Százharminc éve, 1894. április 28-án született Battonyán Molnár C. Pál festőművész, grafikus. Születésének százharmincadik és a Molnár C. Pál Emlékház megnyitásának negyvenedik évfordulójáról szülővárosa különböző programokkal és egy kiállítással emlékezik meg április végén.
Apja, Molnár József gazdatiszt volt László László földbirtokos Battonya melletti tompapusztai birtokán, Svájc francia részéről származó édesanyja, Jeanne Contat pedig nevelőnő volt a László család gyerekei mellett. Az uraság támogatásával gazdasági pályára készült, de amikor az aradi reálgimnázium diákjaként megnyerte a Zászlónk folyóirat országos ifjúsági illusztrációs pályázatát, végleg a művészetek felé fordult.
Művészeti tanulmányait 1915-ben Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Főiskola rajztanári szakán kezdte. Megélhetését Miklós Ödön államtitkár fiának korrepetitoraként biztosította, a nyári szünidőben az intézmény igazgatója, a magyar impresszionizmus mestere, Szinyei Merse Pál vitte magával Fonyódra unokái mellé nevelőnek. 1918-ban a Miklós családdal Svájcba utazott, ahol önképzéssel fejlesztette tovább tudását, s édesanyja rokonainak segítségével Lausanne-ban és Genfben sikeres kiállítást rendezett. Ekkor született képei plein air stílusúak, de megfigyelhető rajtuk akkori példaképe, a svájci Ferdinand Hodler tájképeinek hatása is.
1921-ben Párizsba utazhatott egy svájci asszony jóvoltából, aki megbízta egy Louvre-ban őrzött Tiziano-kép lemásolásával. A múzeumban más régi mesterek műveit is másolta, és a kortárs irányzatokat is megismerte.
Hazatérése után, 1923-ban állított ki először Budapesten a Belvedere Szalonban, s tette nevéhez az édesanyja családnevére utaló C betűt, így lett MCP a szignója. 1925-ben tagjai közé fogadta a modern művészeket tömörítő KÚT (Képzőművészek Új Társasága), ettől kezdve egyre gyakrabban vett részt csoportos kiállításokon. Az Est Lapok illusztrátoraként különleges, általa rotációs rajznak nevezett technikát kifejlesztve készített lendületes tusrajzokat a pesti élet mindennapjairól. Irodalmi műveket, többek között Kosztolányi Dezső, Megyery Sári, Bródy Lili és Szabó Lőrinc írásait illusztrálta.
Az 1926-os egyházművészeti pályázatra beküldött Szent Ferenc a madaraknak prédikál című festményével a nagy tekintélyű Gerevich Tibor professzor és kurátor javaslatára az elsők között nyert ösztöndíjat a római Collegium Hungaricumba, többek között Pátzay Pál szobrász, Szőnyi István és Aba-Novák Vilmos festő társaságában. 1928 és 1931 között három évet töltött Rómában, közben sokat utazott, festett és rajzolt szerte Itáliában. A reneszánsz, a trecento és a quattrocento művészete volt rá a legnagyobb hatással, de fontos késztetések érték a szürrealista és a metafizikus festészettől is. Ekkor dolgozta ki egyéni technikáját, amely többek között világos színeiben, a lágy tónusátmenetekben nyilvánult meg, fő törekvése a fantasztikum és a realitás ötvözése volt.
Az 1930-as években fametszéssel kezdett foglalkozni, Fioretti (Szent Ferenc virágai) című fametszeteivel nemzetközi versenyeket nyert. Grafikusi pályájának csúcsa Edmond Rostand Cyrano de Bergerac című drámájához 1932–33-ban készített fametszetsorozata volt, amelyért az 1937-es párizsi világkiállításon Diplome d’honneur elismerést és Grand Prix aranyérmet kapott.
Az illusztrálás mellett plakáttervezéssel is foglalkozott, mégis inkább festőként vált ismertté. A római évek után sorozatosan kapott fontos, elsősorban egyházi megbízásokat, sokszor párhuzamosan több munkát is végzett. A legjelentősebbek közé tartozik Budapesten a városmajori templom Szent Imre-oltárképe, a belvárosi Szent Anna-templom mennyezetfreskója, a Béke téri templom háromszárnyas oltára és szülővárosa, Battonya plébániatemplomának Szentháromság-oltára. A korszerű egyházművészet egyik úttörőjeként szokatlanul merész és közvetlen stílusban nyúlt a szentek ábrázolásához, emberközelbe hozva őket.
1945 után „egyházi festőnek” minősítették, és kirekesztették a művészeti életből, 1959-ig csak egyházi megbízásokat kapott. Később a kultúrpolitika engedékenyebbé vált iránta, idehaza és külföldön is szerepelhetett önálló tárlatokkal, s egy sor nemzetközi seregszemlén nyert aranyérmet, majd 1974-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki.
Idővel képeinek stílusa megváltozott, témaköre szerteágazóvá vált: a szakrális tárgyú művek mellett főként aktokat festett, s jelentősek tájképsorozatai is. Festészetének sajátos része a női szépség ábrázolása, a nőben a lét titkainak hordozóját látta, és sok helyzetben festette meg a beteljesült boldogság jelképeként az örök nőt. Tájképei leginkább tájimprovizációk, de van köztük történelmi témájú alkotás és itáliai emlékkép is. Jelentősebb művei: Angyali üdvözlet (1929), Vénasszonyok nyara (1928-30), Pulóveres madonna (1930) és A titkárnő (1968). Technikai tapasztalatait szakkönyvekben összegezte, önéletrajzi írásai 1994-ben jelentek meg.
A változatos és gazdag életművet hátrahagyó művész 1981. július 11-én hunyt el Budapesten. Művei számos külföldi és hazai múzeum anyagában megtalálhatók, egykori budapesti műtermében, a Ménesi úti Molnár C. Pál Műterem-Múzeumban állandó kiállítása látható. 1990-ben szobrot kapott szülővárosában, ahol emlékházat is berendeztek tiszteletére. A XI. kerületben a korábbi Balogh-lejtőt 2022-ben Molnár C. Pál lejtőnek nevezték át. Mezőhegyesen és Battonyán lakótelep őrzi nevét.
A festőművész születésének százharmincadik és a Molnár C. Pál Emlékház megnyitásának negyvenedik évfordulója alkalmából Battonyán április 22–26. között MCP Kalandtúra versenyt szerveztek, az emlékházban április 28-án tartják az MCP130 című rendezvényt, amelynek keretében megnyitják a Hazamegyek a falumba című időszaki tárlatot.