„Mittudomén?!” – Máli néni a Bartók Kamaraszínházban

A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház a tavalyi, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata után az idei évadban a Kassai Thália Színházzal lépett koprodukcióra. Az előadásokat összeköti a rendező személye, Czajlik József, valamint az Örkény Színházból érkező vendég, Kerekes Éva.

A Máli nénit Füst Milán a ’30-as évek elején írta. (Érdekesség: szakmai truccból, Margit kisasszony című szomorújátékát véve alapul, megmutatva, tud ő abból vígjátékot is csinálni.) Nem kell ízekre szednünk dramaturgiailag, hogy felfedezzük benne a hasonlóságot a korszak titkárnős-vezérigazgatós színházi és filmmeséivel, a rokonság azonban még akkor is igen távoli, ha Füst Milán az ismert paneleket használja. A Máli néni ugyanis nem kommersz kassza-szalondarab, nem pikáns tévedések vígjátéka vagy bulvár szerelmi sokszög.

A Vígszínház igazgatója, Jób Dániel azzal utasította vissza, hogy „[a] cselekmény túlságosan dús szövésű. Annyira dús, hogy olykor egész kuszáknak látszik és mindenesetre, nem könnyű követni. Egyszerűsíteni kellene a motívumokat, s mindazt, ami benne zavarosnak látszik, világossá kellene tenni.”

Egy kicsit tényleg sok benne minden, felpörgetett tempóban játszva még akár Feydeau-ba oltott romantikus komédia is lehetne belőle, ám az élet- és emberismeret, a pesti íz, no meg a nyelv, a megírás koránál valamivel korábbi pesti utcák jiddis-német-osztrák hatás alatt álló, roncsolt köznyelve fékezik a habzást.

„Tegye félre, legalább egy időre a darabot, és ha egy kis perspektívából tudja majd nézni (...) rájön, hol kell a tisztogatásokat végezni” – írta Jób jobbító szándékkal a szerzőnek, aki csak részben fogadta meg a tanácsot. Félretette, de a későbbiekben aztán semmilyen perspektívából nem nézett rá. Füst Milán nem szentelt neki egyetlen szót sem, a Máli néni évtizedekig lappangott, csak a szerző halála után 17 évvel bukkant fel a hagyatékot őrző Somlyó Györgynek és Bárdos Pál dramaturgnak köszönhetően. Az 1984-es játékszíni ősbemutató Margitai Ági címszereplésével, Verebes István rendezésében revelatívnak hatott, komoly szakmai és közönségsikert is aratott, a vígjáték mégsem került be a színházi kánonba. Eleddig csupán Szegeden (1993), Szolnokon (1994), Kolozsváron (1994), a Radnóti Színházban (2001), Székesfehérváron (2007), a Magyar Színházban (2008), Szombathelyen (2013) és Nagyváradon (2016) játszották, ezért jöjjön egy gyors és vázlatos cselekmény-összefoglalás.

Adott egy Margit nevű titkárnő, természetesen ellenállhatatlan szépséggel és finomsággal, aki után bolondul a vezérigazgató apa, az igazgató fiú és a könyvelő, az ő szíve viszont – természetesen – a könyvelőért dobog. Margit kisasszony helyzete egyáltalán nem könnyű. Ahhoz, hogy állásban maradjon, egyszerre kell csábító, a férfiakat izgalomba hozó irodai femme fatale-nak lenni, azaz eljátszani egy olyan szerepet, ami egyáltalán nem az övé, és egyértelművé tenni tisztességességét. S hogy azt megtartsa – hiszen a szegény lányoknak azon kívül semmi mása nincs –, folyamatosan le kell szerelni a rangban felette álló hódolókat. (A hatalmi helyzet alá milyen szépen becsúszik a 2023-as nézőnek a #metoo!)

A családban van egy leány is, egykorú a titkárnővel, természetesen ő is szerelmes, csak épp rangon alul és titokban egy festőbe, mi több, a kapcsolatból már gyerek is született, akit – szintén titokban – nevelésbe adtak ki. A köztiszteletben álló polgári családnak tehát van szennyese, amelynek tisztára mosása a szegény távoli rokon, Máli néni feladata lesz. Máli néni pedig amikor épp nem leromlott egészségi állapotú szenilis férjével próbálja átvészelni a hétköznapokat, bonyolítja a szálakat. Egyszerre kavarja és élvezi a bonyodalmakat, amelyek végül valahogy mindig csak megoldódnak, a többiek boldog végét követően pedig a néninek is leesik némi jövőt bebiztosító pénzmag.

A címszerepet Kerekes Éva az opportunista, a pimasz, haszonleső konspirátor és a rejtélyes mesebeli tündérkeresztanya jellemvonásait mesteri módon vegyítve keveri ki.

Mindenkiről megvan a szóban nem, de finom gesztusokkal nagyon is deklarált véleménye, bölcsességébe a sokat tapasztaltak cinizmusa és humánuma vegyül. A „mit tudom én”-t annyiféle hangsúllyal képes mondani, ahányszor az a szövegkönyvben szerepel. Könnyedén siklik át a neki feltett kérdéseken, hogy a nem-válasszal a kérdezőt színvallásra késztesse, ez az ő ravasz stratégiája, amivel mindenkin átlát. (Hogy a tervező az elöl alig térdig érő, a lábakat kacéran közszemlére tevő szoknyával milyen tulajdonságot akart hangsúlyozni, nem tudtam megfejteni.)

Vele szemben különösen pasztell és kontúrtalan a két fiatal női szerepet alakító Lax Judit (Margit) és Varga Lívia (Tilda). Nemcsak nekik, de a nézőnek is nehezített pályát jelent a kevés rendezői és tervezői kapaszkodó, így aztán rangban egyáltalán nem, jellemben pedig alig megkülönböztethetők. Lax Judit Margit kisasszonya kiváló munkaerő, csupa alázat és megélhetési megfelelési kényszer, de annyira kisugárzás nélküli, hogy érthetetlen, miért vágynak rá a férfiak. Varga Lívia Tildájának karcossága működik, fölénye azonban nincs, figurája teljesen titoktalan, nem érzékelhető, hogy a társadalmi előítéletek miatt kénytelen kettős életet élni.

A férfiak közül Őze Áronnak van stílusa, és halványan még azt is képes felvillantani, hogy rájön, a titkárnője iránti vonzalom oka valójában a kapuzárási pánik. Fia, Alfonz szerepében Ollé Erik érzelmileg inkompetens és retardált, csupa ideg, mértéktelenül harsány karaktert hoz. Hozzá képest valamivel kevésbé rajzfilmfiguraszerű Jerger Balázs a női szívet végül elnyerő könyvelő, Horváth úr szerepében.

Füst Milán jobban bánt Novák bácsival, mint Czajlik József Kiss Attilával, Holecskó Orsolyát (másik Margit) és Szabadi Emőkét (szolgálólány Novákéknál) viszont sem a szerző, sem a rendező nem hozta helyzetbe. Egy kilenc-tíz év körüli kisfiú játssza Tilda törvénytelen gyerekét, Dubai Bertalan kedves és civil.

A Máli néni könnyed vígjátéki alapkonfliktusa komoly társadalmi mélységgel bír, a mélység fölött – bármennyire is feszes a dramaturgiai szerkezet – nem egyszerű az egyensúlyozás.

Stílusérzékkel megoldható lenne, de ahogy az előző évad Barta Lajos-darabjánál, a Szerelemnél, úgy itt is kiderül, Czajlik Józsefnek vagy nincs ehhez a korhoz megfelelő kulcsa, vagy – ami sokkal valószínűbb – direkt a stílus ellenében rendez. Mintha nem a darab lenne neki fontos, hanem a rendezői koncepció, amellyel szervetleníti a történet elemeit, leegyszerűsíti a többrétegű szöveget és szerepeket. Szerencsére Füst Milán szakszerűsége még így is átcsillan a rivaldán.

Színlap, előadás-időpontok és jegyinformáció a Bartók Kamaraszínház honlapján.

Fotók: Bartók Kamaraszínház