Az utókor szerencséjére a színésznő mindig gondosan megőrizte emlékeit. Hagyatékának gondozója, Cynthia McFadden újságírónő nemrég a könyvtár rendelkezésére bocsátotta Hepburn leveleit, feljegyzéseit, naplóit, valamint szerepkönyveinek munkapéldányait, amelyeket bőségesen ellátott az alakításainak kidolgozását segítő jegyzetekkel.
A dokumentumok az 1920-as évektől az 1990-as évek elejéig terjedő időszakot fogják át, köztük van az a levél, amelyet George Tyler rendező-producernek "a nagy lehetőségek fiatal színésznőjeként" írt. Megtudhatják a nézők azt is, hogy mennyire izgult, amikor 1969-ben életében először egy musicalben kellett szerepelnie, a francia divatdiktátornőt, Coco Chanelt megszemélyesítve. Érdekes módon magánéletéről kevés derül ki, nagy szerelmére, Spencer Tracyre is csak utalások vannak.
A vörös hajú, filmjeiben többnyire csupa tűz, öntörvényű nőket alakító Hepburn nemcsak szerepeiben volt gyakran fékezhetetlen, hanem a való életben is, és ezzel sokszor okozott magának kellemetlenségeket. Képes volt "idiótának" nevezni egy oklahomai rendőrt, aki letartóztatta, majd a színpadon állt ki a szókimondó beszéd védelmében Shakespeare Ahogy tetszik című darabja közben.
Képes volt csatlakozni egy diáktüntetéshez is, ha ezt szükségesnek érezte: 1970-ben az Ohio állambeli Kent egyetemén, ahol egy békemegmozdulást követő összecsapásban a rendőrök négy diákot megöltek, Hepburn egy perc néma csendre szólította fel hallgatóságát. Figyelmen kívül hagyta Tracy intelmét is, mely szerint "egy színésznek nem kell belekeverednie a politikába, mert akkor úgy végzi, mint az az ember, aki meggyilkolta Lincoln elnököt."
A négyszeres Oscar-díjas színésznő, aki olyan filmekben remekelt, mint Az év asszonya, az Ádám oldalbordája, az Afrika királynője, a Hosszú út az éjszakában, az Oroszlán télen, vagy a Tracyvel forgatott utolsó film, a Találd ki, ki jön vacsorára?, 2003-ban halt meg, 96 éves korában.
(Múlt-kor/MTI)
