A háború és béke témaköre is bekerült a Nemzeti VERSeny felhívásába a Kelet-Európában kialakult háborús konfliktus, az Ukrajnában zajló események hatására – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete 2022-ben hetedik alkalommal hirdette meg határokon átívelő, felmenő rendszerű versmondó- és versklipversenyét. A Nemzeti VERSeny minden évben előtérbe helyezi az évfordulós költők életművét, valamint jelentős, meghatározó történelmi és irodalomtörténeti eseményekre is reflektál.

A
Kelet-Európában kialakult háborús konfliktus, az Ukrajnában zajló események
hatására a Nemzeti VERSeny rendezői módosították a tematikát. Amellett, hogy a
250 éve született Kisfaludy Sándor, a 120 éve született Illyés Gyula, a
születésének centenáriumához érkező Nemes Nagy Ágnes és a 90 éve született
Jókai Anna valamelyikének életművéből szükséges egy verset választani a
nevezőknek, a háború és béke témaköre is bekerült a felhívásba.

Nevezni április 30-ig lehet három vers megjelölésével, amelyek (nem magánkiadású) kötetben, antológiában vagy neves irodalmi (nyomtatott vagy online) folyóiratban megjelentek, s amelyek közül egy Jókai Anna, Nemes Nagy Ágnes, Illyés Gyula vagy Kisfaludy Sándor verse, egy klasszikus magyar költő szabadon választott verse (kivéve a felsorolt évfordulós költőket) és egy kortárs magyar költő szabadon választott verse.

Az utolsó
két vers egyikének a háború és a béke témájához kell kapcsolódnia.

A VERSeny
fővédnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a zsűriben
Bakos-Kiss Gábor színművész, Lutter Imre előadóművész, a VERSeny főszervezője,
Szabó László kommunikációs szakember, Szűcs Nelli színművész és Wiegmann Alfréd
rendező foglal helyet.

A versenyen minden nem hivatásos versmondó részt vehet az anyaországban, a Kárpát-medencében, szerte Európában és az óceánon túl is.

A nevezők három fordulóban versenyeznek: az első két forduló online zajlik, ahol a zsűri mellett a közönség is továbbjuttathat versenyzőket. Az első fordulóban a három közül bármelyik vers elmondását videón rögzítve kell beküldeni. A második fordulóban a továbbjutók egy újabb verset dolgoznak föl a három közül, versklip formájában, a járványügyi helyzetre tekintettel akár otthoni környezetben.

A két online forduló után az élő döntő a Nemzeti Színházban lesz október 15-én és 16-án. A közönség előtt zajló eseményt a Nemzeti VERSeny Facebook-oldalán élőben közvetítik. Itt a továbbjutóknak a versklipjeik vetítése mellett két verset kell előadniuk.

A háború sújtotta területeken élő vagy onnan menekülő, a döntőbe jutó versenyzők Nemzeti Színházba utazását segíteni fogják a szervezők.

További részletek a www.vers.hu/nemzetiverseny oldalon, a Nemzeti Színház honlapján és a Nemzeti VERSeny Facebook-oldalán olvashatók.

Nyitókép: Nemzeti VERSeny