A Német-Római Birodalom az 1648-as vesztfáliai béke után már 294 kisebb-nagyobb államból állt, utolsó névleges feje, a Habsburg-házi I. Ferenc 1806-ban mondott le címéről. A birodalom helyébe lépő Német Szövetség vezető ereje Ausztria lett, de 1834-ben létrejött a porosz vezetésű Német Vámszövetség is. Az 1848-as forradalom kudarca végleg nyilvánvalóvá tette, hogy a német egységet csak "felülről" lehet megteremteni.
1862 szeptemberében Otto von Bismarck lett Poroszország miniszterelnöke, aki programját így fogalmazta meg: "Nem beszédek és többségi határozatok, hanem vér és vas dönti el a kor nagy kérdéseit". Bismarck fő célja az ország egyesítése volt porosz hegemónia alatt, Ausztria kizárásával, ennek érdekében fejlesztette és modernizálta a hadsereget. 1864-ben még Bécsre támaszkodva hódította el Dániától Schleswiget és Holsteint, de 1866-ban ügyes diplomáciai manőverek után már Ausztria ellen indított háborút, és Königgraetznél győzött. Ellenfelét nem alázta meg, annak német szövetségeseit viszont annektálta. Bismarck létrehozta a porosz vezetésű Északnémet Szövetséget, s a délnémet államokat is Poroszországhoz akarta kötni, ez azonban már sértette Franciaország érdekeit.
Bismarck elkerülhetetlennek látta a háborút, s igyekezett kiprovokálni azt. Az alkalom akkor érkezett el, amikor a spanyol kormány 1869-ben I. Vilmos porosz király egyik rokonának ajánlotta fel a trónt. Vilmos a francia diplomácia kérésére erről lebeszélte rokonát, de nem adta meg az "örökre szóló" visszalépésről kért biztosítékokat Párizsnak. Az elutasító "emsi táviratot" Bismarck még keményebbre hamisította, így a sértett III. Napóleon 1870. július 19-én hadat üzent az Északnémet Szövetségnek. Párizs azonban nem tudta sem Olaszországot, sem Ausztriát szövetségesének megnyerni, Nagy-Britannia és Oroszország semleges maradt, s délnémet államok pedig Poroszországhoz csatlakoztak.
Francia részről kezdetben 200 ezer katonát tudtak összevonni a Moltke vezette, modernebb fegyverzettel és képzettebb tisztikarral rendelkező, 426 ezres porosz haderővel szemben. Sorozatos részvereségek után a francia sereg a császárral együtt Sedannál porosz gyűrűbe került, és szeptember 2-ára nem maradt más választása, mint a megadás. Két nappal később Párizsban megdöntötték a császárságot, kikiáltották a köztársaságot.
A poroszok szeptember 20-án körülzárták Párizst, a francia kormány 1871 januárjában fegyverszünetet kötött. Így lehetett Versailles a Német Császárság kikiáltásának színhelye, ami után tíz nappal a francia kormány fegyverszünetet kötött. Február 26-án aláírták az előzetes békeszerződést, s a német csapatok parádét rendezhettek Párizsban. Az események hatására felkelés tört ki a francia fővárosban, így jött létre a rövid életű Párizsi Kommün. Az 1871. május 10-ei frankfurti békében Németország megszerezte Elzászt és Lotaringia északi részét. Franciaország kötelezettséget vállalt 5 milliárd frank hadisarc megfizetésére, ennek kiegyenlítéséig a német csapatok megszálltak 21 francia megyét.
A 160 ezer áldozatot követelő háború nem csak Európa és a világ politikai térképét rendezte át, de bebizonyította az új tűzfegyverek hatékonyságát és az általános hadkötelezettségen alapuló, modern kiképzésű hadsereg fölényét is.
