 |
Ilyenformán a Sleeping Beauty első háromnegyed órája ? eddig tart elérni a ?fő?, a címben is megnevezett cselekményszálig ? nem más, mint egyrészt egymáshoz nem kapcsolódó, másrészt többé-kevésbé értelmetlennek tűnő, harmadrészt pedig valóban értelmetlen jelenetek sora. Ami kihámozható belőlük, az annyi, hogy van egy huszonévesforma lány, akinek valamiért nagyon furcsa a lelkivilága, és mindenféle munkát elvállal, hogy pénzhez jusson, még akkor is, ha egyébként megveti a pénzt. Vagyis elnézést, ez utóbbi félmondat már csak a sok találgatás egyike, amelyre abból lehet ? vagy nem lehet ? következtetni, hogy bár a Lucy nevű lánynak nagy szüksége van pénzre, amikor egy nagyobb összeghez jut, öröm helyett inkább öngyújtóval eléget egy bankjegyet. Ez a képsor egyébként egész jól leírja a film világát: Lucynek egyszer valamiféle laboratóriumban ledugnak a torkán keresztül a gyomráig valamit (mit?), de hogy miért, nem derül ki. Máskor felmegy egy férfi lakására, akinek vodkát tölt a müzlijére, majd olyasmikről beszélnek, hogy a férfi egyszer régen nem tudta megcsókolni a lányt, mert szőrös és büdös volt a nyelve. Megint máskor otthon egy levél fogadja, amit némán elolvas, majd összegyűr és kidob. És így tovább ? magyarázatok nélkül legfeljebb találgatni lehet, hogy melyik marhaság (vagy más szóval: szimbólum) most éppen mit jelentett, de egy bizonyos mennyiség után azért az ember kedve elmegy ettől is.
 |
Pedig nem csak a film képi világa lenyűgöző ? a rendezőnek nagyon jó szeme van arra, hogy minden helyzetben más és más hangulatú, de mindig szemkápráztató képeket állítson be ?, de a már említett fő történetszál is érdekes. Lucy végül egy olyan ?munkahelyen? helyezkedik el, ahol egy altató bevétele után meztelenül kell aludnia egy ágyban, a fizetővendégeknek kiszolgáltatva ? ám a behatolás szigorúan tilos. Néhány ilyen alkalom után Lucy szeretné megtudni, hogy mit csinálnak vele a jellemzően öreg férfiak.
 |
Csakhogy amit Julia Leigh ki tud hozni egy ilyen sokat ígérő szituációból, az olyan kevés, hogy azt elhinni is nehéz. Egyrészt a néző már az első perctől fogva látja, hogy mit csinálnak a férfiak ? többnyire szánalmas életüket teszik még szánalmasabbá: például azt akarják, hogy legyen valaki, aki nem röhögi ki őket, ha impotensen olyasmiket kiabálnak nekik, mint hogy ?szétbaszlak a hatalmas farkammal? ?, így aztán még az érdekes ötlet sem lesz érdekes, mire Lucynak eszébe jut. Másrészt Leigh egy lírainak szánt, de végül inkább hiteltelenné váló ? és persze egyetlen korábbi jeleneten kívül a film többi részéhez nem kötődő ? eseménnyel üti agyon az egészet ahelyett, hogy tisztességesen lezárná a filmet.
 |
Azonban ha az ?értelmetlenség? szót kis jóindulattal ?rejtélyességnek?, a megindokolatlan vagy kifejtetlen részeket ?sajátos hangulatúnak?, a dramaturgiai képtelenségeket pedig ?egyéni rendezői látásmódnak? nevezzük, az a szép képekkel és a főszereplő Emily Browning játékával kiegészülve már egészen olyan, mintha egy jó filmet látnánk. Mintha.
