„A magyar operett évében magyar musicalt mutatunk be” – nyitotta meg a centenáriumi évad újabb olvasópróbáját Kiss-B. Atilla főigazgató.

A Monte Cristo grófja című musical ősbemutatója 2011-ben volt a Békéscsabai Jókai Színházban Szomor György zenéjével, dalszövegével és rendezésében, Pozsgai Zsolt színpadi alkalmazásában.

A Budapesti Operettszínház előadását Vincze Balázs viszi színre, akit a teátrum nézői a nagysikerű La Mancha lovagja és a Jekyll és Hyde című musicalek rendezőjeként ismernek. Vincze Balázs arról beszélt az olvasópróbán, hogy gyakorlatilag egy új előadás, egy új musical születik. A már jól ismert dalok mellett számos új dallal gazdagszik a mű Szomor György szerzeményében, aki ezúttal is az előadás egyik címszereplője a hármas szereposztásban.

„Nagy kérdés számomra, hogy mi magunk irányítjuk-e a saját életünket, vagy van valaki, aki fentről figyel ránk” – fogalmazott a rendező. „Dumas-nak nem volt nagy szerepe az eredeti műben, de én nagyon szeretném kibontani az ő karakterét: Dumas az író, az alkotó, így maga az idő, az időtlenség, a szabadság. Ő az, aki életre hívta a történetet, és aki mindent irányít. Nagyon szeretném ezt az egyszerű, reális történetet kicsit elvinni a szürreális felé is, ami talán több színházias megoldást kínál, jobban elgondolkodtat”. A rendező azt is kifejtette, hogy számára az az egyik legfontosabb kérdés, hogy a bosszú milyen arányban jelenik meg az előadásban, hiszen ez az, ami meghatározza Monte Cristo jellemét a szerelem és a szabadságvágy mellett. Vajon meddig tudja az ember az egójából fakadó bosszúvágyat morális keretek között tartani? A Budapesti Operettszínház előadása erre a kérdésre is keresi a választ.


64216036a22d578b4883a996.jpg
Túri Erzsébet díszletterve a Monte Cristo grófja című musicalhez

Az előadást díszletéről Túri Erzsébet díszlettervező beszélt: „A romantikus történet szélsőséges érzelmi világot tár elénk, olyan, mint a tenger, olykor szelíden ringat, olykor viharos hullámai közt utazunk a mélybe vagy épp a magasba. A látványvilág is igyekszik megjeleníteni a misztikát a tér és idő absztrakt fogalmainak boncolgatásán keresztül, ahogy az évekig utazó hajós is teszi, vizsgálja az éjszakai égboltot, követi a szelek járását, felkészül a viharra, az esőre és a napsütésre is. A regényben megfogalmazott érzelmek – szerelem, bosszú, gonoszság, kapzsiság, becsvágy, sajnálat, együttérzés – sokféleségét követve egy gyorsan változó, mozgalmas, sokrétű térkonstrukciót képzeltünk el a rendezővel, romantikus és modern elemekkel tagolva. Két spirális lépcsőrendszer állandó mozgatása, utazása, szinkronba vagy épp szembeállítása kíséri a mélyen megélt érzelmek folyamatos változásait.”

Füzér Anni jelmeztervező arról beszélt, hogy ez alapvetően egy korabeli, kosztümös előadás, a mai kor szellemében megfogalmazva. „Az előadás egy kortárs képpel indul: Dumas és az ő kísérői madárszerű lények formájában jelennek meg. A mai emberek pasztellszínekben vonulnak fel, és ebbe a forgatagba kerülnek majd bele a korabeli szereplők, hasonló esztétikájú ruhákban”.

A főbb szerepekben Szomor György, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Gubik Petra, Füredi Nikolett, Széles Flóra, Kocsis Dénes, Sándor Péter, Kerényi Miklós Máté, Gömöri András Máté, Cseh Dávid Péter és Szerényi László láthatók majd. Az előadás zenei vezetője Tassonyi Zsolt karmester.

Fotók: Veres Ildikó