Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója azzal kezdte a társulati ülést, hogy elmondta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) 2018. július 5-ei dátummal, és július 10-ei közzététellel pályázatot írt ki a Pesti Magyar Színház igazgatói állására. Ez egyben azt is jelenti, hogy Zalán János négy évre kapott igazgatói megbízása hamarosan, pontosan 2019. január végén lejár. Az igazgató megköszönte a társulatnak az eddigi munkát, segítséget, támogatást és bejelentette, hogy 2018. augusztus 17-én benyújtotta az új pályázatát az EMMI-nek. A kiírás szerint a pályázatok beadásának határideje 2018. augusztus 21, az elbírálás határideje pedig 30 nap, azaz legkésőbb a színház első bemutatója, a Folytassa, Ciceró! premierjének időpontjáig dönt a minisztérium arról, kap-e újból Zalán János felhatalmazást arra, hogy folytassa további 5 éven át, 2024. január 31-éig a munkát.


untitled__4_of_56__600x406.png
Folytassa, Ciceró!

 

Az évad új bemutatóin túl 15 produkciót tart repertoáron a színház ? mondta Zalán János, aki elárulta azt is: a Vidéki Színházak Fesztiválja a Thália Színházban zajló felújítási munkák miatt a Pesti Magyar Színházban lesz szeptember 3. és 10. között. Kiderült: a Radnóti Színház felújításának ideje alatt a Radnóti hétfőnként részben a Magyar Színházba költözik. A III. Richard és az Ádám almái című előadást is itt láthatja majd a közönség.

 

A társulat új taggal bővült: Telekes Péter a Vígszínházból szerződött át ? derült ki a társulati ülésen, amelyen 50. színészi jubileuma alkalmából a társulat felköszöntötte Hunyadkürti István Jászai Mari-díjas művészt, aki 1968-ban a Békéscsabai Jókai Színházban, Miszlai István igazgatása alatt lépett először a deszkákra, azaz idén augusztusban 50 éve kezdte első évadját. Agárdyné Rácz Boriska 2006-ban Agárdy Emlékláncot alapított Agárdy Gábor színművész emlékének ápolása céljából. A díjat évente egy alkalommal a Pesti Magyar Színház társulatának egy arra érdemes tagja kaphatja, akit a társulat művészei titkosan szavaznak meg. Idén ezt az elismerést Csernus Mariann Kossuth-díjas művész vehette át.

 


zalan_csernus_600x400.png
Csernus Mariann átveszi az Agárdy Emlékláncot

A Magyar Színház tagja az ETC-nek, a European Theatre Conventionnek, vagyis az Európai Színházi Konvenciónak, amely a legnagyobb európai színházi szervezet, több mint 40 tagszínházzal. Idén januárban a Pesti Magyar Színház is jelentkezett egy többéves, 2020-ig tartó projektre, az úgynevezett Young Europe, azaz Ifjú Európa 3-ra, melynek keretében egy vadonatúj, fiatalokról-fiataloknak szóló színdarabot, illetve előadást kell majd létrehozni külföldi partnerszínházaikkal. A projekt előkészítése folyamatosan zajlik, és remélhetően ez a kooperáció is segít majd a színháznak beilleszkedni a nemzetközi színházi vérkeringésbe.

 

A 2018/2019-es évad tervei és műsora:

2018. szeptember 21.

Maurice Hennequin, Pierre Veber:

FOLYTASSA, CICERÓ! ? AVAGY BOTRÁNY A TÖRVÉNYSZÉKEN című komédia

Rendező: Horváth Illés

 

2018. október 13.

Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István, Vészits Andrea:

IDŐFUTÁR című zenés időutazás

Rendező: Tasnádi Csaba

 

2018. október 27.

Szabó Magda, Egressy Zoltán:

TÜNDÉR LALA című zenés mesejáték

Rendező: Halasi Dániel

 

2018. december 7.

Dusan Kovačević:

A MARATONFUTÓK TISZTELETKÖRT FUTNAK című fekete komédia

Rendező: Paolo Magelli

 

2019. január 11.

Luigi Magni és Bernardino Zapponi azonos című filmforgatókönyve Vajda Katalin átdolgozásában:

LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK!

Rendező: Nagy Viktor

 

2019. március 1.

Carlo Collodi-Litvai Nelli:

PINOKKIÓ című mesejáték

Rendező: Eperjes Károly

Fotó: Juhász Éva