Alapkoncepciójában úgy fogalmazott, hogy szeretné úgy színre vinni ezt a darabot, mint amekkora örömöt annak idején szereztek ezzel a gyermekeknek.
A Diótörő először a 19. század végén került színpadra. A darabot alapvetően két részre oszthatjuk: az első egy aktuális karácsonyi ünnepség, a második pedig ennek inspirálása alapján a kis Klári álma, amelyben felelevenednek azok a játékok, amelyekkel előtte játszott. Ezt követően egerek támadják meg és játékkatonák oltalmazzák meg, a Diótörővel az élén, aki herceggé változik, Klári pedig hercegnővé. Ezután meglátogatják az uralkodó pompás palotáját, ahol a meghívott nemzetek táncaikkal kedveskednek az ifjú pár előtt. A történet Klári ébredésével ér véget, aki álmából visszatérve boldogan öleli magához a babáját. Régen a karácsonyi ünnepségeken még más játékokkal szórakoztatták a gyermekeket, mint manapság, például bohócot, néger babát kaptak vagy báboztak nekik. Én szerettem volna ezt egy kicsit aktualizálni, hogy olyan játékok szerepeljenek a darabban, amelyeket a mai gyermekek ismernek, szeretnek és használnak. Többek között Pókember, Barbi és egy robot is megelevenedik majd. Az álom ugyanúgy szövődik, mint az eredeti alkotásban. Ha valaki álmodik, akkor megszűnnek a határok, mindegy, hol és melyik korban van.
A modern eszközök között videójátékot is találni. Ennek mi lesz a szerepe?
Ezek a modern játékok rengeteg helyről lehetnek ismerősek a számukra, hiszen kicsi koruktól kezdve ezekkel vannak körülvéve. Velük találkozhatnak a mesékben és a játékboltokban is. A gyermekek olyan cselekménybe csöppennek bele, amelyet saját magukra vetítve is el tudnak képzelni. A videójáték a bábjáték helybe lép, amikor a szerelmespárt megtámadja a gonosz Egérkirály, akit lézerkardpárbajban győz le Diótörő herceg.
Mennyiben befolyásolta a díszletet az, hogy arénákba tervezte a darabot?
Ez mindig nagyon fontos kérdés, amikor steril környezetben zsinórpadlás nélkül kell színre vinni egy előadást. A színházban olyan szempontból könnyebb dolgunk van, hogy a díszletváltozásokhoz, a fel- és leengedéshez tudjuk használni a zsinórpadlást. Itt ezeket a változásokat oldalról lehet csak megoldani. Ezért amikor színházi produkciók vendégszerepelnek az arénákban, akkor általában egy kicsit le vannak egyszerűsítve, vagy bizonyos jelenetek egyáltalán nem játszhatók. Mi mindent az aréna adottságaira terveztünk, hogy a lehető legoptimálisabb módon tudjuk megvalósítani azt, amit megálmodtunk. A díszlet szürke színű, mert ezen az alapon élnek meg a legjobban a vetített színek. Azt gondolom, hogy muszáj felvennünk a kesztyűt, és izgalmas látványvilágot produkálnunk, hiszen a gyermekeket ma már rengeteg inger és impulzus éri a médiából. Hozzá vannak szokva ahhoz, hogy folyamatosan le van kötve a figyelmük. A világításra is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy a közönség a rideg környezet ellenére is meleg színházi környezetben érezhesse magát.
Három vidéki helyszínen: Győrben, Debrecenben és Veszprémben mutatják be az előadást. Tervezi-e a későbbiben más helyszínekre is elvinni az előadást?
Szeretném, ha hagyománnyá válna ez a produkció, és minden karácsonykor el tudnánk játszani. Egy generációkon átívelő dologra gondolok, amikor a szülő elhozza a gyermekét arra az előadásra, amelyet korábban ő látott gyermekként. Budapesten sokkal jobban el van kényeztetve a kultúrára szomjas közönség. Most elsősorban ezért is szeretném vidéken a premiert, de a későbbieknek több helyszínen is bemutatnánk. Reménykedem benne, hogy el fogjuk nyerni a nagyérdemű tetszését! Több ezer emberre számítunk. A Diótörő a legtöbb gyermek első fontos színházi élménye szokott lenni, így bőven van rajtunk felelősség, mert ez nagyban meghatározza, hogy a jövőben színházlátogatók lesznek-e, vagy netalántán művészek.
Milyen a kapcsolata a moszkvai vendégtáncosokkal?
Moszkvában diplomáztam a Nagyszínház Balettakadémiáján, és a mai napig nagyon jó kapcsolatot ápolok az ottani művészekkel és az igazgatóval. Az esti előadásokon két nagyon fiatal és tehetséges művész, Darja Hohlova és Artemij Beljakov szerepel majd vendégként, akik a főszerepeket táncolják majd. A palotában lévő táncokat pedig artista- és bűvészprodukciók váltják ki.
Hogyan zajlik a próbafolyamat?
A táncokat már betanítottuk, javában zajlanak a próbák. Sokunk bánatára az Operaházban levették a tradícionális Vajnonen-verziót a műsorról, melyen évtizedek óta a magyar táncosgenerációk nőttek fel, és e művel szembeni tiszteletem jeléül a két legértékesebb táncot, a Hópelyhek táncát és a Rózsakeringőt adaptáltam a győri művészek lábára.
Milyen típusú jelmezekkel készülnek?
A jelmezeket Velich Rita készítette, már többször is dolgoztunk együtt, nagyon hasonlóan gondolkodunk. A prototípusok már elkészültek, itt is az élményszerűségre törekedtünk. Az egerek például nagyon jópofák, igazi kis gazemberekként jelennek meg, de szerethetők lesznek. A produkcióban 34 gyermek szerepel, akik a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola növendékei. A felnőtt művészek száma pedig szintén nagyjából ugyanennyire tehető.
Mivel foglalkozik még jelenleg?
A decemberi bemutatók most minden energiámat lekötik, de nem panaszkodom, mert nagyon élvezetes munka ez. A nyáron sikeresen lement a Szegedi Szabadtéri Játékok, amelynek 2013 óta vagyok művészeti igazgatója. Már szorgalmasan szervezzük a következő nyári szezont, ám emellett időt kell szakítanom arra is, hogy a tavalyi szezon egyik legnagyobb sikere, az Ének az esőben rendezésem februárban bekerüljön az Operettszínház repertoárjába.
Végh Nóra
