Irodalmi portrék címmel nyílt kiállítás Czimbal Gyula portréképeiből az FSZEK budafoki könyvtárában. A magyar költészet napjára időzített eseményen húsz kortárs alkotóról készített fekete-fehér fotója tekinthető meg május 7-ig.

„Czimbal
Gyula képei pont attól válnak különlegessé és értékessé, mert az embert mutatja
meg, az ember csöndjét, lényét, és életben tartja egy nap, egy élet vagy akár
egy pillanat hangulatát. Létezünk általa, akár ha csak nézzük ezeket a
képeket.” Többek között ezek a Terék Anna-sorok hangzottak el a kiállítás
megnyitóján, amelyeket a költőnő betegsége miatt az író Jánoki-Kis Viktória
tolmácsolt.

A budafoki könyvtárban már hagyomány, hogy a fotóművész irodalmi témájú képeivel is megünneplik a magyar költészet napját. 2010-ben a Máskép(p) című sorozattal indult az együttműködés, és azóta évről évre újabb alanyokkal bővül a fotókollekció. Míg a legutóbbi alkalommal az irodalom háttérmunkásai – szerkesztők, filológusok, irodalomtörténészek – léptek a kamera elé, idén újra az alkotóművészek kerültek fókuszba.

Többnyire olyan költők, írók portréit láthatjuk, akik az elmúlt egy-két évben valamilyen elismerésben részesültek – például Térey-ösztöndíjban, Baumgartner- vagy Füst Milán-díjban –, de nem csak. Czimbal, ahogy a korábbi években, most is megemlékezett egy közelmúltban eltávozott alkotóról: Szkárosi Endre költő, műfordító, irodalomtörténész 2022. március 22-én hunyt el. Az ő portréja is látható a többieké mellett.

Amelyek Czimbal más, főként képzőművészekről készített képeivel ellentétben fekete-fehérek.

Nem azért, mert ez manapság újra divatos, hanem azért, mert szerinte így a képeken határozottabban dominál az irodalmárok személyisége: „Mindig azt próbálom megfejteni, hogy a művész miként jelenik meg az alkotásában. A képzőművészekről készült fotóim azért színesek, mert azoknál a műveiket is beépítem a kompozícióba. Egy irodalmárt viszont hogyan lehet beilleszteni abba a miliőbe, amiről ír? Nagyon ritkán van erre lehetőség, például ha egy erdőről vagy más, konkrét helyszínről van szó.

Ezért sokkal szerencsésebbnek tartom a fekete-fehér képeket, amelyekkel jobban meg lehet fogni a tekinteteket, karaktereket. Nem a meghökkentés vagy a megbotránkoztatás motivál, és nincs szándékomban sem testileg, sem lelkileg kiforgatni az embereket. Olyannak szeretném mutatni őket, amilyenek valójában. Valaki egyszer azt mondta, hogy megtalálta az önazonosságot az általam készített képekben. Ezt nagyon találónak és hízelgőnek érzem.”

A képeket nézve valóban a tekintetek tűnnek fel először, de azért a háttereket és a különböző perspektívákat is érdemes megfigyelni. Czimbal arra törekedett, hogy ne csak szobabelsők, hanem külső helyszínek is megjelenjenek a képeken. A szerkesztés során azt is figyelembe vette, hogy az álló és a fekvő portrék aránya egyensúlyban legyen, és egész alakos, széles látószögű fotók is helyet kaptak mellettük.

Czimbal Gyula Irodalmi portrék című fotókiállítása a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) budafoki könyvtárában, 2022. május 7-ig tekinthető meg. A képeken a következő művészek láthatók: Berta Zsolt, Falcsik Mari, Farkas Wellmann Endre, Garaczi László, Győrffy Ákos, Jánoki-Kis Viktória, Kemény István, Lackfi János, Lanczkor Gábor, Lator László, László Noémi, Orbán János Dénes, Orcsik Roland, Rózsássy Barbara, Sajó László, Solymosi Bálint, Szkárosi Endre, Terék Anna, Végh Attila és Zalán Tibor.

Czimbal szerint képei az esztétikai értékeken túl tulajdonképpen funkcionálisak: lehet, hogy valaki sokat olvas kortárs irodalmat, de nem biztos, hogy arcról is ismeri az alkotókat, ezért a fotóival szeretné őket közelebb vinni az olvasókhoz. Alkotói szabadságát természetesen megtartja, így főként azokat az irodalmi szereplőket fotózza, akiket kedvel és akikkel szívesen dolgozik együtt. Olyan szerzőket is egy falra helyezett, akik más körülmények között valószínűleg nem kerülnének össze:

„A könyvtárban sem úgy vannak elrendezve a könyvek, hogy ki kivel van jóban. A szerkesztés során én sem ilyen szempontok szerint válogattam.”

A szóban forgó tárlat mellett már egy másikra is készül. A Budapesti Fotó Fesztiválon április 28-án a K.A.S. Galériában nyílik kiállítása Találkozások címmel. Erre olyan, kortárs képzőművészekről készült fotókkal készül, amelyeken az alkotók alkotói környezetükben, műveikkel együtt láthatók. Ezeken a képeken is azt próbálja megmutatni, hogy mennyire található meg a művész az alkotásában, és fordítva: hogy a személyiségét mennyire alakítja az életműve. Ez a kiállítás 2022. május 21-ig lesz látható.

A nyitóképen Czimbal Gyula. Fotó: Horváth Tamás