Berény Róbert 1887. március 17-én Backofen Róbert néven született Budapesten, zsidó származásuk miatt a századfordulón magyarosították családnevüket. A gabonakereskedő és tőzsdeügynök apa nagypolgári életet biztosított két fia számára. Róbertet kis korától csak a zene és a festészet érdekelte. Hegedülni tanult, barátaival, Weiner Leóval és Reiner Frigyessel gyakran rendeztek házi kamarazenéléseket. Rajzolni Pór Bertalantól, festeni Zemplényi Tivadar Mintarajziskolájában tanult, 1905-től néhány hónapig a párizsi Julian Akadémián Jean Paul Laurens növendéke volt. A francia fővárosban Cezanne, Matisse, Picasso, a posztimpresszionisták, a Vadak és a kubisták gyakoroltak rá nagy hatást. 1906-ban szerepelt a Salon d’Automne-ban, majd olaszországi tanulmányutat tett Pór Bertalannal.
Hazatérve Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos társaságában
alapítója lett a később Nyolcak néven ismertté vált avantgárd csoportnak.
Új képek című, 1909 végén rendezett bemutatkozó tárlatukon még csak egyetlen képpel szerepelt, de az 1911-es, Nemzeti Szalonban rendezett kiállításon körülbelül ötven festménnyel és számos grafikával már az övé volt a legnagyobb kollekció. A kiállítás élénk érdeklődést keltett, fogadtatása szélsőségesen rajongó vagy szélsőségesen elutasító volt. A legfiatalabb festőt, Berény Róbertet azonban külön is méltatta a kritika.
1912-ben feleségül vette Spitzer-Somló Ilonát, „Lénit”. A rendkívül művelt, zeneileg is képzett, a művészetekre nyitott asszonnyal együtt készítettek a festő által tervezett selyemhímzésű faliszőnyegeket és díszpárnákat. Társaságukhoz festők és zenészek egyaránt tartoztak. Berény, aki kiváló zenész volt, és komponált is, rendszeresen írt zenekritikákat a Nyugatba, az elsők között ismerte fel Bartók Béla és Kodály Zoltán zsenijét. A házaspár házi bemutatón hallgatta meg Bartók otthonában A kékszakállú zongorakivonatát – Berény a komponistát és Weinert meg is festette. Foglalkoztatták a filozófia és a pszichoanalízis kérdései is, rendszeres eszmecseréket folytatott Freud munkatársával, Ferenczi Sándor pszichoanalitikussal. Állítólag még Sigmund Freud is megfordult a Berény-villában, ahol a pszichoanalízis iránt érdeklődő értelmiségieknek tartottak összejöveteleket.
Az első világháborúban katonai szolgálatot teljesített, leszerelése után otthonában festészeti szabadiskolát nyitott.
Nála tanult a később világhírűvé vált Moholy-Nagy László és az a Székely-Kovács Olga, akivel később karikatúraalbumot készítettek az 1924-es salzburgi pszichoanalitikus konferencia résztvevőiről.
Szabadiskolája költségeit a Tanácsköztársaság alatt az állam fedezte, így az oktatás ingyenes lehetett. Berény ebben az időben jelentős kultúrpolitikai szerepet vállalt, a Művészeti Direktórium festő szakosztályának vezetője lett. Plakátokat tervezett, ekkor készítette állami megbízásra legismertebb, Fegyverbe! Fegyverbe! című mozgósító plakátját. Léninek is meghatározó szerepe volt ebben, mert szomszédságukban alakult meg a kommunista párt, és az asszony Kun Béla titkárnője lett.
A kommün száz napja után a művészt letartóztatták, meghurcolták, házassága tönkrement, végül 1920-ban külföldre távozott. Előbb Bécsben, majd Berlinben telepedett le, évekig nem vett ecsetet a kezébe. Zenével foglalkozott, hegedűsként egy zenekarban játszott, emellett komponált is, vonósnégyesét a November Gruppe zeneestjén mutatták be. Konstruált egy filmvetítő gépet, sőt a golyóstollat is feltalálta, de azt előbb szabadalmaztatta Bíró László József. Rövid szerelem szövődött közte és Marlene Dietrich között, majd megismerkedett Breuer Etelka csellóművésszel, akivel egymásba szerettek, és hazatérve, 1926-ban összeházasodtak. Depressziós korszaka véget ért, újra alkotni kezdett, felesége viszont félretette a vonót, csak férjének élt. Berény számos képen örökítette meg Etát – többnyire pihenés, fekvés, olvasás közben, esetleg macskát cirógatva –, de csellón játszva csak egyetlen képen, az 1928-as, Csellózó nő című festményen.
A festő a Képzőművészek Új Társaságának (KÚT) tagja lett.
A plakátművészet egyik megújítójaként ő készítette a Modiano cigarettapapírt, a Palma kaucsuksarkat, a Cordatic gumikereket hirdető falragaszokat.
Az 1930-as években a nagybányai tradíció felé fordult, művészete lágyabb lett, a szigorú képi szerkezetet mindinkább felváltotta a látvány tisztelete. 1934-től Zebegényben alkotott, nyaranta festőiskolát működtetett, itteni műterme és vele számos műve a második világháború végén elpusztult. Budapest ostromát Zugligetben bujkálva vészelte át. 1948-tól a Képzőművészeti Főiskolán oktatott. Utolsó korszakában a tematikus piktúra felé fordult, nagyméretű művei (Festőnövendék, Majális, Műterem-látogatás) igényességükkel tűnnek ki a korszak sematikus, szocreál alkotásai közül.
Művészetét 1936-ban Szinyei-díjjal, 1947-ben Pro Arte díjjal, 1950-ben és 1952-ben Munkácsy-díjjal, 1951-ben Kossuth-díjjal jutalmazták. A 66 éves korában gyomorrákban elhunyt festő gyűjteményes kiállítását 1963-ban a Magyar Nemzeti Galéria rendezte meg. Számos képe máig ismeretlen helyen van. Az Alvó nő fekete vázával című műve regényes úton került elő. Barki Gergely művészettörténész, Berény-kutató 2009-ben a Stuart Little, kisegér című filmet nézve figyelt fel az egyik falon függő képre, amelyről kiderült, hogy Berény elveszettnek hitt festménye. A művet, amit 2014 végén, eredetiségének tisztázása után sikerült hazahoznia, 70 millió forintért, rekordáron árverezték el.
Nyitókép: a Városmajor utca 36. alatti műtermében Berény Róbert festőművész egy falikép tervét készíti kartonra 1950-ben. Fotó: Fortepan / Bojár Sándor
