Mindenki Zsuzsi

Bár nagyon jól szórakoztam ezen a filmen, a fekete levessel kezdem: egy internetes fórum hozzászólói egy emberként kívánnak Till Attilának csak egyetlen pánikrohamot, hogy a saját bőrén érezze, milyen is az. A bevont orvos szakértő tanácsai ellenére ugyanis a Pánikban valóban van egy jókora csúsztatás: akarattal és optimizmussal legyőzhető a betegség. Ez sajnos nem igaz, ez nem választás vagy akaraterő kérdése, és ideje lenne végre, hogy a pánikbetegség ne a hipochondria és a hiszti szinonimájaként szerepeljen a köztudatban.

 

Ez a definíciós zavar ugyan üröm az örömben, de nem változtat lényegesen azon a tényen, hogy Till Attila első nagyjátékfilmje nagyon kellemes élmény, szokatlanul könnyed és szellemes mozi. Humor van a párbeszédekben, a karakterekben, de még a vágásban vagy a zeneválasztásban is. A színészek természetesek, ami ebben az esetben annyit tesz, hogy természetesen váltogatják szerepeiket, így lesz például öregedő anyukából sex shop betyár, meleg szeretőből macsó rendőr, hisztérikus kismamából tűsarkakon billegő díva egy pillanat alatt.

A Pánikban többé-kevésbé mindenki megőrülni készül, nézőként mindig az éppen aktuális szereplő fantáziavilágán keresztül jutunk egyik szürreáliából a másikba. Zsuzsi (Gubík Ági), a harmincéves, csinos PR-igazgató számára reggelente szétcsúszik a szoba, a tárgyak elvándorolnak, összpontosítani és dönteni lassan egyáltalán nem tud, mint ahogy enni és vezetni sem, a hétköznapi rutin is meghaladja képességeit. Skizofrén öccse (Valtz Péter) azt veszi a fejébe, hogy a szörnyek mindenkit kicseréltek, többek között édesanyját is, akitől ezért meg kell menteni a világot. Az anyák nemzedéke, a nagygeneráció hatvanéves, libidófixált, nagyszájú csajai alig győzik lerázni problémás gyermekeiket: Zsuzsi virgonc mamája (Bánsági Ildikó) és dévaj barátnője (Egri Márta) vihogva gúnyolódnak gravitáló mellükön és löttyedt fenekükön, végül pedig heroikusan szert tesznek egy second hand vibrátorra. A barátnő harminc körüli lányának (Ónodi Eszter) szülés utáni depressziója van, folyton a csecsemője légzését figyeli bőszen, két harmincas rendőr pedig azon veszekszik, hogy bevallják-e melegségüket: egyikük (Thuróczy Szabolcs) évtizedek óta hazugságban él, és hisztérikusan retteg a lelepleződéstől, a másik (Kovács Lehel) viszont szimulálni utál már nagyon. És van egy úgymond hipernormális szereplőnk is, a doktornő, a Zsuzsi által választott Pánik Klinika főnénije (Schell Judit), aki egzotikus módszerekkel próbálja kiűzni pácienseiből a gonoszt, de elég gyorsan kiderül, hogy az ő autoriter személyisége semmivel nem egészségesebb a betegeinél - igazán ráfér a verés és a szimbolikus helycsere egyaránt. "Mondd, hogy Zsuzsi vagyok" - terrorizálja őt a főszereplő, miközben fejét víz alá nyomva, lemásolja a doktornő sajátos terápiás gyógymódját.