképek milyen szerepet töltenek be művészetében?
Ennek is külön története van. A sí mindig is nagy szerelem volt az életemben. Közel negyven évig síztem, 34 évig pedig oktattam a sportot. Ennek következtében történtek velem apróbb balesetek, amelyekről röntgenképek készültek. A röntgenfelvételeket először 2000-ben kezdtem applikálni a képeimbe, és erkölcsi, politikai tartalmú ?Átvilágítás? címmel sorozattá alakítottam.
Fotó: http://www.vargaamar.com/
