„Móricz Zsigmond elképesztő magasságban tornyosul felettünk. Pokolian nagy író volt, s bődületes erejét csak Balzacéhoz hasonlíthatom” – írja róla Spiró György. A ma nyolcvan éve elhunyt író alakját képek segítségével idézzük fel.
Tiszacsécsén született 1879. július 2-án. Anyja papkisasszony, apja feltörekvő parasztember volt, akinek csőddel végződő vállalkozásai gyakran a nyomor szintjére juttatták a családot. A szülők minden nehézség ellenére nagy gonddal taníttatták gyermekeiket, Zsigmond is nagyhírű református kollégiumok (Debrecen, Sárospatak) diákja volt, végül Kisújszálláson érettségizett 1899-ben.
Ezt követően református teológiát, majd jogot tanult Debrecenben, bölcsészeti tanulmányokat folytatott Budapesten, de tanári szakvizsgát nem tett. 1902-től a kisújszállási gimnáziumban tanított, majd a kultuszminisztériumban, később a Statisztikai Hivatalban vállalt állást.
1903 és 1909 között Az Újság gyermekrovatát szerkesztette. A Kisfaludy Társaság megbízásából népdalokat gyűjtött, Szatmár falvait járva bőséges ismereteket szerzett a paraszti élet nyomorúságáról.
1905-ben házasságot kötött Holics Eugéniával (Janka), egy felvidéki bányatisztviselő lányával.
Három lányuk közül Virág íróként, Lili színésznőként vitte tovább és gondozta apjuk művészi örökségét.
Elbeszélései már korábban is jelentek meg vidéki lapokban, de nevére igazán a Nyugat folyóirat 20. számában, 1908-ban megjelent Hét krajcár után figyeltek fel. Első novelláskötetét Ady is üdvözölte, akivel barátok és szellemi szövetségesek lettek. A siker felszabadítóan hatott alkotókedvére, sorra jelentek meg novellái, regényei (Tragédia, Sárarany, Az Isten háta mögött, A galamb papné, Magyarok, Kerek Ferkó).
Az első világháborúban haditudósító volt. Üdvözölte az őszirózsás forradalmat, majd a Tanácsköztársaságot, ezért a kommün bukása után állandó zaklatásoknak volt kitéve, kizárták a Kisfaludy Társaságból, írásait egy ideig csak a Nyugat és Az Est-lapok közölték.
Műveiben a magyar társadalom minden rétegéről pontos képet rajzolt, feszes párbeszédek, hiteles, elemző lélekrajz, drámaian izgalmas helyzetek jellemzik írásait. Önéletrajzi indíttatású a Légy jó mindhalálig című regénye, komoly kutatómunkán alapuló Erdély-trilógiája történelmileg is hiteles, az idilli szerelem megható képét nyújtja a Pillangó című regénye. Az önsorsrontó dzsentriről, a megújulni képtelen középosztályról ad eleven és hiteles képet az Úri muri, a Forró mezők, a Rokonok című regényeiben, míg a sokrétegű paraszti világ elevenedik meg a Barbárok és A boldog ember lapjain.
1924-ben ismerkedett meg Simonyi Mária színésznővel, akit felesége 1925-ben történt öngyilkossága után feleségül is vett.
1929 decemberében Babits mellett a Nyugat szerkesztője, a prózarovat gondozója lett. Lelkesen vetette bele magát a munkába, megszervezte a Nyugat-barátok Körét, könyvsorozatot tervezett, felkarolta az autodidakta tehetségeket.
1933-ban azonban szakított a lappal, és az ekkor induló népi írók mozgalmának egyik fő alakja lett. 1939-től ő szerkesztette a Kelet Népét.
1937-ben felbomlott második házassága, ekkor vette magához az egykori lelencgyereket, Littkey Erzsébetet, Csibét, aki megismertette a külvárosi proletariátus világával is. Az ő történeteiből születtek meg a Csibe-novellák, róla mintázta az Árvácska című regényének főszereplőjét is.
Utolsó éveit Leányfalun töltötte. Itt születtek a Rózsa Sándorról szóló trilógiájának darabjai.
1942 augusztusában agyvérzést kapott, kórházba került, és szeptember 5-én meghalt Budapesten.
A nyitóképen: Móricz Zsigmond 1941-ben. Forrás: Fortepan/ Zsivkov Anita, Koós Árpád/Kocsis András fényképe
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
