Miskolci értelmiségiként, a város lakójaként és szociológusként ugyanazzal a szemmel tekint az itteni kulturális életre, annak szereplőire, az értelmiség helyzetére, önképére, vagy ez két egészen különböző téma, megközelítés, alapkérdés az ön számára? Van-e önben ez ügyben kettősség, meghasonlás? Mekkora tere-lehetősége nyílik az elfogulatlan vizsgálódásra, és Miskolccal kapcsolatban akar-e egyáltalán objektív lenni? Amikor aktív e téren, mert tenni akar a közösségért, az hogyan viszonyul a kutatói énjéhez?
Miskolcra vonatkozóan nehéz objektívnek lennem. Itt születtem, és eddig csak egy éven át, diákként éltem máshol, így aztán nem is igen tudom, milyen nem itt élni. Ami a kutatói énemet illeti, a kvalitatív irányzat szemléletével összhangban nem hiszem, hogy létezik tökéletes objektivitás, hiszen az is számít, ki az, aki vizsgál és állít valamit. Természetesen fontos objektivitásra törekedni, de a tudásunk pozícióba ágyazott, és a pozíciónkból nehéz kilépni. Szerencsére nem is szükséges, tudatosítani viszont annál inkább. Ezért mindig fontosnak tartom az új diákokkal az ismerkedő beszélgetéseket, amelyek során megtudják egymásról, ki honnét jött, milyen a háttere, és hogy mindaz, amit magával hoz, hogyan befolyásolja a gondolkodását.
Miskolcot egyszerre szeretem és utálom, és ez naponta változik.
Sokszor pedig fáj érte a szívem, mert úgy érzem, fényévekre van attól, amilyen lehetne. Miskolc olyan, mint a szerelem, a szerelmed: hogy bármit beleláthatsz. Ebbe a városba mindenki azt lát bele, amit csak akar. Ha akarod, megszereted, ha akarod, megutálod. Nincs még egy város, amely vallási, nemzetiségi és kulturális szempontból ennyire sokszínű, ilyen gazdag hagyományú lenne. Kassával összemérhető és hozzá hasonló kaliberű, de míg annak sikerült Európa kulturális fővárosának lennie, előlünk annak idején elhappolták a lehetőséget – ahogyan opera- és Kaláka-fesztiválunk sincs már. Sokszor sírni lenne kedvem az elszalasztott lehetőségeink miatt.
Miskolc nagyra hivatott és nagyszerű adottságú város, már csak a természeti környezetét tekintve is. De nem beszélhetünk róla a romák nélkül, és az ő integrációjukra érkezett uniós pénzekkel nem sáfárkodtak jól az elmúlt évtizedekben. A civil szervezeteink nincsenek jó állapotban, a tevékenységük átpolitizált, a politikai törésvonalak mindenhol, mindenféle tevékenységre vonatkozóan jelen vannak. Jó lenne egy kicsit mindentől függetlennek lenni, minden csatározáson felülemelkedni – és Miskolc erre mostanában jó példa, mert koalíció vezeti a várost, és a polgármester az egyetem kuratóriumában is benne van.
Veres Pál polgármesterrel készült interjúnk itt olvasható.
Ha az avasi pincesorra, borangolásra és kvaterkára vagy a családi törzshelyeinkre, például a Világbékére vagy a Forintra gondolok, megmelegszik a szívem, és mindig örömmel készülök arra, hogy amikor pizzázni-málnaszörpözni megyünk, kikkel fogunk összeakadni, beszélgetni. Mert Miskolc olyan hely, ahol mindig össze tudunk kacsintani. A Deszkatemplom és a Jókai iskola közötti, panorámás részt újabban felfedezték maguknak a városlakók, és az egyetem felől is el lehet csavarogni az Avas meg a kálváriadomb, a kilátó felé. Izgalmas, vadregényes környék, ahol jó megpihenni, és a fiatalok nagy örömére játszó- és graffitiparkot építettek.
A színház, a Desszertem (otthonos kávézó a színház udvarában – A szerk.), a Búza téri piac, az egykor itt diákoskodó pestiek Miskolc-nosztalgiája, a Kispipa tányérról lelógó rántott húsa és retró dizájnja, szintise, a Művészetek Háza remek filmvetítései, a főutca vendéglátóhelyei és a Déryné kocsma: ezek összessége erősíti az otthonosságérzetemet. A városomban minden együtt van ahhoz, hogy büszke legyek rá. Amikor Manchesterben diákoskodtam, teljesen otthon éreztem magamat, mivel azt is erősen meghatározza az ipari múltja. De náluk már az összes gyárépületnek új funkciót adtak, például táncos-zenés klubok vannak bennük. A miskolci Népkertben sokkal nagyobb lehetőségek lennének, amelyekkel jelenleg nem igazán tudunk élni. Miskolcnak nincsen főtere, és nem csak a belvárosa érdekes, hanem rengeteg érdekes és szép látnivalója van elszórva. Például a felsőhámori templom, amelyben sokan kötnek házasságot. Érdemes lenne „beszélő házak” programot indítanunk, mint amilyen Kőszegen van, mert az értékeink közül most még sok rejtve marad az ide érkezők elől.
Melyek a miskolci kulturális élet objektív számai? Melyek a kemény tények, a változhatatlan adottságok, és milyen ügyekben tehet egy szakember annak reményével, hogy az eredményekkel kecsegtethet? Önt vonzza-e a „társadalommérnökösködés”? Van ennek olyan formája, amely nem életidegen, és kiszámítható eredménnyel jár?
A 2022-es népszámlálás adatai szerint Miskolc népessége csökkenőben van, és a lakosságcsere, vagyis az is jellemző, hogy például Ózdról, Edelényből, Szendrőről sokan költöznek ide. Az iskolázottsági és az életkori mutatók romlanak: elöregedőben a város. Egyre több 18 év alatti nő szül, és a kis súllyal születés is megyeszerte jellemző: ezekkel többet kellene foglalkozni. Terjedőben a devianciák – járok a térségbe, szegregátumokba, vannak tereptapasztalataim. Családi életre nevelésben, korai szülés megelőzését célzó programban veszek részt. Általános a szegénység kultúrája, a napi gondokra koncentráló szemlélet. A szegregátumokban jellemző a drog és az alkohol pusztító és folyton újratermelődő jelenléte. A megszüntetésük jelenleg illuzórikus vágy csupán, és ez világjelenség. Jellemző, hogy Miskolc leggazdagabb és legszegényebb városrésze egymás szomszédságában van.
A város kulturális élete sajnos egy kicsiny, igaz, nagyon aktív körre korlátozódik: mindig ugyanazokkal az arcokkal találkozik az ember. Nagyszerű és sikeres kezdeményezés viszont az idősek aktivitása érdekében indított néhány program. A gazdagodás és a szegényedés alul és felül korlátlan lett, vékonyodik azonban a polgárság, és nem igazán jellemző a polgári, a közösségért tenni akaró mentalitás, a kultúrafogyasztás: a meggazdagodás sokszor jár párban a kulturális igények hiányával. De azért akadnak üdítő kivételek, például hogy tehetős vállalkozók értékes miskolci épületek felújításába fektetnek jelentős összegeket.
A miskolci értelmiség töredezett és belterjes. Olyan gruppokból áll, amelyek nehezen állnak egymással szóba. De azért tudunk egymásról. Jó lenne minél több értelmiségit itt tartani, például az egyetemisták köréből. Akik nálunk tanulnak, azok számára a társadalmi mobilitásnak sokszor az első lépcsőfoka, hogy Miskolcra kerülnek kollégistának, és a városban általuk megéltek jelentős formáló hatással vannak-lehetnek rájuk.
Mi a helyzet a tömeg- és az elit kultúra viszonyával? Ön milyen kultúrafogalommal dolgozik, amikor ezt a kérdést elemzi? Nem kell-e attól tartani, hogy lassan fényűzésszámba megy kultúráról beszélni, annak erősebb hatását, jelenlétét kívánni gazdasági válság, városi tízezrek ínsége, elemi megélhetési gondjai idején? Bächer Iván már sok évvel ezelőtt szóvá tette, hogy a főzőműsorok egy szűk elitnek szólnak, manapság pedig Puzsér Róbert antiszakácskönyve, antifőzőműsora űz gúnyt a különleges fűszereket és főzési eljárásokat ajánló szakácsokból. Úgy tűnik, jócskán vannak a magyar valóságtól végzetesen elszakadt kulturális szereplők.
Párhuzamos valóságok léteznek egymás mellett. A magyar társadalom „délamerikanizálódik”, és az újgazdag réteg tökélyre fejlesztette az elszigetelődést, hogy ne kelljen szembesülnie a nyomorral. Régen nem így volt: a panelben egymás mellett élt munkás, orvos, tanár, és ismerték egymás életét. A főzőműsorok életidegensége a szolidaritás hiányából és az átjárhatóságok megszűnéséből fakadhat, az énvédő mechanizmussal kiegészítve. Közben viszont ideológiai integráció zajlik, méghozzá a kirekesztés és a közös ellenség ideológiájáé, az iskolarendszerünk pedig szegregál.
Milyen reményteljes miskolci fejleményekről tud beszámolni kulturális téren? Milyen fejlesztési irányokat tart helyesnek, és melyeket elhibázottnak? Hogyan lehetne ezt a várost úgy igazán „kitalálni”? A pénzen kívül mire lenne leginkább szükség valódi, erőteljes, általánosan érzékelhető miskolci kulturális innovációk megvalósításához?
Miskolc nemrégiben csatlakozott a szigorú követelményeket megfogalmazó európai zöld város mozgalomhoz, ez az utóbbi évtized egyik legjelentősebb döntése volt. Az emberek élhető helyeket keresnek, tiszta vízre, jó levegőre, sok zöldre vágynak maguk körül. Nagyszerű, hogy a városunk ezt az irányt választotta, és következetesen ki is tart mellette. 2022-ben Kassával karöltve az aktív időskort célul tűző, ismeretterjesztő előadásokra invitáló interrégiós pályázaton is részt vettünk. Féltünk, hogy mi lesz, ha a program véget ér, de egy Facebook-csoport révén önjáróvá és önfenntartóvá vált, sőt megizmosodott a kezdeményezés. A pénz elherdálható, a kompetencia, az integráció vágya, az akarat és a lelkesedés viszont pénz nélkül is képes teremteni. Mentalitásváltásra van szükség, amely a szolidaritás, a gondolkodó és cselekvő, autonóm polgárság megerősödése, egymás tiszteletben tartása és az elesettek védelme irányába kellene hogy hasson.
Fotók: Éder Vera / Kultúra.hu
