Az igazi érdekesség itt a nemzetköziség, mert a monodrámák színrevitelén ugyanúgy le lehet mérni a nemzetileg eltérő színházkészítési sajátosságokat, mint egy tömegdráma esetében, amikor többen vannak a nézőtéren, mint a színpadon, csak éppen rövidebb idő alatt. Úgy tűnik, a lengyel, a szlovák, vagy a cseh nyelvterületről inkább formabontó előadásokat küldtek, mint tőlünk, de az is lehet, hogy egyszerűen csak azért, mert ott ebből van a több. Az előző esti posztmodern Griskovec-dráma, és benne Peter Oszlik egészen vad játéka még sokáig hivatkozási pont lesz nekem. A hazai felhozatal igen vegyes, leginkább a Klamm háborúja című, a Kolibri pincében bemutatott "iskoladráma" tűnik formai őrületnek, meg, ha úgy vesszük Batarita Szélcsend című ösztöntánca is, ami azért leginkább a Hogy kerül a csizma az asztalra? kategóriában indulhatott.
A gyerekdarabok már jobban klappoltak a monodráma cimkéhez, amennyiben a mesemondás vagy a bábszínház ide sorolható, de mielőtt még a matinéra térnék, meg kell követnem az előző esti, haknibrigádnak titulált Lovasi-Lecsó-Szabó triót. Miután megírtam a koncert első harmadában a beszámolót, még hajnali háromig nyomták a kívánságműsort, és a helyi fiatalság meg a büfés brigád teljesen kivirult. Kevésbé a ruhatáros nénik, akik az utolsó percig, minden zokszó nélkül őrizték a kabátokat. Hát ilyen az egri tolerancia. Egyszer csak a Csík zenekar hegedűse, Szabó Attila is beállt zenélni, és így kapott egy kis folkos színezetet, meg vagy hárommal több csillagot a kalandosan indult pophakni. Az utolsó egy óra kívánságműsorral telt, vagy éppen a ki ismeri ezt a dalt, az tegye fel a kezét típusú betétekkel, régi Trabant-számok, Pál Utcai Fiúk-nóták meg népdalok kerültek elő. Nem volt szerkesztési elv. Úgy a hatodik pohár bor után a Kispál frontembere az első, gyerekkori szerzeményét is előadta, aztán volt, hogy Szabó Attila kezébe került a piros gitár, és így kiderülhetett, hogy a rákendroll órákról sem maradt el a népzenész. Ha valóban lehet szavazni a zenés-ülős műsorszámokra is, akkor ő biztosan nyerő. Egy elismerő grimaszt a maratoni előadás is megérdemel.
Hazafelé ismét csak meg kellett állapítanunk, hogy Eger több mint háromdimenziós város, mert ahányszor elindultunk az általunk jónak vélt úton, hegyek, folyók, tengerek és borospincék nőttek elénk, és volt, hogy fentről lefelé.
Reggel meglátogattuk a Makovecz tervezte ötcsillagos uszodát, ahol a kabinos néninek talán harmadjára sikerült megértetni velünk, hogyan működik az igen egyszerű öltöző. Nyilván azonnal legenda támadt abban a tárgyban, mennyire furcsa nyelvet beszélnek a magasan kvalifikált pestiek. Az infra szauna jótékony hatásának köszönhetően sikerült abszolválni a kecskeméti Maskarás Céh Purgateátrum előadását kicsit később a Gárdonyi Színházban.
Kovács Géza egyszemélyes báb- és mesedoboz műsora a legromantikusabb gyerekkori élményeket hívta elő. Mindig is szerettem azokat a mütyüröket, amik egy miniatűr színház kellékei. Az egyszemélyes vásári játék címe Vásártér, hagyományos technikákra épít, de az egy évszázaddal korábbi hagyományokra, mint a szenteltvíztartó formájú felsőtestre rögzíthető paraván, vagy a tekerőlanthoz hasonlatos asztali forgószínpad, aminek a felületén egy hurkapálcás rögzítési módszerrel, tetszőlegesen váltogathatók a figurák. Az első részben egy a commedia dell'arte és a városligeti Vitéz László elegyéhez hasonlítható harsány történet került színre. A házasság gyötrelmei és szépségei általános iskolásoknak, sok verekedés, hajcihő, vita és végül az ördög színre lép. Az ülős, tekerős kis színpadon pedig: Az aranyszőrű bárány című vidám, magyar népmesét játszotta el az ízes beszédű előadó. Jól járt, aki iskola helyett ma ide jött. Nyilván az is, aki sör és zsolozsma helyett este Dubnicka atombunkerben játszódó egyszemélyes komédiáját, vagy a Pogány Judit prezentálta Pedig én jó anya voltam című előadást nézte meg. A záró program, a Dalok a konyhából, Kiss Tibi, Nemes Zoltán és Gazda Bence műsora meg egyenesen valami agyátültetéshez fogható.
