„Mióta az eszemet tudom, szövegekkel kelek és fekszem” – Interjú boebeckkel

A pécsi dalszerző-énekes decemberben adta ki első kislemezét, amit lehetőségekkel és kihívásokkal teli bemutatkozó időszak előzött meg: fellépett a Lázár tesók, a Mmamt és a Carson Coma közönsége előtt, valamint a hazai fesztiválok javán, a Music Hungary konferencia showcase fesztiválján, a KERET blog Kikeltetőjén és a Waves Vienna magyar fogadásán is. Elnyerte a Hangfoglaló program induló előadói pályázatának támogatását, és a HOTS SongLabon együtt dolgozhatott Matt Lawrence producerrel (Adele, Amy Winehouse, Foals). Közelgő koncertjén kívül Bécshez és Angliához fűződő viszonyáról, félelmei legyőzéséről mesélt, és természetesen szóba került az apja, Beck Zoltán is.

Március 24-én lesz az első olyan nagy koncerted, ahol fő fellépő leszel, méghozzá az A38 Hajón, ahol szeptemberben még „előzenekarként” nyitottad az estét a Lázár tesók előtt. Milyen érzés ez?

Nagyon jó érzés, de borzasztóan ijesztő is, mert egy nagyszerű osztrák előadó, Mira Lu Kovacs után fogok színpadra állni. Megvannak a buktatói annak is, ha elsőként kell megszólalni a színpadon, de abba már nagyjából beleszoktam, ez viszont teljesen más helyzet lesz. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fogom bírni.

Az első kislemezed dalain túl
számíthatunk új dalokra is?

Persze! Már a nyári fesztivál- és az
őszi koncertszezonban is több olyan dalt játszottam, ami nem került fel a Comfortable
albumra, most pedig azt tervezem, hogy további két új dalt adok elő.

Nyáron jelent meg az első dalod, azóta
elég sok minden történt veled. Mik voltak ennek az időszaknak a legnagyobb
mérföldkövei számodra?

Sok olyan koncert volt, amit
mérföldkőként tartok számon: az első igazán rosszul sikerült koncert, az első
igazán jó, az első olyan, amikor a koncert második felében már nem remegett a
kezem, meg ilyenek. Ezek után az „elsők” után pedig érezhetően átfordult
valami. Talán azon a novemberi héten, amikor három, egymást követő napon
kellett színpadra állnom: szerdán NKA-meghallgatás volt, csütörtökön Egyedi
Peti előtt koncerteztem az A38-on, pénteken pedig a Carson Coma előtt
játszottam a Pécsi Estben. Azt a hetet határvonalként tartom számon. Akkor
kellett először újra és újra összegyűjtenem a bátorságomat, és őszintén
meglepődtem, amikor kiderült, hogy túl lehet ezt élni.

A zenészek, énekesek jelentős része
extra adag szereplési vággyal születik erre a világra, te viszont a
nyilatkozataid alapján inkább olyan típusnak tűnsz, aki tudatosan, a
komfortzónája tágítása céljából lép színpadra. Változtál ebben azóta, hogy több
koncert van a hátad mögött? Gondolom, a közönség szeretete is sokat számít.

Rengeteget tud segíteni, ha az emberek bevonódnak a koncertbe, de ez általában csak utána tudatosul bennem. Közben annyi mindenre kell figyelnem, hogy ritkán nézek ki a világba. Igazából nem tudom, miért alakult úgy, hogy ennyire féljek a színpadtól – de sok olyan zenésszel beszélgettem már, akik szintén küzdenek ezzel, szóval szerintem csak rutin kérdése a dolog. Az előbb említett határvonal innenső oldalán azért már egy bátrabb Bó van, mint aki nyáron koncertezett, úgyhogy van remény.

Beck Zoli lányaként nyilván sok zenei
élményed van a gyerekkorodból. Mik voltak a legmeghatározóbbak, amik erre a
pályára tereltek?

Nem tudom, van-e olyan élmény, ami
direkt erre a pályára terelt volna, de mióta az eszemet tudom, szövegekkel
kelek, szövegekkel fekszem. Inkább úgy mondanám, hogy voltak bátorító tényezők,
de azok is inkább irodalmi, mintsem zenei élmények voltak: az Iskola a
határon, a Tender is the Night, a Dubliners, az Esti
Kornél. Amikor ezeket olvastam, úgy éreztem, hogy noszogatnak. Azt akarják,
hogy ne várjak már tovább, úgysem lesz tökéletes soha semmi, el kell végre
kezdenem csinálni a dolgomat.

Sokunk felnövésének „aláfestő zenéi” voltak édesapád dalai. Kik voltak azok az előadók, akik rád és a mindennapjaidra a legjobban hatottak-hatnak?

A legfontosabb előadó az
életemben nyilván az apukám, és ez mindig így is lesz. Mellé pedig odafér Damon
Albarn, Jamie T, a Red Hot Chili Peppers, az MGMT és a Led Zeppelin.

A zongorán kívül van más
hangszer is, amivel szemeztél vagy szemezel?

Nagyon szemezek a gitárral, de egyszerűen nincs időm más hangszerbe teljesen belevetni magam – vagy nem vagyok még elég szorgalmas hozzá. Egyelőre bőven elég az, hogy a zongorámmal barátkozom. Remélem, hamarosan másfele is kalandozhatom.

Pécs mellett, ahonnan származol, Bécs
is fontos inspiráló színtere a múltadnak, ahol a legmeghatározóbb éveidet
töltötted. Hogyan sodort oda az élet?

Igazából a döntésképtelen, mindent
halasztgató énem sodort oda. Nem jelentkeztem magyar egyetemre, mert semmiképp
sem akartam itt továbbtanulni. Ebben benne volt minden kamasz elvágyódása, de
egyébként sem akartam soha itthon élni: a Kisvárosi gyilkosságokat
szeretem, nem a Barátok köztöt. De aztán nem jelentkeztem brit egyetemre
sem, mert gyáva voltam – és akkor valahogy a Bécsi Egyetemre kerültem, ahol
ugyan a magyar emelt érettségi nem számított sokat, de rengeteg fontosat
tanultam.

Mennyire kóstoltál bele az ottani zenei
világba? Mennyiben más, mint az itthoni? 

Az előbb említett gyávaságom miatt nem nagyon mentem sehova, meg nem voltak barátaim sem, szóval kevés zenei vagy társasági élményem van Bécsből. Van egy kedvenc osztrák zenekarom, a Bilderbuch, két koncertjükön is voltam. De csak megfigyeltem azt a zenei világot, nem nagyon éltem benne.

El tudod képzelni, hogy ismét külföldön
élj? Ha igen, hol?

Minden anglisztikás diák meg angol
krimirajongó ugyanoda vágyik, szóval persze hogy az Egyesült Királyságban
laknék a legszívesebben; valami kedves városkában, ahol sokat esik az eső és
sötétzöld a fű. De utoljára 15 évesen voltam ott gimis kiránduláson, úgyhogy
nem tudom, milyen hely, ha nem a képzeletemben létezik. Visszamennék Bécsbe is,
mert nagyon szerettem ott lakni, és Drezda is csodálatos város, szívesen
odaköltöznék.

A szerzeményeid és az első kislemezed
fő témái (bizonytalanság, kételyek, önmagad megkérdőjelezése) alapján a
dalszerzés, a szövegírás egyfajta terápia a számodra. Ahhoz pedig bátorság
kell, hogy az előbbieket dalba öntsd és elő is add. Mióta készültél erre, és
mikor érezted meg, hogy készen állsz?

Azért terápia helyett azt mondanám,
hogy konfrontáció, mert egy szöveg megírása után nem leszek jobban. Van bennem
közlési kényszer, mindent elmondok, ami eszembe jut, és a dalokkal is így
vagyok – legfeljebb nem mindegyik jelenik meg végül. Emiatt az van, hogy minden
mondatom elértéktelenedik, mert annyit mondom őket. Inkább ahhoz kell bátorság,
hogy megkeressem, hogyan lehet őket elmondani a legjobban.

2020 nyarán már Ligeti Gyurival rögzítettétek Comfortable című dalodat. Hogyan ismerted meg őt?

Nem tudom, hogyan ismertem meg vagy hogy mikor – valószínűleg még gyerekkoromban, mert apával régóta ismerik egymást. Aztán amikor évekkel ezelőtt fel akartam venni az első koherens, értelmes dalomat, egyértelmű volt, hogy őt keresem meg, és nagyon szerettem is vele dolgozni.

Nagyon érdekes veled kapcsolatban, hogy a dalaid és néhány történeted alapján zárkózottnak tűnsz, aki sokat volt egyedül, részben ez is inspirált az alkotásban. Az interjúk alapján viszont nagyon is közvetlen, cserfes lány vagy, aki minden bizonnyal maga köré vonzza az embereket. Elképzelhető, hogy mióta kiadtad magadból az első szerzeményeidet, jobban megnyíltál a világnak?

Sajnos már bebizonyítottam magamnak, hogy lineáris fejlődésre nincs esélyem. Mindig bátor, nagyszájú, okoskodó lány voltam, aztán sok minden történt velem, és szép lassan bezárkóztam. Talán ezért is volt szükség arra, hogy Budapestre költözzem – elvesztettem a céljaimat, nem maradt hajtóerő, perspektíva, semmi, és muszáj volt lépnem valamilyen ismeretlen irányba ahelyett, hogy a külföldiség kedvéért külföldön maradjak. Így aztán vissza tudtam térni ahhoz, amit mindig is szerettem volna csinálni, és ezáltal, gondolom, kicsit kinyíltam – de egyébként a legszomorúbb időben is éppen ilyen sokat beszéltem, csak szomorúbb dolgokról.

Milyen terveid vannak? Esetleg
nagylemez?

Igen, az idei év arról fog szólni, hogy
összerakjunk egy nagylemezt – most igazából ez az egy dolog foglalkoztat. Van
pár nagy álmom, amiket mindig meg akartam valósítani, és most végre itt az
ideje elkezdeni őket megvalósítani.

Van még olyan művészeti ág vagy hobbi,
ami annyira fontos számodra, mint a zene?

Mindenféle szöveggel nagyon szeretek foglalkozni, akár irodalmi, zenei vagy képi szövegről van szó. Hatalmas szerencsém van, mert az egyetemen is ilyenekről tanulunk, gondolkodunk együtt. 

Fotók: Béndek Tamás