Mit csináltunk tizennyolc évig? - KORNIS MIHÁLY

 

- A próba-folyamat elején a darabot én olvastam fel a színészeknek, és nekem is az volt az első kérdésem az igazgató úrhoz, hogy átigazítsam-e a darabot? Ő azt felelte, Isten ments, a darab értéke éppen abban rejlik, hogy a rendszerváltás korszakának egyféle lenyomata. Tanulságos volt maga a felolvasás is. Eredetileg színházrendező vagyok, ismerem a színészeket, tudom, ha a szöveg kínos, újat kértek volna. De ennek az ellenkezője történt: remekül szórakoztunk mindannyian. Azt remélem, ennek az előadásnak éppen az lesz a feladata, hogy feltegye a kérdést a színházlátogatóknak, és persze a politikusoknak, hogy tulajdonképpen mit csináltunk itt tizennyolc évig?

 

 

- Ezt nem tudom, engem Marton László igazgató úr hívott fel, ő kérdezte meg még tavasszal, hozzájárulnék-e a Körmagyar újbóli bemutatásához. Magyar szerzők közül talán utoljára Illyés Gyulával fordult elő, hogy húsz éven belül újra műsorra tűzte egy darabját ugyanaz a színház, ezért rendkívül büszke vagyok a felkérésre.

 

 - Semmit sem igazított a darabon? A szövegben megjelenő reklámszlogenek, az utalások slágerekre mennyire érthetőek a mai közönség számára?

 

- Érdekes, amit kérdez, azt tükrözi, hogy a színházi hagyomány milyen jelentős károkat szenvedett nálunk az utóbbi időkben. Egy Szomory-, egy Szép Ernő- vagy egy Molnár Ferenc-darab értéke abban van, hogy a történetében, szerkesztésmódjában, nyelviségében őrzi annak a világnak a lenyomatát, amelyben keletkezett. Azokat sem szokás átigazítani. A Körmagyart az ősbemutató óta folyamatosan játsszák, szinte nincs olyan év, hogy ne azzal vizsgázna valamelyik végzős osztály a Színművészeti Egyetemen, megy vidéken is, sőt épp most adtam engedélyt egy magánszíniiskolai előadásra is. Sehol nem merült fel még az átírás igénye. Azok a bizonyos reklámszlogenek, slágerek, amelyekre utal, talán vannak annyira jópofák, humorosak, hogy megállják a helyüket most is, ráadásul valamiképpen a kor szimbólumai is. Fölösleges volna kicserélni őket.

 

 

- Lényegi különbség nincs, de ez nem bűne Magyarországnak. Gondolja meg, tizennyolc év a történelemben nem olyan hosszú idő. A Körmagyar premierje 1988-ban volt, egy évvel később történt a rezsimváltás, amellyel honunkban politikai paradigmaváltásra, a politikai jogállam megteremtésére tettek kísérletet. Hozzáteszem, John Lukács, és más mértékadó történészek szerint az 1914-ben kezdődő rövid, de keserves XX. század 1989-ben, a vasfüggöny leomlásával ért véget. Ez a darab épp a vége pillanatát ragadja meg, de nagyobb léptékkel tekintve ez a pillanat még mindig nem ért véget. A Körmagyar nem politikai provokáció, hanem nyelvi panorámája a magyar társadalomnak. Műfaji megjelölése: komoly bohózat. Vagyis tragikomikus emlékmű, a kádárizmusé és a rendszerváltásé.

 

- Annak idején a Körmagyar a Vígben ment. Most a Pestiben lesz a bemutató. Ön szerint ez valamiféle változásra utal?

 

- Biztosan egészen más lesz. Más színészek játsszák, mint annak idején, és sok közöttük az új, fiatal színész, néhányukat tanítottam az egyetemen. Az előadás annyiban lesz más, amennyiben a színészek másak. De ha a kérdése arra irányul, hogy milyen lesz az előadás egy kisebb színpadon, intimebb környezetben, arra azt válaszolom, hogy a Vígben, noha nagyon hatásos volt a nagyszínpadon játszani, kicsit el is veszett a darab, hiszen minden jelenetben két szereplő van jelen, és az ágy körül szövődik a cselekmény. Ennek az előadásnak a Pesti sokkal inkább a helyszíne. Egy pillanatra hadd kanyarodjak vissza a színészekhez. Annak idején az Édes kislány szerepét Zsíros Ági alakította, aki nem sokkal később tragikus körülmények között meghalt. Én ezt a bemutatót az ő emlékének dedikálom.

 

- Ha ma írná a Körmagyart, mennyiben volna más az atmoszféra, milyen figurákat választana? A felújítás apropóján nem merült-e fel, hogy a mai korra alkalmazza a történetet?

 

- Ezzel bújtatottan egy korábbi kérdéséhez tér vissza. Szerintem egyáltalán nem volna szükséges újra- vagy átírni ezt a darabot. Mostanában szokás remake-eket készíteni, de ebben az esetben az a darab értékeit semmisítené meg. A bemutató kockázata az, hogy a néző tud-e majd nevetni. Ez a legfontosabb. Ha egy darab elavult, akkor a nézőnek nem tetszik, nem nevet rajta. Egyébként pedig mi az, amit érdemes volna megváltoztatni? Azt, hogy a Milliomost most plazatulajdonosnak hívják? Vagy hogy a Fiatal elvtárs most ifjú bróker? Őszintén, ez annyira lényeges változás? Szerintem a Körmagyar megállja a helyét, de ez Arthur Schnitzler érdeme is, akitől ez a dramaturgiai szerkezet származik. Összefoglalólag: az előadás éppen azzal kelthet izgalmat, hogy nem volt szükség a darab átigazítására. Ha valaki változott, akkor az én vagyok.

 

 

- Évekkel ezelőtt egy olyan színházi előadáson voltam, ahol beépítették a nézőteret, nem lehetett az előadás alatt kimenni, és szünetet sem tartottak. Akkor úgy éreztem, ez a személyes szabadságjogom korlátozása, olyannyira, hogy azóta klausztrofóbiás vagyok a színház zárt terében. Ez nagyon különös, én, aki színházi ember voltam annyi időn keresztül, nem tudok bemenni egy színházba. Ezért előre meg kellett beszélnem a Körmagyart játszó színészekkel, hogy ne haragudjanak, ha úgy alakul, és nem leszek ott a bemutatón. Premierajándékot biztosan viszek, de most még nem tudom, hogyan adom majd át. Fura dolog ez, azt hiszem a következő regényem részben erről fog szólni. Miért érzem magam tűrhetetlenül rosszul a színházban? Én csak jót kaptam a színháztól, nagyon sokat köszönhetek neki, ma is minden tiszteletem a színészeké, a rendezőké, de számomra a színház már nem fontos, most a nem drámai műfajokkal foglalkozom. Az életemnek új szakasza kezdődött: könyvek és könyvek írásáé.