Mit szólt a Prima-díjhoz, illetve mire fordítaná a Prima Primissimával járó pénznyereményt?

Váratlanul ért, de természetesen nagyon örültem neki. Rengeteg tervem és vágyam van. Van egy házunk vidéken, Becsvölgyén, ahol éppen építkezünk; itt gyakran szervezünk gyerektáborokat, amelyekre ráférne már egy támogatás. Már negyedik éve fogadunk itt gyerekeket, eddig teljesen önerőből, a házat is szeretném felújítani és egy gyönyörű erdei házikót csinálni belőle.


Honnan jött az ötlet, hogy tábort alapít?

Nagyon kicsi ez a falu, és szinte semmilyen kulturális program sincs a gyerekeknek, kevés dolgot tudnak csinálni nyaranta. Mivel a párom ott született, évek óta járok oda, ezért pár éve elhatároztuk, hogy megpróbálunk valamit kezdeni ezzel a helyzettel. Beszéltünk a polgármesterrel is, aki megengedte, hogy a helyi malomban szervezzük meg az eseményt. Először egyhetes programként indult, aztán a következő évben kéthetesre bővítettük, mert annyira szerették a gyerekek. Mindegyik végén van egy előadás, amit közösen bemutatunk a falunak. Ezt úgy 300-400 ember szokta megnézni, szülők, nagyszülők, iskolatársak, a környező falvak lakosai.

Ön e mellett a Nemzeti Veseprogram Nagykövete. Mit takar ez pozíció?

Van egy másik táborunk is szervátültetett gyerekeknek, a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért szervezésében, amelynek már én is évek óta tagja és támogatója vagyok. Ők kértek meg, hogy legyek a Nemzeti Veseprogram nagykövete. A Nemzeti Veseprogram tulajdonképpen több civil szervezet és dialízis állomás, valamint szakmai szervezetek védnökeként funkcionál. A nagyköveti szerepkör pedig azt jelenti, hogy vállalván azt, hogy én is kétszer estem át veseátültetésen, talán jobban tudom bíztatni az embereket arra, hogy lehet egészséges és klassz életet élni szervátültetettként is. És hogy erre bátran jelentkezzenek, és tegyenek meg mindent azért, hogy minél előbb vesét kaphassanak. Rengeteget járok vidékre, fórumokra, hogy beszéljek a dialízis alatt álló embereknek erről, bíztassam őket. A nyári táborok mellett így évközben is rengeteg programom van.


Milyen hatásai lehetnek egy-egy ilyen fórumnak?

Az élő fórumok után nagyon sok élő donor jelentkezik. Ez lenne a fő célja az egésznek, hogy azok, akik akár évek óta vesére várnak, és hiába vannak donorlistán, nem kerülnek sorra, a környezetükben élők, szülők, rokonok, barátok egyre inkább merjenek szervet adni. Felvilágosítjuk őket arról is, hogy ezzel meghosszabbítják a saját életüket is: statisztikák szerint 15 évvel élnek tovább a donorok. Az egyik oka az önbecsülés lehet, másrészt minden szinten előnyt élveznek, bármilyen egészségügyi problémáik is jelentkeznek, hiszen ők már adtak életet. Félévente kontrollra járnak, soron kívül vizsgálják meg őket, így ha bármilyen baj felmerül, időben tudnak segíteni rajtuk. Így általában egy ilyen fórum után odajönnek az emberek és érdeklődnek, hogy mit kell tenniük azért, hogy vesét adhassanak, ami általában egy féléves folyamat ? más esetben akár 5 évet is várhat valaki egy új szervre.

Tavaly óta már a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is oktat.

Másodikos most a 11 fős osztályom, Zsótér Sándorral dolgozunk együtt. Szokatlan és új helyzet ez nekem, de nagyon szeretem csinálni. Most először vagyok osztályfőnök; tanítottam már a főiskolán, tanársegédként, Gálffy László és Ács János osztályában, de persze most sokkal nagyobb a felelősség.


joestetnyar_ea_01_domolky_daniel_web_013_600x399.png
Börcsök Enikő a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabban.


Mit tanácsol a pályakezdő színészeknek?

Tanácsolni semmit, segíteni tudok abban, hogy önmagukra rátaláljanak. Mindenkinek a maga útját kell járnia ? de ezt nem csak a diákoknak, hanem bárkinek tudom mondani. Rengeteg szorgalomra van szüksége az embernek és hinnie abban, amit csinál. Nem lehet csak félig tudni valamit, a többit meg ráhagyni. Feltétlen odaadásra, nyitottságra, kíváncsiságra tanítom őket.


Több mint 20 éve tagja a Vígszínház társulatának. Milyen darabokban láthatjuk ebben az évadban?

Nádas Péter Találkozás című darabját október 23-án mutattuk be, előtte szeptemberben a Jó estét nyár, jó estét szerelmet, valamint persze a meglévő darabokban: a Mikvében, a Koldusoperában, a Makrancos Katában és a Kvartettben láthatnak a nézők.

Fotó: Dömölky Dániel