 |
Az asztal körül ülő emberek képei, a családi összejövetelek ünnepélyes hangulatával olyan történeteket mesélnek, amelyek mindenki számára ismerősek. Amikor összegyűlünk, előbb-utóbb asztalhoz ülünk, így ez a tárgy mint egy médium vonul végig az évek során egy család történetén. Az asztal típusa, formája, mérete változó, rendeltetése azonos: az emlékezés helyét jelöli ki. Ráadásul duplán teszi ezt; először is önmagában, a maga realitásában, tárgyként kínálja az alkalmat a közös együttlétek számára, hogy kirajzolják a viszonyainkat, biztonságos vagy bizonytalan távolságainkat egymástól. De nem csak funkciója és rendeltetése ad helyet magunk mellett az emlékezésnek, hanem szimbólumként is kínálja ezt. Amikor egy családi fotóalbum eseményeit végignézzük, számunkra is kiválnak a képek közül azok, amelyeken asztalnál ülnek az emberek. Ezt vette észre Ember Sári, ezért kiemelte az asztaltársaságok fényképeit a többi közül. Bár Ember képeit nézzük, hamar rájövünk, hogy valójában ezeken keresztül a saját történeteink elevenednek meg. A nagymama unokája, a testvér anyjának, férjének, feleségének és azok rokonainak, barátainak születésnapján, ebéden, vacsorán, uzsonnán stb. mindnyájan így vagyunk ?elrendezve?. Még a legegyszerűbb jeleneteken is ünnepivé válik a jelenlét, amit az egy asztal köré ülők szándéka testesít meg. Szinte halljuk a saját párbeszédeinket, az örömöket, a kommunikációs deficitet, az elővett, előkerült vagy szőnyeg alá söpört ügyek, dolgok, jelenetek szavait, amikor nézzük Ember Sári képeit.
 |
A Portrék-sorozat sokkal enigmatikusabb: ez már a terápia világa. Olyan, mint egy családállítás, amiben Ember Sári saját szerepeit, viszonyait, és ezek mindennemű élményeit jeleníti meg úgy, hogy saját barátait (a néző számára indifferens, hogy kiket) ?állítja be?. Ezek a jelenetek olyan tartalmakat és kapcsolati minőségeket takarnak, amelyek nem egykönnyen dekódolhatók ? rejtőzködőbbek, mint a családi fotóalbum darabjai. Attól nehezek, amitől a másik, vagy éppen Ember Sári világa sosem lehet a miénk. Érdekességükben gyönyörködhetünk.
 |
Van még egy fontos része a kiállításnak. Fehér lapokon Ember Sári által kézzel írt családi legendák és motívumok olvashatók az egyik falon (Kártyák). Az odakészített további üres lapokra mindenki ráírhatja a magáét, azt a történetet, ami az évek során minden ünnepi asztalnál elhangzott, vagy ami sosem hangzott el, mert mindig gondosan elhallgattuk. Ami megmosolyogtatott bennünket vagy éppen félelmet keltett. Ha ezt megtesszük, a kiállítás legjobb képe mellé kerül majd a saját történetünk, mégpedig a meggyszemekből kirakott családfa mellé, amiről ? nemesi nagybirtok ide vagy oda ? eszembe jut Csehov Cseresznyéskertje (valójában Meggyeskert). A kapcsolatok kusza világa, azok a nagy családi érzelmek, és persze a minták a nehéz lelkekben.
