Különleges világ rajzolódik ki a tárcanovellákban, melynek előzményeit olyan neves alkotók fémjelzik, mint Bródy Sándor, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső és Márai Sándor. Az Irodalmi Jelen folyóirat havonta megjelenő számaiban rendszeresen közöl tárcanovellákat, a sorozat egyik alkotója Laik Eszter.
Francia iránya, a feuilleton inkább társadalmi csevegés, a műfaj magyar változata a szépirodalomhoz áll közelebb, állapította meg Böszörményi Zoltán bevezetőjében. A főszerkesztő elmesélte gyerekkori élményét, amikor Simándon, nagyszülei padlásán talált régi újságokban lelte fel és olvasta a két világháború között alkotó magyar írók tárcanovelláit. Laik Eszter prózái vérbeli írónőre vallanak: bizonyíték erre szövegfűzése, ahogyan a rögzíteni kívánt pillanatot bemutatja.
A címadó írás: ?Hogyan lettem Esterházy?, szemhunyorgatós játék, az Esterházy név rímel az irodalomra, de a focista Esterházyról van szó, kiskamasz történet a fiú focicsapatba bekerülő lányról. A főszerkesztő felolvasásában hallhattuk a novellát, a későbbiek során pedig részleteket a könyv több írásából, így a Próbanap címűből napjaink munkavállalóinak megpróbáltatásairól, a Kádfestő történetéből a hétköznapi kisemberről, Az én Oglützeim reflexióiból a csend szükségességéről.
Mányoki Endre meghatározásában a tárca az, ami a vonal alatt van. A 19. század végétől virágzó sajtóban a polgárok igényeihez igazodva már nem csak a politikai elvek nyomon követése, hanem a szépirodalom is megjelent. A közönség eleven, olvasható prózát akart, ezért felkérték a környék nevesebb íróit, s tipográfiailag megkülönböztetve a vonal alatt jelentek meg írásaik a helyi sajtóban. Rokon műfaja a művészetben a szerzői fotó, a kimerevített pillanat, melynek nagyon erős a dramaturgiája.
Egy jó tárcanovellát megírni ugyanolyan nehéz, mint ahogy egy jó felvételt készíteni. Lényege, hogy másnap is olyan fontos legyen, mint a létrehozás pillanatában. Bár úgy tűnik, hogy a novella az irodalmi műfajok között háttérbe szorult, a magyar irodalom kiemelkedő költészete mellett több világszínvonalú novellát mutathat fel. Laik Eszter alakítja ezt a kontinuitást, a nyelvvel, amit használ, beágyazódik a magyar hagyományba. Színgazdag, áttűnésekben bővelkedő, kis hősöket bemutató, Molnár Ferenc óta otthonos világa mégsem nosztalgikus, hanem ismerős. Értéke, ha ráismer az olvasó, és ő is megerősíti az értékeket. Laik Eszter kisprózáiban ugyanakkor megmutatkozik a nagyobb formátum, a regényírás lehetősége.
Az írónő harmadéves egyetemistaként kapott először felkérést tanárától irodalmi publikációra. Azóta dolgozott könyvkiadóban, szerkesztett száz oldalas irodalmi magazint a Nők Lapja számára, ma több kiadónak dolgozik szerkesztőként, fordítóként. A tárcaírás munkamódszeréről szólva fontosak tartja, hogy egyszerre legyen benne a Füst Milán-i művészi indulat és kapcsolódás az aktuálishoz.
A bemutató végén szóba került az Irodalmi Jelen legújabb, februári száma, melyet többek között Mark Twain egy eddig magyarul nem olvasható színművével ajánlott az olvasók figyelmébe Böszörményi Zoltán főszerkesztő, majd Laik Eszter dedikálta az érdeklődőknek frissen megjelent kötetét.
Csanda Mária
