Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Karikó Katalin Budapest születésnapján az olvasásról beszélget

2025. november 17-én, Budapest napján Karikó Katalin, Nobel-díjas biokémikussal és kiállítással ünnepelik meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, hogy 1873-ban ezen a napon egyesítették Pestet, Budát és Óbudát, és ekkor tartotta első ülését az újonnan megalakult Székesfővárosi Közgyűlés.

Csaknem hetvenezer képet, szöveget, zenét kínál a BEA

Több mint 69 ezer darab elektronikus dokumentum érhető el a Budapest Elektronikus Archívumban. Nagy-Budapest megalakulásának 75. évfordulójához kapcsolódva a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) új fejezetet nyit Budapest digitális emlékezetében.

Fenntarthatósági projektbe kezdtek a fővárosi könyvtárosok

A túlfogyasztás világnapján, azaz július 24-én indított projekt keretében új, moduláris alkotóműhelyek jönnek létre európai közkönyvtárakban a fenntarthatóság és az innováció jegyében. A résztvevők közt ott van a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) is.

Nagy-Budapest-évforduló a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban

Hetvenöt évvel ezelőtt csatlakozott Budapesthez 23 település – hét addig önálló város és 16 nagyközség –, ezzel létrejött a mai Nagy-Budapest. Az évforduló alkalmából 14 részből álló beszélgetéssorozatot indít a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK).

Tudósok és művészek is részt vesznek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár jubileumi programjain

Folytatódnak a 120 éves Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) jubileumi programjai – szeptembertől kiállításokkal, tudományos előadásokkal és beszélgetéssorozattal várják a látogatókat.

Milyen könyveket vigyünk el magunkkal egy nyári utazásra?

„A mai világban, azt gondolom, majdhogynem mindegy, milyen könyvet ragadsz magadhoz. A lényeg, hogy fogd meg azt a könyvet és olvass” – mondja Gubik Petra színésznő, s milyen igaza van! Ő maga a verseskötetek mellett legszívesebben életrajzi írásokat vesz kézbe, mint ahogy – teljesen véletlenül – a két gitáros, Kékkői Zalán és Szabolcsi Bence (Fészek) is előszeretettel barangol egy-egy legendás zenész életművében. Farkas Ferenc, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója a pillanatnyi hangulatától függően választ magának útitársat, míg Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész gondosan megválogatja a nyári utazásra szánt olvasmányait.

Közös olvasás az FSZEK programjain a 95. Ünnepi Könyvhéten

A 95. Ünnepi könyvhéten a FSZEK is különleges, az olvasást fókuszba helyező programokkal várja az érdeklődő közönséget.

Kovácsné Koreny Ágnes a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár új főigazgatója

Az új főigazgató Könyvtár az élő, élhető, okos és fenntartható Budapestért című szakmai programja a könyvtár hagyományos értékeinek megőrzését, ugyanakkor a könyvtári működés és szolgáltatások megújítását célozza.

Megújult a soroksári könyvtár, Petőfi 200 Emlékkönyvtár lesz a neve

Felújították és kibővítették a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár soroksári könyvtárát, amelyet október 4-én, az Országos Könyvtári Napok keretében adnak majd át a közönségnek.

Klösz György Budapest-fotóiból nyílt kiállítás a Fiumei úti sírkertben

Klösz György német-magyar fényképész halálának 110. évfordulóján megemlékezést tartottak a Fiumei úti sírkertben. Ez alkalomból a a magyarországi városfotózás úttörőjének a korabeli Budapestet bemutató fotóiból nyílt szabadtéri kiállítás.

Pénteki kultúrrandi Drahos Evelin énekes-színésznővel

Még tanul, de belső indíttatásból tanít is. Egyszerre vonzza a klasszikus művek mélysége és az operett-musical felhőtlenebb világa. Drahos Evelint a Mária főhadnagy és a Versünnep Fesztivál után, az államvizsga és kortárs dalestje előtt értük utol.

Könyvtárszakmai konferenciát szervez a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Könyvtárszakmai konferenciát szervez a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Helyben vagyunk!, avagy a közkönyvtárak szerepe a helyi közösségek jólétében és jóllétében címmel május 31-én, szerdán a FSZEK Központi Könyvtárában.

Petőfi Sándor Felhők-ciklusára épülő est ősbemutatója Sopsits Árpáddal

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából rendhagyó előadást láthatunk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban.

Budapest építészeti értékeit bemutató tárlat nyílt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban

Az Eklektikától a brutalizmusig: 2017–2022 között feltárt építészeti értékek című kiállítűs csütörtöktől látogahtató.

Meghirdették a Janikovszky Éva meseíró pályázatot

Szerdától április 12-ig lehet jelentkezni a Janikovszky Éva meseíró pályázatra, amelyet 7–16 éves gyerekek számára, három korosztályban hirdetett meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a Móra Könyvkiadóval közösen, Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával.

Rendhagyó olvasásórákkal is várja a gyerekeket a Könyvfőváros programsorozat

Rendhagyó olvasásórákkal is várja idén a kisiskolásokat a Könyvfőváros 2023 programsorozat a Móra Kiadó és Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szervezésében.