The Beatles
Negyvenmillió dolláros perrel néz szembe a népszerű mesterséges intelligencia Elvis Presley slágerei miatt
Több mint 41 millió dolláros kártérítést követelnek Elvis Presley zenei hagyatékának kezelői az Anthropic nevű mesterségesintelligencia-vállalattól, amiért az engedély és jogdíjfizetés nélkül használta fel a rock ’n’ roll királyának 274 dalát AI-modelljei betanítására.
Október 26-án történt
„A női lélekről annyit, hogy nagyon szeretem a színésznőket. A Győri Színházban minden évben volt női darab, amiben csak színésznők játszottak. A színésznők lelke közel áll hozzám, szeretek velük dolgozni, mert érzékenyek, a pletykákkal ellentétben igenis tudnak együtt dolgozni” – fogalmazta egy interjúban az 1952. október 26-án született – és 2022-ben elhunyt – Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Korcsmáros György, akit többek között a Madách Színház előadásaiban, illetve A nagy fejedelem és a Helyet az ifjúságnak című filmekben láthattunk.
Új Beatles-központ nyílik Liverpoolban – A rádiótoronyból sárga tengeralattjáró lesz
Új, mintegy 9300 négyzetméteres élményközponttal bővül a Beatles múzeum Liverpoolban. A nagyszabású beruházást Paul McCartney rendkívülinek nevezte.
Alig jelent meg a legutóbbi lemeze, s a Rolling Stones már a következő albumán dolgozik
A Rolling Stones újra stúdióba vonult, erről Courtney Pine szaxofonos beszélt nemrég. A jazz-zenész elárulta, hogy mindössze néhány hete vett fel dalokat Mick Jaggerrel, alig három hónappal azután, hogy a Stones kiadta 25. stúdióalbumát, a Foreign Tonguest.
John Lennon munkásosztálybeli hősként hódította meg a világot
Azt nyilatkozta John Lennon 1971 októberében a Melody Makerben, hogy „Nincs más idő, csak a jelen. Minden más időpocsékolás.” Mi most az 1940. október 9-én született John Lennonnal foglalkozunk, aki tehát azt mondja, hagyjuk a múltat, de az idő elpazarlása pont az lenne, ha nem a lényeges dolgokkal foglalkoznánk.
A Beatles filmet is forgatott volna A Gyűrűk Urából, de a magyar Tolkien-kultusz nehezen indult be
1981-ben jelent meg A Gyűrűk Ura magyar kiadása, és 1973. szeptemberében hunyt el J. R. R. Tolkien. Ezek az évfordulók nem olyan kerekek, mint a hatalom gyűrűje, mégis olyan nagy hatású műről van szó, hogy bemutatjuk a hetvenes évek elejétől kibontakozó honi Tolkien-kultuszt és azokat a hazai „gyűrűhordozókat” is, akik nélkül nem indult volna el arról a bizonyos küszöbről az út.
Augusztus 29-én történt
„Régen tetszett, ha megismertek, megdicsértek, ma már inkább az foglalkoztat, hogy a magam értékrendjébe illő fontos dolgokat tegyek le az asztalra. A hitem is erre tanít. Örülök, ha örömet szerezhetek valakinek a játékommal, de nem ez hajt” – fogalmazta egy lapunknak adott interjúban a ma negyvenhetedik születésnapját ünneplő Mészáros Béla színművész, akit többek között a Katona József Színház előadásaiban, illetve a BÚÉK, a Seveled, a Pesti balhé, a Poligamy, a Halálkeringő, A feleségem története és a Borotvaélen táncolva című filmekben láthattunk.
Negyvenöt esztendeje ítélték el John Lennon gyilkosát
Negyvenöt éve ítélték el Mark David Chapmant, aki 1980 telén a New York-i Dakota-ház kapujában oltotta ki John Lennon életét és a virággyerekek álmait.
Hatvan év után előkerült egy ismeretlen John Lennon-dal, ami a Rubber Soul újrakiadásán kap helyet
Újra kiadják a Beatles 1965-ös Rubber Soul-albumát. A lemez nem csupán új sztereo- és Dolby Atmos-keverést kap, hanem egy eddig teljesen ismeretlen, John Lennon által rögzített demó is helyet kap a korongon.
A poptörténelem első globális médiakatasztrófája
1966. augusztus 11-én Chicagóban próbálta eloltani John Lennon a tüzet, amit óvatlan mondata gyújtott, amikor úgy fogalmazott: „népszerűbbek vagyunk, mint Jézus”.
A The Beatles csodafegyverét a jövőből küldték vissza
Hatvan éve, 1966. augusztus 5-én jelent meg a The Beatles Revolver című albuma, amely nemcsak hogy megelőzte a korát, hanem új kort talált ki magának. Egy olyan lemezről van szó, amelyre a zenekar nemcsak 14 dalt rögzített, hanem megalkotott 14 hangzást, és forradalmasította a popzenét, George Martin producer szerint a felvételkor a stúdió is hangszerré vált.
Újra van Oasis, de meddig?
Újjáalakult az Oasis. Kibékültek a Gallagher fivérek? Ha igen, vajon meddig bírják elviselni egymást? Legutóbb tizenöt évig tartott a mosolyszünet.
Ringo Starrt a Beatles-rajongók ellenszenvvel fogadták
Sir Ringo Starr, a Beatles egykori dobosa július 7-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját. A Beatles legidősebb tagja Richard Starkey néven született, a Ringo Starr művésznevet az ujjain előszeretettel viselt gyűrűkről (angolul ring) kapta.
Jóga 2.0: ősi spirituális ösvény vagy menő fitnesztrend?
Indiai aszkéták, transzcendentális Beatles, puppy jóga és feszülős nadrágok: egy szellemi rendszer, amely ma már globális brand és milliárdos iparág.
Grammy-díjas képzőművész lesz a Beatles-találkozó fővédnöke
Tizedik alkalommal rendezik meg az Országos Beatles Találkozót. A június 22-i rendezvény helyszíne az óbudai Kobuci Kert, az esemény fővédnöke Klaus Voormann, aki a hatvanas évek elejétől volt a Beatles, illetve a tagok barátja.
Paul McCartney hatvan éve álmodta meg a Guinness-rekorder Yesterday-t
A szerzeménynek több mint háromezer feldolgozása létezik, és az ezredfordulóig hivatalosan több mint hétmillió alkalommal adták elő.