Kevés olyan dolog van az életben, ami örökké tart. Nem véletlenül hangzik el oly gyakran az a szólás-mondás, hogy semmi sem örök, csak a változás. Minden változik. A régi helyét az új veszi át, hogy aztán az új is egyszer elavulttá váljon, feledésbe merüljön és átvegye a helyét valami egészen más. És már kezdődik is elölről az élet nagy körforgása.
Ezért olyan lenyűgöző, hogy vannak alkotók és művek, melyeknek sikerült áttörniük az idő kerekét, és kitörölhetetlenül belevésniük magukat az emberiség emlékezetébe. Ez megtörtént már épületekkel ? gondoljunk csak Róma romjaira ?, születtek már örökké piedesztálon tartott festmények, szobrok ? Mona Lisa és társai ?, és még sorolhatnánk a neveket, címeket a halhatatlanok könyvéből.
Az egyik lapon megtalálhatjuk azt a négy gombahajú angol fiút is, akiknek a dalait a mai napig énekeljük, feldolgozzuk. Csaknem ötvenöt esztendő. Ennyi idő telt el azóta, hogy néhány gimnazista srác az angliai Liverpoolból megalapította a The Beatlest. John, Paul, George, Ringo meghódítottátok a világot.
Azt hiszem, vagyunk jópáran, akik emlékeznek még az első The Beatles-dalra, amely után beleszerettek az együttesbe, vagy legalábbis világossá vált számukra, kikről van szó. Nekem ez az élményem egy, a zenekar történetét feldolgozó filmhez kötődik (A John Lennon-történet). A filmet tizenöt évvel ezelőtt, egy álmos vasárnap délután tűzte műsorra édesanyám, heves tiltakozásom ellenére. Végül csak az első pár percet töltöttem duzzogással, szinte rögtön beszippantott a négy ifjú titán története. Amikor pedig felcsendült a Twist&Shout, a végén pedig a Stand By Me, végleg elvesztem, és két évig tartó, lángoló szerelem lett az eredménye. A szenvedélyben végül édesapámmal osztoztam igazán, aki ebben az érában töltötte ifjúságát. A családi ebédek alkalmával hosszasan taglaltuk a banda összetételét és történetét, ütős albumaikat és korszakaikat. Mi tagadás, olykor még dalra is fakadtunk, ha szóba került egyikünk vagy másikunk kedvenc száma ? az övé a Hard Day?s Night, az enyém a Please Mr Postman lett.
A Beatlemánia 1963. október 13-án kezdődött, amikor is a televízió először közvetítette a Fantasztikus Négyes koncertjét. Maguk írták a dalszövegeket, ők szerezték a zenét, igazi hangszereken kísérleteztek, és végül maguk adták elő dalaikat. Csoda hát, hogy a ritmusos, szerelmes számokat hallgatva a lányok sírtak, sikítoztak, elájultak, megőrültek, hajat téptek és kordont szaggattak a koncertjeiken? A srácok azonban az első, bulizós korszakot követően sem tűntek el, mi több: még erősebb, komolyabb, érettebb zenekarrá fejlődtek és visszavonhatatlanul a 20. század legmenőbb bandájává váltak. A brit zenekarok közül elsőként hódították meg az amerikai közönség szívét, a Yesterday című számuk pedig a legtöbbször feldolgozott dal lett, több mint 3000 változata létezik.
A The Beatles azóta sem halványult el, slágereik a mai napig feltűnnek az éterben. Még a világhíres francia cirkuszegyüttes, a Cirque du Soleil is épített a beategyüttes köré műsort, ez a The Beatles Love címet kapta. Az előadás 10. évfordulójára új videót is készítettek George Harrison While My Guitar Gently Wheeps című, akusztikus feldolgozású számára.
Ennyi köntörfalazás után már csak két dolgot kell elmondanom. Először is: a The Beatles király, ha nem ismered, ismerd meg! Másodszor: látogass el augusztus 13-án a Kobuciba, ahol a vetélkedők, a beszélgetések, a játékok és a könyvdedikálás mellett őrületes koncerttel és gomba-számokkal vár a közép-európai régió egyik legmeghatározóbb Beatles-emlékzenekara, a The Bits együttes!
A részletes programról tájékozódhatsz a Facebook-eseményből, de addig is?.
