„Misszióm, hogy értéket teremtsek” – Interjú Keller Andrással

Hétéves korában fogott először hegedűt a kezébe, majd a Zeneakadémián olyan legendás mesterektől tanulhatott, mint Kurtág György vagy Rados Ferenc, Salzburgban pedig Végh Sándor tanítványa volt. 1987-ben megalapította a legrangosabb nemzetközi zenei versenyeket sorra nyerő Keller Quartettet. 2016 óta a londoni Guildhall School of Music and Drama professzora, az International Bartók Chair birtokosa. 15 éve vezeti a Concerto Budapestet, amellyel tovább növeli a magyar komolyzene méltán híres renoméját. Néhány hete a zenekar Szabó Stein Imre által rendezett, Keller András művészeti koncepciója alapján megvalósuló Kárpát Rapszódia című filmje zajos sikert aratott a világ egyik legjelentősebb televíziós versenyének számító New York Festivals TV & Film Awardson.  

Mozgalmas tavaszon van túl. A Concerto Budapest nagyszabású koncerteket adott Várjon Dénessel a Bartók Tavasz rendezésében a Zeneakadémián és Várdai Istvánnal a Müpában, aztán Rigában a Kremerata Lettonicával dolgozott egy különleges projekten.

Igen, április végén volt egy nagy koncertünk Sosztakovics- és Sztravinszkij-művekkel, ahol Várdai Istvánnal előadhattuk Sosztakovics második csellóversenyét. Ez volt az első igazán fontos együttműködésünk és nagyszerűen sikerült. Napjainkban, amikor Lengyelországban vagy bárhol a világon betiltják Csajkovszkijt, amikor az orosz zenét büntetik, kiemelten fontos, hogy egy telt házas koncerten igazi orosz muzsikát játszott a Concerto Budapest.

Ezután személyes jó barátom, Gidon Kremer kérésére Rigába utaztam, ahol a Kremerata Baltica kamarazenekar lettországi részével egy fúgaműsort készítettünk elő. Majd hazajöttem az MTA éves közgyűlésére, ahol Avram Hershko professzor, az egyetlen még élő magyar származású Nobel-díjas tiszteletére rendezett esten játszottam Bartók Kontrasztokját Klenyán Csabával és Csalog Gáborral. Másnap Stuttgartba utaztam a Concerto három lemezének utómunkálataira, majd a Kremeratával volt két ünnepi koncert, Gidon Kremer 75. és a Kremerata 25. születésnapja alkalmából.

A koncertek között tanított is Cornwallban. Mesélne néhány szót az IMS (International Musicians Seminar) kurzusról?

Az IMS egy nemzetközi zenei szeminárium a varázslatos Prussia Cove-ban, Cornwall déli csücskében, amelyet egykori mesterem, a nagy hegedűmész, karmester és pedagógus, Végh Sándor alapított 50 évvel ezelőtt. Itt gyűlnek össze évről évre a fiatal vonósnemzedék nemzetközi kiválóságai, tavasszal mesterkurzusokon, ősszel pedig az Open Chamber Music keretében, ahol együtt muzsikálhatnak a mesterekkel. Én 17 éve tanítok itt, és számomra ez a legzeneibb hely az egész világon. Végh Sándor szellemisége fél évszázada beragyog itt mindent. Ezt az alkotó szellemet megtapasztalhattuk a Zeneakadémia egyik „aranykorában”, a hetvenes években és a nyolcvanas évek elején.

Számos sikeres zenei program köthető a nevéhez. A Concerto Budapest nevével fémjelzett tematikus sorozatoknak művészeti vezetője, amelyeket hagyományteremtő céllal indított útjára az elmúlt években. Honnan jön az ihlet ezek kitalálásához és megvalósításához?

Nekem csak a zenén jár az eszem: valami belső kényszerből fakad, hogy mindig kitaláljak valami újat. Nagyon fontos program számomra a Magyar kincsek koncertsorozat, amely a Pesti Vigadóban megy évek óta. Kevésbé ismert, elfeledett alkotásokat mutatunk be népszerű művek társaságában. Misszióm, hogy minél több értéket teremtsek a Concerto Budapest és a barátaim segítségével.

Mindeközben néhány hete a zenekar Szabó Stein Imre által rendezett, az ön művészeti koncepciója alapján megvalósuló Kárpát Rapszódia című filmje elnyerte a rangos New York Festivals TV & Film Awards ezüsttrófeáját, a Silver Towert. Honnan jött az alapötlet?

Fontos előzmény, hogy ez a terület, a crossover valójában mindig is nagyon távol állt tőlem, mert számomra sokáig egyet jelentett a profitorientált közönségvadászattal. Kifejezetten ellenszenves számomra, amikor a komolyzenét a jobb eladhatóság érdekében hígítják.

Azt viszont elismerem, hogy a populárisabb műfajoknak és a komolyzenének lehetnek szép találkozási pontjai. A cigányzene például napjainkban kicsit kiveszőben van, legalábbis csökken a hallgatottsága, és én szeretném, ha fönnmaradna. Innen indult az ötletelés, hogy hozzunk össze valamit a műfajok közötti világban a Concertóval.

Két kedves barátommal, Roby Lakatossal és Snétberger Ferenccel – akik a maguk műfajában egyedit és zseniálisat tudtak teremteni –, valamint a rendkívül tehetséges és sokoldalú, jelenleg a Keller Quartettben brácsázó Homoky Gáborral gondolkoztunk közösen. Az egyedi hangvételű, Kárpát-medencei atmoszférájú koncertprogramban a magyar–cigány eredetű zenék eljutnak egészen a jazz és a rock and roll világáig, keretét pedig izgalmas szimfonikus művek alkotják. A Kárpát Rapszódiára úgy tekintek, mint egy első állomásra, remélem, hogy folytatni tudjuk majd.

15 éve a Concerto Budapest zeneigazgatója. Hogyan történik a tagok kiválasztása? Mitől lesz egy zenekar jó? Mitől több egy jó zenekar jó zenészek összességénél? 

A Concerto számomra több mint egy zenekar – egy zenei műhely. Itt az emberi szempontok hasonlóan fontosak, mint a szakmaiak. Nem feltétlenül azt a muzsikust vesszük fel, aki jobban, gyorsabban vagy szebben játszik, hanem azt, aki a másikhoz leginkább passzol a zenekarban, elkötelezett, és jól együtt tud működni a többiekkel. Nagyon magas a szakmai színvonal a Concertóban, de a csapat egysége is lényeges: baráti a légkör, összetartanak a tagok. Egy zenekart vezetni folyamatos pedagógiai és sportfeladat is, rengeteg mindenre kell figyelnünk. Hasonlatos ez az élsportolók világához, hiszen nem tíz-, hanem százfős csapatról beszélünk.

Az összekovácsolódást a közös érdekek is segítik.

Így van. Voltak nehézségeink, irigyeink, sokáig nem kaptunk támogatást, de mindig túl tudtunk ezeken lendülni, mert volt egy közös célunk. Mostanra már egy szép pályára állt a zenekar, észrevettek minket, és azt hiszem, az egész ország büszke lehet a Concertóra: sokat teszünk a magyar országimázsért. Ezt mindig is missziómnak tekintettem, akkor is, amikor harminc éven át a Keller Quartettel jártam a világot. A művész a hazáját képviseli, aminek nem az a lényege, hogy milyen szépeket mond róla, hanem hogy mit tesz le az asztalra.

Rendkívül sűrű az időbeosztása: őrült tempót diktál nemcsak magának, a munkatársainak is. Hogy bírják?

Néha egy kicsit sokallják, de szerintem az egyetlen értelme az életünknek a munka. Persze fontos tudni, hogy miért csináljuk az egészet. Ha patetikusan fogalmaznék, azt mondanám, hogy sokkal több kultúrára van szükség Magyarországon. Nem mintha nem volna elég, de a sok is kevés. Ebben a világban, amelyben ma élünk, ahol megkérdőjeleznek hagyományos emberi értékeket, a kultúra lehet az egyetlen, ami megóvhatja azokat, megérintheti az ember lelkét. Ehhez szeretnék a saját eszközeimmel minél többet hozzátenni. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a kultúrát soha, semmilyen indokkal nem szabad a politika kiszolgáltatottjává tenni.

Ennyi munka és a zene mellett mi az, ami feltölti?

Koncertek után, éjszaka, hajnalban van, hogy megnézek egymás után több sorozatfilmet. Van egy csodálatos, négyéves unokánk, ha csak tehetem, együtt vagyok vele és a családdal, a feleségemmel – akivel a zenekarban minden nap találkozom ugyan, hiszen ő a szólófuvolás. Kaczander Orsolya fuvolaművész főiskolás korában, tehát több mint tizenöt évvel előttem érkezett a zenekarba, de itt számomra egy ugyanolyan hangszeres, mint a többiek: teljesen különválasztom az életemben a szakmát és a magánéletet. Gyönyörű helyekre járunk a családdal nyaralni minden évben, ez nagyon fontos nekem.

Akkor egyéb hobbira nincs is szüksége?

Én a zenében élek, a zene volt a hobbim mindig is. Régen jól fociztam, ma már csak az unokával teszem néha. Az állatokat nagyon szeretem, van három kutyánk és Annie lányoméknak is egy. Annie lányom egyébként a Concerto nemzetközi kapcsolatokért felelős menedzsere. Szervezi a turnéinkat, hozza a világsztárokat – nagyszerűen csinálja. Azt kívánom, hogy minél több magyar fiatal, akár csak megszületendő baba is a zenén nőjön föl. Nagy álmom, hogy az éneklés, a hangszerjáték és a tánc beépüljön a mindennapokba az általános iskolákban.

Ismerve az oktatás mai helyzetét, ez egy szép és nehéz feladat. Hogyan képzeli el?

Széles társadalmi alapokon vissza kellene hoznunk a Kodály-módszert a 21. századra adaptálva, és mint a testnevelést, napi szinten kellene az órarendbe építeni a zenét. Mert öt- és tízéves kor között az intenzív ének- és hangszertanulás olyan képességeket fejleszt, amelyek minden humán tantárgy tanulását is magasabb szintre emelik. Máshogy fejlődnek az agyban az idegpályák. A zene szilárd jellemre tanít, érzelmi intelligenciát, stabilitást, egyensúlyt és közösségi élményt ad. Sok szövetségesem van már ehhez. Tudom, hogy idealista vagyok, de engem az vezérel, hogy egy jobb világot hagyjak a gyermekeinkre, unokáinkra. 

Az interjút az Előadóművészeti Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) készítette.

Nyitókép: EJI/Cseke Csilla