A kosárpályáról az Operaház színpadára

Budapesten született 1948-ban. Családjával sokat énekeltek otthon, tehetségét látva szülei terelték a zene felé. 1955-től öt éven keresztül a Magyar Rádió Gyermekkarában énekelt, tizenkét évig hegedülni is tanult. Kamaszkorában mégis hátat fordított a pályának, versenyszerűen kosárlabdázott, még az NB I-ben is játszott, 1967 és 1977 között esztergályosként dolgozott. Az operajátszás felé Wagner iránti rajongása és Bánk bán szerepe vonzotta, az énekléssel komolyabban külső unszolásra kezdett el foglalkozni. 1976 és 1979 között magánúton képezte magát Kaposy Margit irányításával, 1977-től a Magyar Rádió és Televízió énekkarának tenoristája volt. Az Operaház társulatához 1979 januárjától Mihály András igazgató azonnal szerződtette előéneklése után, az intézménynek 1999 óta örökös tagja, 2008-tól mesterművésze.

Az Operaház színpadán Puccini Bohéméletében, Parpignol szerepében debütált, és már 1979 őszén főszerepet kapott, Hunyadi László volt Erkel Ferenc operájában. A kis szerepeket sem becsülte le: „jók egy kezdőnek, mert megtanul koncentrálni. Nagyon oda kell figyelni, mert a kis szerepet csak elrontani lehet – szokták mondani. Csak egyszer vagy kétszer kell megszólalni, de ha az nincs a helyén, baj van” – mondta egy interjúban. Pályája elején énekelte A végzet hatalmában Alvarót, Don Josét Bizet Carmenjében, A varázsfuvola Taminóját, Puccini Turandotjában Marton Éva partnereként Kalafot. Két kortárs magyar opera ősbemutatójának is főszereplője lehetett: 1985-ben Bozay Attila Csongor és Tündéjében Csongort, két év múlva Szokolay Sándor Ecce homo című operájában Manoliosz hegyi pásztor szerepét alakította. Amikor 1989-ben az Erkel Színház felújította Respighi A láng című operáját, a műben ő volt Donello.

Elsősorban Wagner-tenorként ismert, a német zeneszerző valamennyi operájának főszerepét elénekelte, elsőként 1982-ben a számára egyik legkedvesebbet, Lohengrint, a következő évben Parsifalt, 1988-ban Trisztánt alakította nagy sikerrel. 1995-ben A walkürben Siegmundot, 1996-ban Siegfriedet alakította. 1993-ban másik nagy álma is teljesült, Bánk bán szerepét énekelhette Kerényi Imre rendezésében. A Wagner-operák mellett repertoárjában megtalálhatók a vezető lírai és hőstenor szerepek is, mint Florestan (Beethoven: Fidelio), Hermann (Csajkovszkij: Pikk dáma), Titus (Mozart: Titus kegyelme), Radames (Verdi: Aida), Pinkerton (Puccini: Pillangókisasszony), Tamburmajor (Berg: Wozzeck), Turiddu (Mascagni: Parasztbecsület), Peter Grimes (Britten: Peter Grimes), Sámson (Saint-Saëns: Sámson és Delila), Canio (Leoncavallo: Bajazzók).

Külföldön is gyakran koncertezett és vendégszerepelt. 1980-ban első díjat nyert Olaszországban a trevisói Toti dal Monte énekversenyen Verdi Ernani című operájával. A Wagner-operák fellegvárában, a Bayreuthi Ünnepi Játékokon már 1983-ban A nürnbergi mesterdalnokokban Vogelgesangot és a Tannhäuserban Heinrichet énekelhette. Fellépett Londonban, Moszkvában, Bonnban, Zürichben, Wiesbadenben, Prágában, Berlinben, Madridban, Párizsban, Brüsszelben, Buenos Airesben és Tokióban is. Olyan karmesterekkel dolgozott, mint Solti György, Doráti Antal, Ferencsik János, Herbert von Karajan, Nikolaus Harnoncourt, Jurij Szimonov, Giuseppe Patané, Lamberto Gardelli.

Előadásait a különleges szépségű hang mellett kulturált előadásmód és kiváló színészi teljesítmény jellemzi. Ahogy egy interjúban elmondta, „negyven után derül ki, hogy valaki hogy énekelt addig. Mert ha jó metódussal énekel, akkor élete végéig intakt a hang.” Az opera mellett énekelt operettet és oratóriumot is, számos hanglemez felvételében közreműködött, 1998-ban szólólemeze jelent meg.

Művészi munkásságának elismeréseként 1983-ban Székely Mihály-emlékplakett, 1984-ben Liszt Ferenc-díjat, 1989-ben Érdemes Művész címet, 1993-ban Erzsébet-díjat kapott. 1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki „mind a Magyar Állami Operaház színpadán, mind koncerténekesként nyújtott kimagasló teljesítményéért”. 2003-ban örökös tagságot nyert a Halhatatlanok Társulatában.

Nyitóképen Molnár András Richard Wagner Tannhäuser című operájában 2006-ban. Fotó: OPERA Archívum / Éder Vera