A 90 éve született Váradi Hédire emlékezett a Bajor Gizi Színészmúzeum legendás színészeink életét bemutató előadássorozatban Szebényi Ágnes.

Ezt a Babits-idézetet választotta Váradi Hédi önálló estjének címéül, amikor a színpadról több évre száműzték. Soha nem derült ki, hogy miért lett kegyvesztett a színésznő, de úgy tűnt, hogy egy olyan koncepciós per áldozata lett, ahol sem vád, sem védelem, sem tárgyalás, se ítélet nem született.

Az Újpesten született színésznő szülei amatőr színjátszók voltak, gyermekeik is többször megcsodálhatták őket az Újpesti Munkásotthonban, az ő példájuk indította el Váradi Hédit ezen a pályán. Rózsahegyi Kálmán színiiskolája után jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, ahova első próbálkozásra bejutott. Gellért Endre osztályába került olyan társak mellé, mint Psota Irén, Berek Kati, Szemes Mari vagy Soós Imre. Itt ismerkedett meg élete nagy szerelmével, Bessenyei Ferenccel.

Bessenyei oktató volt a főiskolán, de miután egymásra találtak, a színész összeegyeztethetetlenségre hivatkozva visszalépett a tanári pozícióból. Hosszú évekig éltek együtt, végül 1961-ben összeházasodtak, de két év múlva már el is váltak. Váradi Hédi nem lelt ezután új társra.

A főiskolás éveket követően a Madách Színházhoz került. Bár a pályakezdő színészekre nem jellemző, hogy rögtön jelentős színház szerződteti őket, Váradi Hédinek tehetsége okán megadatott ez a lehetőség. Sőt, rögtön megkapta a világirodalom egyik legjelentősebb női főszerepét, 23 évesen eljátszhatta Júliát. Partnere Darvas Iván volt, akivel rögtön egymásba is szerettek. Ez a kapcsolat nem bizonyult hosszú életűnek, Bessenyei Ferenc is megbocsátott párjának – Rómeónak és Júliának kötelező egymásba szeretni – zárta le a kérdést lovagiasan.

1952-tól 1964-ig tagja a Madách Színháznak, drámai naivaként rengeteg szerepet, köztük sok főszerepet játszott el, tehetségét 1960-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el. 1964-ben az Ember tragédiájának Éva szerepével csábítja át Both Béla igazgató a Nemzeti Színházba. Sinkovits Imre Ádám szerepében, Kálmán György Luciferként volt partnere Váradi Hédinek, aki élete végéig e színház tagja maradt. Utólag kiderült, hogy nem a legjobb döntést hozta, hiszen karrierje nem tudott a Nemzetiben kiteljesedni. Klikkek, pártok és ellenpártok alakultak a színházban, s mivel – elsősorban – Major Tamás nem kedvelte, egyre kevesebb szerepet osztottak rá. Voltak olyan évek, amikor egyáltalán nem kapott feladatot anyaszínházában.

Utolsó jelentős színpadi főszerepe 1969-ben a Stuart Mária volt, ezután már csupán epizódszerepei voltak. 1977 és 1983 között semmilyen szerepet nem kapott. A sors fintora, hogy a Kossuth-díjat 1975-ben, a hallgatás évében vehette át. Gyaníthatóan a kultúrpolitika hatalmasságai álltak a háttérben, de semmilyen magyarázatot nem kapott a helyzetre. Igyekezett saját erejéből a színpadra visszakerülni, önálló estet állított össze, mellyel járta az egész országot, nem válogatva a meghívások között. Szeretetet, vidámságot, emelkedettséget vitt a hallgatói számára, s vallotta, hogy ettől nem szegényebb, hanem gazdagabb lett.

A színpad hiányát szinkronmunkákkal is pótolta. Hangját a fiatalabb és idősebb korosztály is megjegyezte, hiszen ő kölcsönözte hangját többek között a Casablancában Ingrid Bergmannak, Az édes életben Anita Ekbergnek és a Flinstone család Irmájának is.

Váradi Hédi a színházi közösségekbe sem olvadt be soha, zárkózott természete miatt sokszor a kivonulást választotta. Úgy tartotta, hogy a színész számára a színpadi szerep legyen az első, ne a magánélet. A hallgatás éveiben elköltözött Gántra, egy Fejér megyei községbe, ahol misztikus vallási filozófiában keresett menedéket. Az itt termelt búzából süttetett magának kenyeret, ezt a kommunizmus éveiben extra különcségnek tartották.

A közönség rajongott érte, hosszú
szempillái, karcsú dereka, extravagáns megjelenése, különös hangja
feledhetetlenné tették.

Ismert volt segítőkészségéről, testvérét, ismerőseit támogatta, sőt még a politika miatt száműzött kollégáiról sem feledkezett meg. Testvére, Váradi Pál írta róla: „Önzetlen volt és maximalista. Minden szerepére fanatikus odaadással készült, legyen az egy vers vagy mese a gyerekeknek, szinkronmunka vagy filmszerep.”

Önzetlensége abban is megnyilvánult, hogy saját betegségét elhanyagolta, hogy édesanyját ápolhassa. Hédi nagyon fiatalon, 57 éves korában hunyt el. Életét a szakmájának szentelte, bár „nem mindig tudott azonosulni a színésznővel, aki benne élt, s akivel csak ritkán tegeződött.”

Fotók forrása: Fortepan