?Az emberiség legsötétebb óráiban is van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film? ? fogalmazott Nemes Jeles László a 88. Oscar-díjátadó gálán február 28-án este Los Angelesben, hiszen a legjobb idegen nyelvű film a cannes-i nagydíjas és Golden Globe-díjas Saul fia lett. Nemes Jeles László rendező holokausztdrámája az első magyar alkotás, amely 1982 óta elnyerte az amerikai filmakadémia elismerését, harmincnégy évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve diadalmaskodott. A díjat átvéve Nemes Jeles László köszönetet mondott alkotótársainak, köztük a főszereplő Röhrig Gézának, valamint Magyarországnak, amiért támogatta a filmet.

saulfia_500x331

Sipos Gábor, a film egyik producere az MTI-nek a díjátadót követően megfogalmazta: ?elmondhatatlan érzés volt, továbbra sem találjuk a szavakat. Az elmúlt egy év minden érzelme benne volt abban a pillanatban, amikor kinyílt a boríték?. ?Ebben a pillanatban mindent jelent ez a díj, a mai nap az ünneplésé? ? fűzte hozzá a producer.
 

?Toronymagasan emelkedett ki a Saul fia az idei mezőnyből?

Bár az idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt alkotások mindegyike fontos kérdéseket és aktuális problémákat tárgyalt, a Saul fiát toronymagasan emelte ki a mezőnyből az általa beszélt nyelv újszerűsége ? mondta az M1 aktuális csatorna február 29-ei reggeli műsorában Réz András filmesztéta. Hozzátette: véleménye szerint az idei Oscar-jelölt filmek általánosságban nagyon kevés izgalmat tartogattak, sok ?kicsit középszerű, egydimenziós? alkotás versenyzett az elismerésekért.
 

?Ha belegondolunk, hogy jövő ilyenkor hányan fognak emlékezni az idei díjazott filmekre, én nem vagyok túl bizakodó. A Saul fia miatt azonban bizakodó vagyok? ? fogalmazott Réz András, aki szerint a magyar film ?valami olyasmit csinált, amely szinte megismételhetetlen?.
 

A Filmalap ismerte fel a Saul fia különlegességét

Senki más nem akarta támogatni a Saul fiát, a Magyar Nemzeti Filmalap ismerte fel a film különlegességét ? mondta el az M1 aktuális csatorna február 29-ei reggeli műsorában Havas Ágnes, a szervezet vezetője. Az Oscar-díjat követő hollywoodi fogadásról bejelentkező Havas Ágnes emlékeztetett arra is, hogy a Saul fia Cannes-ban megnyerte a zsűri nagydíját, megszerezte a Golden Globe-díjat, az Independent Spirit Awardsot és most 34 év után az első magyar Oscar-díjat is. ?Ez óriási dolog, és egyben úgy látom a fiatalokon, hogy nagy teher is?. Hozzáfűzte: Nemes Jeles László filmtörténetet író alkotásában a magyaron kívül még hét nyelven beszélnek, ?a koncentrációs tábor sajnos nem válogatott a nemzetek között?. Óriási sikernek nevezte Andy Vajna is, hogy magyar alkotás kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Mint fogalmazott: az Oscar-díjra nemcsak az alkotók és a magyar filmes szakma, hanem az egész ország büszke lehet. ?Örülök, hogy ennek a sikernek mi is részesei lehetünk. Nemes Jeles László története arról szól, hogy ha van egy jó ötleted és hajlandó vagy érte keményen dolgozni, akkor neked is sikerülhet.?

 

saulfia2_500x375

Ki nyerte a legtöbb díjat?

A Spotlight – Egy nyomozás részletei kapta a legjobb filmnek járó elismerést, a legtöbbet: hat Oscar-díjat pedig a Mad Max – A harag útja című sci-fi gyűjthetett be a hollywoodi Dolby Színházban rendezett ceremónián, George Miller filmje azonban csak a kevésbé fontos kategóriákban ? jelmez, látványterv, smink és frizura, hangvágás, hangkeverés, vizuális effektusok ? diadalmaskodott.

Három díjat nyert A visszatérő című túlélődráma: a tavalyi év és a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című filmje után ismét Alejandro González Inárritu lett a legjobb rendező, Leonardo DiCaprio a legjobb férfi főszereplő, Emmanuel Lubezki pedig a legjobb operatőr.

Inárritu összességében pályafutása negyedik Oscar-díját nyerte, és sikere révén immár harmadik éve mexikói rendezőt hirdettek ki győztesnek ebben a kategóriában, miután tavalyelőtt Alfonso Cuarón nyert a Gravitációval.

 

Leonardo DiCaprio hatodszor szerepelt a jelöltek között, de most először nyert. Köszönőbeszédében a 41 éves amerikai színész, aktivista kitért a környezetvédelem és az őslakos népek védelmének fontosságára.

Történelmet írt Emmanuel Lubezki, a mexikói operatőrnek ugyanis három egymást követő évben sikerült elnyernie a nagy presztízsű elismerést. Tavaly a Birdman, két éve pedig a Gravitáció fényképezéséért ismerték el.

A legjobb női főszereplő díját Brie Larsson amerikai színésznő kapta A szoba című drámában nyújtott megrázó alakításáért. A legjobb női mellékszereplő a svéd Alicia Vikander (A dán lány), a legjobb férfi mellékszereplő pedig az elsősorban színpadi szerepeiről ismert Mark Rylance brit színész (Kémek hídja) lett.

A legjobb eredeti forgatókönyv díját a Spotlight – Egy nyomozás részletei írói – a Boston Globe tényfeltáró újságíróiról szóló filmet rendező Tom McCarthy és a társ-forgatókönyvíró Josh Singer – vehette át, míg a legjobb adaptált forgatókönyvnek A nagy dobás Adam McKay rendező és Charles Randolph által írt szkriptjét találta az amerikai filmakadémia tagsága. A 2008-as pénzügyi váláság hátterével foglalkozó produkció Michael Lewis The Big Short című könyve nyomán készült.

 

A legjobb dokumentumfilm díját az Amy Winehouse énekesnőről szóló, Amy című alkotásnak ítélték oda, míg a rövid dokumentumfilm kategóriában az A Girl in the River: The Price of Forgiveness (Lány a folyóban – A megbocsátás ára) című alkotás nyert. A pakisztáni Sarmin Obed-Csinoj munkája egy fiatal nőről szól, akit apja és nagybátyja meg akart ölni, mert jóváhagyásuk nélkül ment férjhez. A legjobb rövidfilm Oscarját a Stutterer (Dadogós) című produkció, Benjamin Cleary és Serena Armitage alkotása kapta.

A legjobb egészestés animációs film a Pixar stúdió kasszasikere, az Agymanók, a legjobb rövid animáció pedig a chilei Bear Story lett. A Pixar stúdiónak ez a tizenharmadik Oscar-díja. Chilei alkotás először részesült az amerikai filmakadémia elismerésében.
 

Meghatottan vette át a díjat Ennio Morricone az Aljas nyolcas című filmhez szerzett zenéjéért. A 87 éves olasz komponistát korábban ötször jelölték, de eddig nem nyert a legjobb filmzene kategóriában. 2007-ben életműdíjjal tüntették ki. A legjobb filmdal Oscar-díját a Spectre – A Fantom visszatér főcímzenéje, a Writing’s On the Wall nyerte el, amelynek dalszövegét és zenéjét Jimmy Naples és Sam Smith jegyezte.

Forrás: MTI

Fotó: IMDb