angster_maria_600x343.png
Angster Mária szakpszichológus, pszichoterapeuta

 

Elfogadni, hogy úgy volt, ahogy volt, az történt az életünkben eddig, ami történt, nehéz lelki munka. Talán segít, ha megértjük, hogy miért okoznak egymásnak fájdalmat életük során a családtagok, ismerősök. Semmi sincs ugyanis ok nélkül. Ha sikerül feltérképeznünk a sorsátvállalások láncolatát, akkor látjuk, hogy milyen módon kötötték gúzsba szüleinket, partnereinket, gyerekeinket a rendszertörvények. Valójában nem akartak fájdalmat okozni, csak ebben a gúzsba kötöttségben nem tudtak másképp viselkedni. Így pedig már sokszor egészen másképp hangzik a történet.

Sokaknak talán még nehezebb elfogadni, hogy pont attól a két embertől kaptuk az életünket, és mi tulajdonképpen ők vagyunk. Pedig anélkül, hogy szeretnénk magunkban azt a részt is, amit szüleinktől, nagyszüleinktől kaptunk, nem lehet jó életet élni. Ebben is segít, ha látjuk az okokat, és megértjük, hogy a lapokat tőlük kaptuk ugyan, de hogy mit csinálunk velük, az már a mi kezünkben van.

Dr. Angster Mária klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta a Mindenki megvan? egyéni sorozatában a színdarabokat a családállítás szakmai módszereivel elemzi, amelybe a nézők is bekapcsolódhatnak.