fbpx

Szabály és szabálytalanság – Petrányi Zsolt tárlatvezetése az MNB-ben

Petrányi Zsolt válogatása az absztrakcióhoz való viszonyulás sokféleségét villantotta fel Reigl Judittól Szinyova Gergőig.

Az absztrakciótól sokféleképpen lehet beszélni, állítja Petrányi Zsolt, aki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) újabb pop-up kiállításának összeállításakor a szabályosság és szabálytalanság aspektusa mentén válogatott a bank képzőművészeti anyagából. A művészettörténész meglátása, hogy a szabálykövetőnek titulált alkotók mindig egy előre meghatározott koncepció mentén, azt mechanikusan végrehajtva hozzák létre a műveiket, kisebb szerepet hagyva a személyes kézjegynek. Ezzel szemben a másik alkotói kör az absztrakt festészetre a lelki rezdülések kifejezésének terepeként tekint. Így az alkotásban az intuíció, az érzelmek és az indulatok dominálnak.

A Szabály és szabálytalanság kiállítás ezt a kettősséget és a kétféle, de nem élesen elkülönülő szemlélet közötti átjárhatóságot mutatta be különböző művészgenerációk képviselőin keresztül.

Elsőként Reigl Judit három festménye előtt álltunk meg. A Súlytalanság élménye műve annyira intenzív az égő narancs színű háttér és az arra rákent fekete, gesztusokat idéző ecsetvonások miatt, hogy a képet nézve a befogadó körül megszűnik a valós tér és az idő. Azt érzi, hogy belezuhan az alkotás terébe. E korábbi munka mellett szerepel a művész két későbbi festménye is. Ezeken már a különféle kémiai anyagokkal való kísérletezés is belejátszik a képalkotásba. Így vált fakturálisan is lenyűgözővé a Hidrogén, proton, fém mű, amelyen a különböző festékrétegek taszítása hozta létre az érdekes felületeket. E kompozícióknál megnő a szerepe a véletlennek. A művész maga sem látja előre a végeredményt, némileg rábízza magát a fizikai törvényszerűségekre, magyarázta Petrányi. 

Míg Reigl Juditot maga a gesztus érdekli, addig Hortobágyi Endre a sötét és világos dialógusát kutatta.

Inspirációit a természetből meríti. Bár teljes mértékben absztahálja a látványt, a nézőben asszociációk formájában mégis megszületik a kiindulást jelentő kép. A Ritmikus alakzatok például olyan érzetet kelt, mintha a lombok között átszűrődő fénypászmát látnánk. Az elhúzott ecsetvonások rendkívül érzékivé teszik ezt a művet. Ezzel szemben sokkal konkrétabb a Smaragd, ami egyszerű geometrikus formákból álló kompozíció. A kép különlegessége, hogy egyszerre látjuk konstruktív műnek, ugyanakkor a formák antropomorf asszociációkat is idéznek. Ezért a látvány épp annyira strukturált, amennyire szürreális.

Frey Krisztián gesztusai Pollockot idézik, mutatott rá Petrányi. Azonban nála nem a csorgatott, fröccsentett festék adja a kép magvát, hanem az arra kerülő textus. Frey remekül játszik az olvashatósággal. A képre került betűk olykor pontosan kiböngészhetők, máskor pedig csak egy absztrakt látvánnyá állnak össze a jelek. A kalligráfia sokszor belekarcolva jelenik meg a képen, ami külön izgalmat ad a szemnek. A pasztózus festék és az abba vésett írás a rétegek egymásra halmozására és vastagságára irányítják a figyelmet. 

Lakner László is a betűn és a szövegen keresztül közelít az absztrkacióhoz. Rá konkrét írások, például Duchamp jegyzetei és Celan versei hatottak erősen.

Nála alapvetően az emigráció után általánossá váló léthelyzet sajátosságai, az idegenség és a fordítás fogalmai válnak művészetének alapvető sajátosságaivá. A Világok-Welten színeiben egészen elképesztő, a lilák és a rózsaszínek a sok-sok fehérrel igazán légies, éteri hatást kelt.

Míg ezek a munkák inkább a szabálytalanság fogalma mentén írhatók le, addig a kiállítás második felének munkáit a szabálykövetés határozza meg.

Gellér B. István struktúraelvű, geometrikus szemléletű, ritmikus, forma- és színviszonylatokra épülő festményei Martyn Ferenc és Lantos Ferenc hatásáról tanúskodnak. Az alkotó a pécsi művészeti hagyományokat ötvözve dolgozta ki saját organikus, jelképszerű geometrikus formanyelvét, amelyben vissza-visszatérő motívumok jelentek meg.

Maurer Dóra kiállított munkái az egymás elé kerülő síkok színjátékából építkeznek. Komplementer színpárok festményén a síkokat határoló vonalak meggörbítésével éri el, hogy a nézőben megszülessen a térbeliség élménye. Maurerhez hasonlóan Rákóczy Gizella is a geometrikus-organikus alakzatok szeriális lehetőségeit kutatta, ám nála optikai színkeveréssel találkozunk.

Rákóczy festészete rendkívül redukált eszközkészletre épült. Alapformája a négy egyenlő részre osztott négyzet, színei a sárga, piros, kék és zöld voltak.

Színmezői egymásra érnek, és úgy hatnak, mint a templomok üvegablakai. Hasonlóan redukált formavilágból dolgozott Károlyi Zsigmond is, aki a monokróm festészet legfontosabb hazai képviselője. Azonban nála nem csupán konkrét formakísérletekkel találkozunk, képei inkább a gondolkodás és a percepció mechanizmusainak metaforikus modelljei. Ezért is tekinthetjük az ő művészetét konceptuálisnak.

Petrányi Zsolt válogatása Szinyova Gergő munkáival zárul, amelyekben a festészeti gesztusok egyediségét és véletlenszerűségét ütközteti a digitális kép végtelen reprodukálhatóságával.

A precízen egymás mellé helyezett motívumok szabályszerűnek mutatják a kompozíciókat, míg az egyes képi elemek ütköztetése is a konfliktusmentesség határán belül marad. Szinyova egyensúlyi helyzeteket teremt a képein, a festett képmezők makulátlan harmóniája sugárzik műveiből.

Fotó: MNB Arts&Culture

A rovat további cikkei