Miközben igen izgalmasnak találom, ahogy a táncos-koreográfus számos, látványos alkotásában felmutatja, mit gondol, hogyan érez, alkotóként hogyan mozdul-változik egy-egy megismert, halhatatlan művészi oeuvre, főmű, korszak hatására, engem mégis puritánabb/személyesebb munkái tettek inkább hívévé.
Az arányokat tekintve kevésbé a kortársai - elsősorban persze a Tavaszi áldozatban is ragyogó, költő-énekes-alkotótárs Ágens - inkább egy, vagy több századdal korábbi alkotók tehetséggel kiválasztott művei, gondolatai hatottak-hatnak megtermékenyítően Gergye Krisztián világára. Egon Schiele, kinek rajzai közé ő maga szinte szerelmesen belesimult, Schubert A halál és a lánykája, Hieronymus Bosch triptichonja, A gyönyörök kertje (melyhez, B.Sch Szólók című alkotásában, egyszer már kiválasztotta Sztravinszkij Tavaszi áldozatát). Alfred Schnittke munkássága, kinek kompozícióira megejtően izgalmas képeket komponált több munkájában, legutóbb a T.E.S.T. című szólófüzérben, eddigi egyik legerősebb alkotásában.
A Tavaszi áldozat a közel egy éve bemutatott kilencvenkilencperc című triptichon kétharmadának feldolgozása. Az egésszé lett kétharmad kétharmadában, most Sztravinszkij kompozíciója hallható, első tétele azonban a prózáé.
A játék színlapján igen hangsúlyozottan jelzik: "a darab inspirátora Francis Bacon". A nagyszabású alkotás tizenkét alakja a modern brit festészet óriásának világát idézi: megfolyt, elcseppent arcú, foszlott árnyalakok ők. A nézőtérhez egész közel húzódva, terebélyes, vörös forgófotelban (melyből összesen hat darab áll a színen: mintha egy pártüdülő lakosztályából mentették volna ide ezeket az egyszerre exkluzív és rémisztő darabokat) Ágens ül, szemben velünk. Az ő alakja egészen precízen idézi Bacon mintegy kéttucat vászonból álló, eltorzult arcú pápa-sorozatát, mely Velázquez X. Ince pápáról festett portréjának majdnem két évtizeden keresztül készült parafrázis-szériája.
A baconosan festett arcú, ám suta, fémkeretes szemüveget viselő Ágens mikrofonba "prédikál", a szöveget - furcsa játékként - előre súgják neki. Kékbe öltöztetett, delejező figurája kiválóan kitalált. A pápaalakok eltorzult arcú üvöltése Ágens játékában ásításba csavartatik. A háttérben Tárnok Marianna (dús idomait harsány jelmez- és sminkelemek fokozzák a végletekig) különös játékmesterként rendezi élőképbe a bábként nyeklő-nyakló táncosokat. A tér végében Mejerhold színpadát idéző, ferde rámpák, és három, ezüstösen csillogó, ferde kapu: a bizarr tabló itt áll össze - körítéseként gumifejeket, leszakadt bábvégtagokat látunk a táncosok körött.
A prózai felvezetés, s a bizarr némajáték után felcsendül Sztravinszkij csodálatos zenéje: ezerszer hallott, megcsodált, zaklató káprázat - a mű, melyre valahány, magára valamit adó koreográfus elkészítette a maga variációját az elmúlt, közel száz év alatt. Gergye elragadóan kísérteties figurái (jelmezük Béres Móni, sminkjük, testük festése Károlyi Balázs remeklése) ijesztő marionettekként pillantanak ki a színről, furcsa, állatokat formáló alakzatokba összecsimpaszkodva nyargalnak, egymást mozdítják, láthatatlan zsinegen: mozdulataik hol organikusan burjánzók, hol robotszerűen szögletesek. Amit a színen látunk, annak Sztravinszkijhoz, a Tavaszi áldozat cselekményéhez nincs köze. A Nőpápa, a Szfinx, vagy a Gergye ábrázolta Oidipusz (e távoli pontokról beemelt, mitikus alakok) játéka feszülne rá a zenei kanavászra. S itt érezhetni igazán, hogy mi minden került össze itt, szinte émelyítően dús választékban. Gergye Sztravinszkijból csak a hangzó anyagot tartja meg: sokféle "valódiból" gyúrt magánmitológiájának, fantázia-hitvilágának alakjai, ezen alakok története elevenedik meg sajátos szimbolikát követve egy nagyon ismert, önmagát ehhez mérten is igen nehezen megadó zenei kompozícióra. A kísérlet érdekes, s sok ponton érezhető akár istenkísértésnek, tiszteletlenségnek. Amivel amúgy nincsen semmi baj. A koreográfiai anyag, az izgalmas látványvilág azonban nem ér Sztravinszkij nyomába: ahhoz az túl nagy falat, túlzottan gránitkeménységű. Gergye Krisztián átdolgozásában mindenesetre ismét képes volt bizonyságot adni eleven és kreatív gondolkodásról, erős érzékéről az összetett csapatmunkához. Sztravinszkij Tavaszi áldozata, ez a katartikus alkotás azonban itt legfeljebb valamiféle apropó.
