Február 22-én a FILC – Fischer Iván Lakásszínházban tartja ez évi bemutatóját a Proton Színház 10 perc vers címmel. Monori Lili monodrámája – a helyszín hagyományaihoz híven – vacsorával egybekötve nézhető meg.

„Történelem és mindennapok, objektív és szubjektív, nagytotál és szuperközeli, színház és versek... és Monori Lili. A Proton Színház új bemutatója egy utazás időben, térben, múltban, jelenben, Monori Lilivel, Monori Liliről. Minden változik. Minden ugyanaz” – áll a 10 perc vers ajánlójában. A színpadon az előadás szövegét is jegyző Monori Lili látható, az est során elhangzik Rakovszky Zsuzsa és Ady Endre egy-egy verse. A koncepcióért Büki Dóra felel.

A téli leállás után tavasszal újra működik a Proton Színház, azonban – tekintve a pályázati kiírásokat –, kevés az esély arra, hogy folytatni tudják a munkát. A minősítéssel nem rendelkező, Budapest fővárosi székhelyű színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek számára határidő után kiírt működési pályázat a korábbiakban is folyamatosan csökkenő keretösszege ugyanis idén 41% százalékkal kevesebb, mint tavaly.

A Proton Színház egyelőre május végéig látja biztosítottnak működést. A februári bemutatón kívül, amelyet tavasszal is műsoron szeretnének tartani, április 25-én, 26-án és 27-én a Mundruczó Kornél rendezte Látszatélet lesz még látható a Trafóban. A századik előadásra, ami az utolsó lesz, pontosan hét évvel a 2016. április 27-i bemutató után kerül sor.

Nyitókép: Monori Lili a Rossz versek című filmben. Fotó: Reisz Gábor