000_ARP2161529.jpg

Hatvan év után előkerült egy ismeretlen John Lennon-dal, ami a Rubber Soul újrakiadásán kap helyet

Újra kiadják a Beatles 1965-ös Rubber Soul-albumát. A lemez nem csupán új sztereo- és Dolby Atmos-keverést kap, hanem egy eddig teljesen ismeretlen, John Lennon által rögzített demó is helyet kap a korongon.

Hat évtized után új köntösben

Több mint hatvan év után most először hallható a kultikus album új sztereo-, illetve Dolby Atmos-keverésben. A megjelenés különlegessége, hogy a dobozos kiadások az eredeti monokeverést, valamint az egykori amerikai, Capitol-féle lemezváltozatot is tartalmazzák. Az ikonikus lemez legújabb verziója október 2-án érkezik az UMG és az Apple Corps Ltd. gondozásában. A felvételeket az eredeti, négysávos mesterszalagok alapján keverte újra Giles Martin producer és Sam Okell hangmérnök.

Az eredeti számlista – amelyen olyan klasszikusok szerepelnek, mint a Norwegian Wood, a Nowhere Man, a Michelle vagy az In My Life – mellett helyet kapott a korszak duplán „A oldalas” kislemeze, a Day Tripper / We Can Work It Out is. Ezenfelül számtalan eddig kiadatlan stúdiómunkálat és otthoni demófelvétel gazdagítja az anyagot.

A rajongók számára az egyik legnagyobb szenzációt a demószekcióban rejtőző Little Girl című dal jelenti. A számot John Lennon írta és rögzítette, és az elmúlt évtizedekben még soha semmilyen formában nem jelent meg.

Peter Jackson technológiája

A Super Deluxe kiadáshoz egy 88 oldalas, exkluzív kemény táblás könyv is jár. Ebben Paul McCartney vadonatúj bevezetője, valamint John Lennon saját szavaiból összeállított előszó is olvasható.

A Rubber Soul anyaga eredetileg 1965 októberében és novemberében készült, mindössze négy hét leforgása alatt. A felvételekre nem sokkal azután került sor, hogy a gombafejűek történelmi jelentőségű koncertet adtak több mint 55 ezer néző előtt a New York-i Shea Stadiumban.

Az új keverések elkészítéséhez Peter Jackson rendező cége, a WingNut Films Productions Ltd. által kifejlesztett, úttörő audio-szétválasztó (de-mixing) technológiát alkalmazták, amellyel kristálytiszta minőségben tudták elkülöníteni az eredeti sávokat.

A Gyűrük ura rendezője az utóbbi években nemcsak dokumentaristaként, hanem a digitális hang- és képrestauráció úttörőjeként írta be magát a Beatles történetébe. Az új-zélandi rendező a 2021-ben bemutatott, közel nyolcórás The Beatles: Get Back című dokumentumfilm-sorozattal alapjaiban írta felül a zenekar feloszlásáról korábban élt, konfliktusokkal terhelt mítoszt. Michael Lindsay-Hogg 1969 januári, mintegy 60 órányi vágatlan film- és 150 órányi többcsatornás hanganyagából kiindulva olyan eleven, bensőséges képet rajzolt a négy zenész alkotói dinamikájáról, amely a legendás tetőkoncert teljes felvételével együtt korábban elérhetetlen mélységben mutatta meg a zenekar belső világát.

A projekt igazi technológiai áttörését a rendező csapata által kifejlesztett, gépi tanulásra épülő MAL (Machine Audio Learning) szoftver hozta el. Ez a mesterséges intelligencia képes volt az egyetlen sávra rögzített, zajos monofelvételekről sebészi pontossággal szétválasztani a beszédhangokat, az éneket és az egyes hangszereket. A forradalmi hangszeparálás nem csupán a Get Back-sorozat, a Revolver-album korszakalkotó újrakeverése és az eredeti, 1970-es Let It Be-film restaurálása előtt nyitotta meg az utat, hanem lehetővé tette az utolsó hivatalos Beatles-dal, a Now and Then megvalósulását is: Lennon házi demójáról lefejtették a zongorát, így Paul McCartney és Ringo Starr évtizedek múltán fejezhették be a dalt, amelyhez maga Jackson rendezett videóklipet.

Még több Beatles a láthatáron

A Beatles háza táján nem ez az egyetlen újdonság: Sam Mendes rendezésében egy négyrészes játékfilmsorozat készül a Beatlesről, amely a tervek szerint 2028 áprilisában kerül a mozikba. A produkcióban Paul Mescal játssza Paul McCartney-t, Harris Dickinson alakítja John Lennont, Joseph Quinn bújik George Harrison bőrébe és Barry Keoghan formálja meg Ringo Starrt. A négy film mindegyike a zenekar történetét más-más tag szemszögéből mutatja majd be.

Ezenkívül bejelentették, hogy a londoni Savile Row 3. szám alatti ikonikus épület – amely szorosan kötődik az együttes történetéhez – jövőre megnyitja kapuit a nagyközönség előtt mint a legelső hivatalos Beatles-rajongói élményközpont.

Paul McCartney szintén aktív maradt: nemrég jelentette meg The Boys of Dungeon Lane című új stúdióalbumát, amely a 2020-as McCartney III óta az első szólólemeze, és amelyen egy egykori zenekari társával, Ringo Starr-ral közös duett is hallható.

Címlapfotó: Az angol The Beatles együttes (balról) – John Lennon, Ringo Starr, George Harrison és Paul McCartney – William Shakespeare Szentivánéji álom című darabjának próbáján pózol 1964. április 29-én Londonban.  Fotó: CENTRAL PRESS/AFP

Ez is érdekelheti

Negyvenmillió dolláros perrel néz szembe a népszerű mesterséges intelligencia Elvis Presley slágerei miatt

Több mint 41 millió dolláros kártérítést követelnek Elvis Presley zenei hagyatékának kezelői az Anthropic nevű mesterségesintelligencia-vállalattól, amiért az engedély és jogdíjfizetés nélkül használta fel a rock ’n’ roll királyának 274 dalát AI-modelljei betanítására.

Október 26-án történt

„A női lélekről annyit, hogy nagyon szeretem a színésznőket. A Győri Színházban minden évben volt női darab, amiben csak színésznők játszottak. A színésznők lelke közel áll hozzám, szeretek velük dolgozni, mert érzékenyek, a pletykákkal ellentétben igenis tudnak együtt dolgozni” – fogalmazta egy interjúban az 1952. október 26-án született – és 2022-ben elhunyt – Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Korcsmáros György, akit többek között a Madách Színház előadásaiban, illetve A nagy fejedelem és a Helyet az ifjúságnak című filmekben láthattunk.

Új Beatles-központ nyílik Liverpoolban – A rádiótoronyból sárga tengeralattjáró lesz

Új, mintegy 9300 négyzetméteres élményközponttal bővül a Beatles múzeum Liverpoolban. A nagyszabású beruházást Paul McCartney rendkívülinek nevezte.

Alig jelent meg a legutóbbi lemeze, s a Rolling Stones már a következő albumán dolgozik

A Rolling Stones újra stúdióba vonult, erről Courtney Pine szaxofonos beszélt nemrég. A jazz-zenész elárulta, hogy mindössze néhány hete vett fel dalokat Mick Jaggerrel, alig három hónappal azután, hogy a Stones kiadta 25. stúdióalbumát, a Foreign Tonguest.