Az aktuál-színház nem újdonság sem az egri társulatnak, sem a visszatérő rendező Máté Gábornak: a tavalyi évadban Hírlap-Színházat játszottak Máté vezetésével az aznap megjelenő újság híreit dramatizálva. Ennél kevésbé, de jó tíz éve egyre aktuálisabb a mobiltelefon-használat is: mára egy átlagos előfizetőnek két telefonja van, színházban, iskolában már senki nem lepődik meg, ha megszólal egy mobil, ráadásul a telefonok az egyre olcsóbb percdíjak és az egyre okosabb készülékek miatt egyre több "életfunkció" ellátásáért felelnek. Ezek tükrében talán nem csoda, hogy mindössze három hét szabad improvizációból nemhogy összeállt egy bő két és fél órás jelenetfüzér a témáról, de még egy fél előadásra való ötlet a fiókban is maradt.
A Csörgess meg!-ben minden megjelenik, ami a legtágabb asszociációval a mobilról eszünkbe juthat: az elmúlt évek városi legendái a felrobbanó telefontól a zsebben tárolt mobil okozta potenciacsökkenésig, az antenna lakóházba telepítésétől a mobil nyilvános helyen való illetlen használatáig, az aluljáróban telefonnal seftelő alaktól a beépített videófelvevővel zsaroló figuráig, és így tovább - határ a műholdas ég. A legnehezebb kihívás a rendező és a társulat számára alighanem megtalálni a jó arányt poénkodás és társadalomkritika, realizmus és abszurd között. Ez pedig korántsem lehetetlen: noha borítékolhatóan finomhangolódni fog még a sávszélesség, már a bemutató előadásra is jellemző a remek arányérzék.
Máté Gábor és a társulat nemcsak a témákban, de a megvalósításban is kijátszik minden létező kártyát: az alapvető (és sokszor korántsem előzmény nélküli) kabarétréfák - hogy hogyan lesz egy jogosítványhoz szükséges kórházlátogatásból tíz telefonhívás alatt autóbaleset és kóma, vagy hogy a headsetbe beszélő menedzser mikor telefonál és mikor beszél azokhoz, akikkel egy légtérben van - mellett csaknem az előadás felében a "mobil" hívószó lecserélődik "emberek közti kommunikációra", és a hangsúly a szeriőz játékra helyeződik. (Például a rákos kisgyereknek mobilon mesélt mesével, vagy a vasárnapi apukák gyerekeiktől való eltávolodásával.) A folytonos karakter- és életkorváltásokat tökéletesen abszolváló színészek is olyankor a legjobbak, mikor nem egyszerűen kabarét játszanak; márpedig amikor akár csak egyetlen gesztus vagy arcjáték erejéig is lehetőségük van komolyan venni a szerepet, élnek is vele - kiemelni lehetetlen bárkit a színészek közül, a társulat egységesen magas színvonalon teljesít. Üdítő ez a hozzáállás olyankor, amikor a "legkomolyabb" vígjátékokban is a ripacskodó, teátrális paródia lehetőségét keresi oly sok rendező.
Feltűnő, hogy az előadásban lényegében nincs testi kontaktus, még a telefon nélkül kommunikálók is között is folyton szakadék tátong: mobillal vagy anélkül, de az emberek közti kapcsolatokról szól a legkomolytalanabbakat (és persze a Máthé Zsolt által szövegezett, remek énekes betéteket) kivéve az összes jelenet. És épp ez az, ami létjogosultságot ad egy ilyen előadásnak: az önmagában érdektelen modern kütyü a legtágabb értelemben vett kommunikáció szimbóluma itt, és mint ilyen, csak újfajta közvetítője a régi és minden színházban jelen lévő drámai alapgondolatoknak. A Csörgess meg! tehát az előadás legalább felében nem a mobilról, hanem a társas lényről próbál érvényes gondolatokat megfogalmazni, meglepetésre távolról kerülve a közhelyességet - a másik felében meg egész egyszerűen remek színészek remek gegjeit prezentálja.
Járó Zsuzsa és Fekete Györgyi színházban mobilozókról szóló énekes duettjének lejátszását pedig kötelezővé kéne tenni minden színházban: unalmas már folyton csak egyszerűen annyi, hogy "kérem, kapcsolják ki mobiltelefonjaikat".
