A Tündér Míra több mint csak egy mese.

Igen, mert aktuális. A történet során a Tenger ? aki a Tónak és a Folyónak az édesapja ? elmondja, mit köszönhetünk a tiszta víznek. Ha elveszítjük, nem lesz madárcsicsergés és ember sem, mert mindenki szomjan hal. Ha ebből a gyerekek megértik, hogy a vizet ne kiapadhatatlannak, magától értetődő jelenségnek tekintsék, hanem megőrzendő értéknek, akkor fontos üzenetet adtunk át. Hiszen az emberiség húsz százaléka jelenleg sem fér hozzá tiszta ivóvízhez, és 2025-re a világ népességének 35 százalékát fenyegeti majd vízhiány. Sokkal nagyobb a veszély, mint gondolnánk! Ez a történet a víz fontosságáról szól, de olyan mesébe ágyazva, amely leköti a gyerekeket. Királylány van benne, herceg, szerelem és klasszikus, szinte népmesei elemek: próbatétel, sárkány, őrt álló kígyó-béka, álruhás vándorok és királyi udvartartás.

Juhasz_Roza_IMG_7179_szines_tag_k

Mi várható látványban, és mivel teremtitek meg a mese varázslatos világát?

Ez egy romantikus mese, romantikus látvánnyal. Libor Katalin munkáját dicséri, a díszletet és a jelmezt is ő tervezte. Vele szoktam dolgozni, mert jó ízléssel szép világot teremt a színpadra.

 

Egy kaposvári színművészeti egyetemistát, Krupp Bencét kérted fel az egyik főszerepre. Az ilyen lehetőség jelentős egy pályakezdő esetében. Miért éppen őt választottad?

Láttam a vizsgájukat Kaposváron, Eperjes Károly osztályába jár. Királyfi alkat, jó svádájú fiú, jól áll neki ez a szerep. Szeretek fiatalokkal dolgozni, inspiráló a jelenlétük, mert sok energiát fektetnek a szerepükbe. Rengeteg plusz energiát hoz a darabba, mindenkire hatással van.

 

Kálid Artúrral most dolgozol először ?

Igen! Eleve rá gondoltam, ám a bemutató eredetileg tervezett időpontja nem volt alkalmas a számára, aztán szerencsére megváltozott a dátum, így mégis együtt dolgozhatunk, aminek nagyon örülök, mert a próbát is komolyan veszi.

 

A címszereplő Gáspár Katát viszont már instruáltad ezelőtt is, sőt éppen ebben a szerepben. Gátol vagy segít ez a mostani rendezésben?

Kata már Veszprémben is játszotta Mírát, de az új partnerek belőle is újabb válaszokat csalogatnak elő. Ez az előadás teljesen más lesz. A jelenetek értelmezése gazdagabb lett, és egy picit más, mint Veszprémben volt. Nem szeretném a színészek kezét-lábát azzal lekötni, hogy a már elmúltra hivatkozom. Rendezőként hagyom, hogy megmutassák, mit gondolnak a szerepről, és segítek kidolgozni, megvalósítani ezeket az ötleteket.

 

Még egy másik különlegessége is van az előadásnak: Tahi József és Tóth Éva közös szereplése. Ők ugyanis házaspárt játszanak a darabban, és az életben is házasok.

Olyan helyesek! Megtiszteltetésnek érzem, hogy dolgozhatom velük. Annak idején a Nemzetiben kezdtem a pályámat, így az ismeretségünk nagyon régi. Szerintem nem az hoz plusz energiát az előadásba, hogy közös a civil életük, sokkal inkább az, hogy jó színészek, érzékeny emberek.

 

A hatévestől a fiatal felnőttig, szülőtől a nagyszülőig minden korosztály szerepel a Tündér Mírában. Nagycsaládos, több generációs előadásnak tűnik.

Szeretem a különböző korosztályokat színpadon tartani. A fiatalok inspiráló energiájáról már beszéltem, az idősebb kollégák pedig azt a tapasztalatot és érettséget hozzák, amelyre ugyancsak szükség van. A nézőtéren szintén helye van a teljes családnak, a felnőttek sem fognak unatkozni, ezt megígérhetem!

 

Számítasz arra, hogy a nézőtérről bekiabálnak majd a gyerekek?

Lesznek reakciók, ez teljesen természetes, sőt! Nyitottnak kell lenni erre, a fiatalabb színészeket is erre készítem fel, a tapasztaltabb kollégák pedig már tudják, hogy mindig jó, ha a gyerekközönség reagál!

Fotó: A-TEAM/Nyári Attila