Börcsök Enikőnek nyert ügye van, hogy fiziológiai szokatlanságokat, az állapot tanulmányozott vagy ellesett és aprólékosan megjelenített specifikumait nem keresve játssza a monológ autista szereplőjét. A világban és világában való otthontalanságnak ? vagy tétova otthonkeresésnek ? takarékos és hű közvetítője a belső metronómra mozgatott, járásában szögletesen forduló test, a gesztusokra a gesztusok fonákjával válaszoló ingázás. Fölösleges mozdulaton, az arcjáték túlzásain nem lehet rajtakapni a jelentésgazdag perfekcióval bíró, a szöveg nyomvonalát az átvittebb, emeltebb, nem szószínpadi jelenlét kedvéért el-elhagyó kiváló színésznőt.
A szöveg néha felparázsló, de heterogén, s eléggé közhelyes, lapos. Az előadás létrehozói ? Börcsök Enikő, Gyulay Eszter, Gibárti Tibor, Rostás Zoltán, Tóth József (és valamilyen módon a külön köszönettel illetett Szkárossy Zsuzsa) ? olyan anyagból dolgoztak, amely négy forrást fakaszt egybe: Seth. F. Henriett Autizmussal önmagamba zárva, Mark Haddon A kutya különös esete az éjszakában, Donna Williams Léttelenül és Birger Sellin A lélek börtöne című műveinek részleteit. A napirend szerint tagolt, önmagában jelentéktelen cselekmény vékony aforizmák, poénok és szimpla közlések csúszdáin halad előre, az egyik aranymondás szerzőjének neve (Benedek István) el is hangzik (fölöslegesen). A szövegkönyv arra elegendő, hogy a beszélő, a fiatal középkorú nő múltjának állomásai és jelenének meghatározói kirajzolódjanak. Egyházi iskola, főiskola, betegségek, könyvgyűjtő szenvedély, olvasásmánia, ráutaltság az anyára és a pszichiáterre, dühkitörés veszedelme, új gyógyszer, piruló szerelemvágy: ebben az emlék- és élményszférában olvasztja, önti ki magából a nemsenkilény ? lelkén, tudatán könnyítendő ? mindazt, ami a színlap szerint a nemmindegyembereknek szól.
Az informatív, novellisztikus, helyenként didaktikus én-történet szinte törvényszerűen mindig akkor forrósodik fel, amikor a monológ csak egyik összetevője az egységgé, formává komponált összetett hatásoknak. Ilyen stáció akadhatna több is az Orlai Produkciós Iroda új bemutatójában, ám a Trafó nézői így sem szűkölködnek szép pillanatokban. Az Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit fohász imához szokatlan testhelyzete, a hason fekve a földön köröző, maga köré krétával saját univerzumot kerítő Börcsök hevült forgása, a női Kis Hercegre asszociáltató elüldögélés ezek közé tartozik. A félig felrobbantott nagy bűvös kocka is megteszi a magáét. Kubusaiból lehet a teret tagolva építkezni, itt-ott ábrákkal is díszített felületeit lehet színezni, a teljes mértani idom jelképes-?graffitis? visszaépítésekor lehet belőle nagy kék falat képezni, integető búcsú után tömbjének mélyére felülről le lehet mászni. A részben gyermeki szívű hősnőt jól szolgálja a színekre és játékszerekre sokszor utaló darab díszleteként a kocka-vár. Valamelyest kevésbé a melléje állított, elhanyagoltabb ? tulajdonképp oldalsó rudazatával létrának kellő ? játszótéri hinta.
Nem szükséges ahhoz autistának lenni, hogy ? mint halljuk ? valaki féljen kimerészkedni az utcára, hiszen oly sok váratlan, kellemetlen, veszedelmes esemény történhet. Nem csupán az autista érzékszervei működhetnek felfokozottan, nem csak ő panaszolhatja, hogy az embereknek, a bevásárlóközpontoknak, bizonyos könyveknek büdös a szaguk. Szinte a premier címere, miszerint ?Az autizmus az autosz (önmaga) szóból származik. Minden ember önmaga. Ebből következne, hogy mindenki autista?. E paradoxon jelképes tartalmainak igazához nélkülözhetetlen, hogy az autista Börcsök Enikő sima vörös hajú, egyszerű fekete öltözékű, szeretetet, szolidaritást, a fájdalomban is pihés derűt ébresztő gyerekfelnőttje legyen. Egy csecsebecsékkel teli fiókkal a kezében, erszényszerű kistáskával a nyakában viszegeti, rakosgatja, kommentálja a maga bajait és a világ bűneit. Megérdemli, hogy nyomában járjon Isten Báránya.
