Mit kezdjünk ma a boglári kápolnatárlatokkal?

A boglári kápolnaműterem a hetvenes évek elején a magyar neoavantgárd egyik legfontosabb helyszíne volt, egy buborék, ahol négy nyáron át a különböző művészeti elképzelésekkel és világképekkel rendelkező alkotók és kisebb-nagyobb közösségeik szabadon bemutathatták műveiket. És bár folyamatosan megfigyelték őket, és mindvégig kérdéses volt, hogy meddig tartható fenn ez a sziget-állapot, hogy meddig lehet a hatalomtól független művészetet csinálni, hogy tud-e ilyen formában intézményesülni a neoavantgárd, valamiképpen mégis emblematikussá váltak a boglári kápolnatárlatok.

Rövid ideig úgy tűnt, hogy az itt megjelenő közösségek nagyobb nyilvánosságot kaphatnak egy olyan kultúrpolitikai összefüggésrendszerben, ahol a hatalom folyamatosan megpróbálja kioltani a különféle underground kezdeményezéseket. Boglárt végül 1973-ban betiltották, ez a négy nyár azonban mégis meghatározó időszaka a kortárs magyar művészettörténetnek, amit nem elegendő pusztán történetileg tárgyalni.

A mostani kiállítás éppen emiatt izgalmas: alapkérdése ugyanis az, hogy mit lehet kezdeni ezekkel az eseményekkel és magával a projekttel ötven évvel a felszámolást követően.

Hogyan eleveníthetők fel az időben és térben is távoli akciók, hogyan kell ma ezekhez viszonyulnunk? A kiállítás az alapító-szervező Galántai György és felesége, Klaniczay Júlia által létrehozott Artpool gyűjteményének darabjaiból áll, amelyek között archív felvételek, kordokumentumok, valamint az adott időben és a boglári helyszínre készült művekből áll össze.

A földszinti termek történeti áttekintést adnak. Az archív felvételeket, kordokumentumokat nézve a látogató képet kap arról, hogy mit is jelentett a 3 T korszakában a tűrt kategóriában létezés, és hogy a fennmaradás a folytonos húzd-meg-ereszd-meg játékán múlott. És mégis: bár mindvégig pengeélen táncolt a boglári műterem, Galántainak sikerült úgy sakkoznia a rendszerrel, hogy bogláron, még ha csak ideiglenesen is, de szabad legyen a művészet. Az idővonalra írt idézetek jól láttatják, hogy már kezdettől fogva megfigyelték és üldözték a kápolnaműterem köré csoportosult alkotókat, a kápolnaműterem esetleges bezárásáról, a kiállítások betiltásáról többször is szó esett – azonban Galántai György kitartó és taktikus küzdelmének köszönhetően a nyílt vagy burkolt támadások zátonyra futottak. Nagyon sok művészeti esemény, akció, happening, kiállítás megvalósulhatott, nemzetközi művészkollektívák is érkeztek boglárra, azonban 1973 nyarára rendszeressé váltak a rendőri intézkedések, végül pedig betiltották a „botrányos” kápolnát építésrendészeti szabálysértésre hivatkozva.

A második szintre érve azonban látjuk, hogy e négy nyár alatt is micsoda pezsgő művészeti élet zajlott Bogláron kezdve a Szüreon csoport és az Iparterv-generáció tagjainak közös kiállításaival, a BOSCH és BOSCH tárlataival, a Pécsi Műhely tájkorrekciós akcióival… A kápolna köré csoportosuló művészek egyre merészebben mertek kísérletezni, a klasszikus műtárgyfogalmat kitágítva egyre gyakrabban születtek konceptuális és kritikai művek, amelyek erős állítást fogalmaztak meg, és a befogadót is aktívabb pozícióba helyezték. Új műfajok jelentek meg a kápolna köré csoportosuló közegben, happeningek, performanszok, land art munkák. Maurer ebben a kápolnában tudta megvalósítani a Szövegek című nemzetközi költészeti és vizuális kiállítását Tóth Gábor segítségével, és Beke László Tükör című tárlata is itt jöhetett létre.

Végigtekintve ezen a négy nyáron, látszik, hogy idővel a konceptuális művek domináltak a helyszínen, hangsúlyosabbá váltak az akciók, valamint a közönséggel közvetlen kapcsolatot kiépítő művek. A kézzelfogható műtárgy háttérbe szorult, viszont többségbe kerültek azok az alkotások, ahol a művész teste különböző formákban jelent meg. A leggyakoribb téma a szabadság volt, ami egyéni és kollektív szinten is kérdésként jelent meg. Mennyiben lehet szabad az egyén, a test, ki lehet-e lépni a társadalmi kötöttségek alól? A közszemlére tett test felszabadítható-e a néző tekintete alól? A kiállítás fontos kérdése az is, hogy miként értelmezhetők ma ezek a művek, amelyek ma már csak dokumentumok formájában vannak jelen. Az egykori akció lenyomata meg tudja-e szólítani az időben távoli nézőt?

Ahogy a kiállításban szereplő Kis Varsó-mű, Türk Péter 1972-ben Balatonbogláron készült Kérdőjeles akciója jelének újraírása is ezeket a kérdéseket feszegeti. „Elképzelhető-e, hogy a ma már teljes pontossággal rekonstruálhatatlan kontextus mégis újraéleszthető? Más szemszögből: képes lehet-e a mai néző a kiemelt darabokat az idővel korrigálni? Jelen viszonyaink között mennyiben válik érthetőbbé vagy átérezhetőbbé a hetvenes évek elejének művészeti gondolkodása, a letűnt kor Magyarországa? Megfordítva pedig: a hetvenes évek magyar és nemzetközi művészetének lenyomataiból kiindulva mennyiben válik érthetőbbé saját korunk? Melyek azok a módszerek, amelyekkel egy fél évszázaddal ezelőtti kor gondolatai, művészi elképzelései újra előhívhatók? Mit jelentenek most az egykor a kápolnába komponált képek, gesztusok, jelek?”

A tárlat 2023. augusztus 24-ig látható a Vaszary Galériában.

Fotók: Vaszary Galéria / Seleris Project

#fókuszbanaBalaton