Módszeres kételkedés - BERNAR VENET
Mielőtt mélyebben bonyolódnánk a forma és tartalom nélküli művészet titkaiba, kapjuk elő a modern művészet alapfogalmát, az absztrakciót. Venet kivonja a jelentést a műből azáltal, hogy csakis önmagára vonatkoztatható műveket alkot. A szénkupac nem más, mint egy rakás fekete göröngy, a kátránnyal bemázolt vásznakon láthatunk ugyan textúrabeli különbségeket, mindegyiken más a felületkezelés, de Venet nem erre figyel. Őt mindenekelőtt az izgatja, hogyan szabadulhat meg a művészet az anyagtól, a jelentéstől, hogyan lehet médiuma mindannak, ami nem kapcsolódik az emberi léthez. Az absztrakt művészet korábban mindig az emberről beszélt, Venet azonban ezen is túlmegy. Számára a mérnöki precizitással megszerkesztett és elkészített vascső is műalkotás, ahogyan az ipari festékkel monokrómra színezett karton domborművek is ? utóbbiakat gyakran átfesti, még akkor is, ha már nem az ő tulajdonában vannak ?, sőt a színes falra festett matematikai, kémiai vagy atomfizikai képletek is, a többméteres, irdatlan vasrudak és fémreliefek, vagy a geometriai szögfelezőket vászonra applikáló rajzok is. Mindezekből egy-egy teremnyi válogatást hozott a kiállítás francia kurátora, Alexandre Devals, hogy ha nem is retrospektív módszerességgel, de az egyes korszakokban irányt adó gondolatokat felmutassa Venet életművében.
Az ábrázolástól, a mű nemes, egyedülálló részleteitől teljesen elszakadt, totális szabadságot élvező művészet ideája azonban nem szárnyal olyan magasan, mint tehetné. Venet a teljes elvonatkoztatás izgalmában gyakran belecsúszik a közhelyességbe. Teljesen eredeti, egyedülálló matematikai képlet-sorozata mellett a Műcsarnok apszisába került vaskompozíciók egyszerűen unalmasak. Sok ilyet láttunk már, különb összefüggésben elhelyezve. A domborműnek elgondolt, vasból kiöntött, hatalmas firka-reliefeket megmenthetné az anyag súlyos, tömör érzékelése, de a felületük túl sima, túl rendezett, a gesztusfestészet nehézsúlyú (szó szerint) változata helyett egyszerű díszítőművészeti produktumoknak hatnak.
Sokkal izgalmasabb a szaturáció fogalma köré építkező sorozat, ami a jelelmélettel tart kapcsolatot: ezeken a színes felületeken egymásra rajzolt jelsorokat látunk, alapvetően matematikai rendszerek tartanak a káosz felé, több rétegben lehetetlenné téve az értelmezést. A művek egy-egy régi, nehezen kibogozható kotta benyomását keltik, jelek és logikus rendek felboruló, egymást zavaró kakofóniája bontakozik ki rajtuk. Mégis, míg a szögek és képletek tisztasága hordozza a művészet szabadságának eszményét, ezekről a felületekről már csak egy elmélet kétséges bizonyítási kísérletét olvashatjuk le.