A modern bűvöletében

Példás múzeumi együttműködés nyomán kerülhetett a Rupf gyűjtemény 91 különleges darabja Budapestre. A Szépművészeti Múzeum jó tíz éve vitte ki az 1934-ben elhunyt Majovszky Pál francia impresszionista rajzgyűjteményének lapjait Bernbe, ahol azokat több svájci kollekcióval együtt állították ki. Ekkor kerültek a magyar és svájci kollégák kapcsolatba a Rupf gyűjteményt működtető alapítvánnyal, és ennek köszönhető most a Picasso, Kandinszkij, Klee címet viselő budapesti tárlat, amelyen az Európában utazó vándorkiállítás a hazai kurátor, Geskó Judit saját válogatási szempontjai szerint módosult.

 

Egy magánalapítvány nem csupán a gyűjteményt gondozza, hanem az alapító egykori elképzeléseit is érvényesíti. Hermann Rupf, egy berni rövidárukereskedő fia, még mielőtt beült volna a családi üzletbe, huszonévesen, az 1900-as évek legelején, Párizsban időzött. Tanulmányait a párizsi bohém társaságban való forgolódással kötötte egybe, s ebben nagyszerű társa akadt: Daniel-Henry Kahnweiler műkereskedő-galériás, akivel sorra felkeresték a párizsi művészvilág figuráit. Rajongtak a frissen születő avantgárd festészetért, és műteremről műteremre járva Rupf olyasmit engedett meg magának, amitől egy rendes rőfös elborzadna: alig ismert nevű művészektől vásárolt munkákat, gyakran még nedvesen, rögtön az elkészülés után. Szerette a festékszagot, a pillanatnyi döntés izgalmát. 

 

A párizsi hangulatból kijózanodva hazament, átvette a család boltját és megnősült. De a tisztes, gyarapodó polgári életmód mellett most már feleségével együtt folytatta a modern művek felkutatását és vásárlását. Mire a házaspár gyermek híján 1954-ben alapítványt óhajtott az utókorra hagyni, a gyűjtemény már 300 darabból állt, mindegyik mű a klasszikus modern egy-egy nagy alkotójának kezétől származott. Ide kerültek Hans Arp organikus formákat sűrítő absztrakt szobrai, a fauves-okat képviselő André Derain tájképei, Lyonel Feininger expresszionista nyomatai, Kandinszkij színes absztraktjai, a család barátjává lett Paul Klee szinte minden korszakából származó festmények és rajzok, a szürrealista André Masson munkái, a nagy kubisták: Fernand Léger, George Braques, Juan Gris és mindenekelőtt Picasso vásznai és grafikái. Az alapítvány kezelésében a kollekció azóta a háromszorosára nőtt, a korai modern minden izmusát képviseli, a legnagyobb alkotók műveivel. A sor ma is folytatódik, a '60-as évek után társult hozzájuk James Turrell, Max Bill, Meret Oppenheim és Beuys több munkája is.

 

Különös véletlennek tűnik, hogy az egyszerű kereskedőfiú, akinek sem családi hagyománya, sem művészi képzettsége nem volt, hogyan találta meg csalhatatlan ízléssel még az avantgárd művészet alakulásának pillanatában az időtálló értékű műveket. Rupf, az autodidakta műítész úgy gondolta, a modern művészet révén kiteljesedik az egyén szabadsága, ez jelöli a jövő irányát - erre talált rá kivételes fogékonyságával. A budapesti kiállítást rendező Geskó Judit meghosszabbította a képzeletbeli irányjelzőt Közép- és Kelet-Európa, illetve a jelen felé: szándéka szerint a kiállítás egyben a magyar gyűjtők előtt tiszteleg, és nem utolsó sorban példát állít a Szépművészeti most készülő, XX. századi állandó gyűjteménye elé. A katalógus függelékében ritka kincset találunk: hatalmas kutatómunka első eredményét, egy fiatal szakember, Orosz Márton tanulmányát, aki módszeresen feltérképezte Európa közepének és keleti szélének avantgárd művészeti gyűjteményeit.