A Morita család az 1500-as évektől foglalkozott szaké (japán rizsbor) és szójaszósz készítésével Tokoname városkában, és időközben takaros vagyonra tett szert. Apja az 1921. január 26-án született Akiót is a vállalkozás folytatására szánta, már középiskolásként részt kellett vállalnia a cég igazgatásában, és szabadnapjait is az üzemben töltötte. Azonban még a szakénál és a szójánál is jobban izgatta a fizika és a matematika, képzeletét pedig a nyugati kultúra olyan csodái nyűgözték le, mint az automobil és a fonográf.
Az oszakai egyetemen 1944-ben végezte el a fizika szakot. A második világháborúban küzdő Japánnak minden katonára szüksége volt, őt is besorozták, a csendes-óceáni hadszíntérre vezényelték, ott ismerkedett meg Maszaru Ibuka mérnökkel. A háború után apja beletörődött, hogy a családi cég helyett más területen próbálja ki magát, így 1946. május 7-én Ibukával közös céget alapítottak. A Tokyo Tsushin Kogyo KK (Tokiói Távközlési Vállalat) 20 alkalmazottal és 190 ezer jen (375 dollár) kölcsöntőkével kezdte meg működését egy szétbombázott műhelyben. A két alapító negyven évig, Ibuka 1997-ben bekövetkezett haláláig dolgozott együtt szoros barátságban. Ibuka a kutatásért és a termékfejlesztésért felelt, Morita a marketinget és a pénzügyeket vitte.
A vállalat 1949-ben rukkolt elő az első japán gyártmányú magnókészülékkel, ez azonban ormótlan és nehéz volt, nem érett meg a sikerre. Az ötvenes évek elején a Bell cégtől engedélyt kaptak tranzisztorok gyártására, ami döntőnek bizonyult a cég életében. Mivel a japán gazdaság még nem állt talpra, az amerikai piacra szegezve tekintetüket egy forradalmi találmányon, a hordozható tranzisztoros rádión kezdtek dolgozni. Bár az első zsebrádiót egy amerikai vállalat már elkészítette, de ez inkább még csak játékszer volt. Morita 1955-ben jelent meg saját készülékeivel, de nem akadt forgalmazóra. Végül az amerikai Bulova óragyár (amely ironikus módon ma már a japán Citizen cég tulajdonában áll) hajlandónak mutatkozott 100 ezer darab átvételére, de csak úgy, ha saját nevén árulhatja azokat. Morita – jóllehet mindenki az ajánlat elfogadására buzdította, és az üzlet volumene nagyobb volt, mint a Sony akkori teljes kapitalizációja – nemet mondott.
Mint utólag kiderült, élete legjobb döntését hozta meg, a japánok Tokyo Tsushin Kogyo néven is letarolták a piacot. A siker nyomán, 1958-ban döntöttek úgy, hogy a továbbiakban a könnyebben kiejthető és megjegyezhető Sony néven folytatják, utalásként a latin sonus, hang szóra és a japán szlengben csodagyereket jelentő Sonny-boysra. Az első Sony rádióban hat tranzisztor volt, a harmincéves jubileumra hasonló méretű és kinézetű rádiót készítettek, de ebben már 31 758 tranzisztorral egyenértékű nyomtatott áramkör lapult.
Az üzlet gyakorlati vezetését átvevő Morita – első japán vállalati vezetőként – áttelepült Amerikába, hogy megismerje a legnagyobb felvevőpiacot. 1960-ban megalapította a Sony helyi leányvállalatát, amelyet egy évvel később – első japán vállalatként – bevezettek az amerikai tőzsdére. A Sony megjelent Európában is, és hogy a beszállítóktól való függését csökkentse, saját vegyi üzemet hozott létre. A hatvanas évek elején piacra dobták az első teljesen tranzisztoros televíziót, majd a videómagnót és a színes tévét, a színes videókazettát. A diadalmenetet csak az szakította meg, amikor a Sony által kifejlesztett, a szakma által egyöntetűen jobbnak ítélt Betamax videórendszer alulmaradt a VHS szisztémával szemben. 1979-ben újabb kisebb méretű kulturális forradalmat indítottak el, amikor előálltak a zsebben hordozható mini hifiberendezéssel, amelyet walkman néven ismer a világ. A zenerajongó Morita elvárása az autókban használt sztereó hangzáshoz hasonló magas hangzásminőség és a hordozhatóság volt. Mérnökei kételkedtek, és piackutatásokra hivatkozva le akarták beszélni ötletéről, de az idő őt igazolta, a sétálómagnók elterjedtek.
A Sony tevékenysége az idők során jelentősen bővült: a hatvanas évek végétől beszálltak a zeneiparba, a hetvenes évektől a pénzügyekbe. 1988-ban megvásárolták az amerikai CBS lemezkiadót, így elsőként tudtak egyszerre kínálni tartalmat és annak lejátszására képes készülékeket. A Sony 2004-ben egyesült a BMG zenei mamutvállalattal, és megvette az utolsó független hollywoodi stúdiót, az MGM-et. A szórakoztató- és elektronikai ipari konszern jelen van a számítástechnikától – gondoljunk a Playstation játékkonzolra –, a CD-iparon és a digitális kamerákon át a mobiltelefon-gyártásig. A vállalatnak számos országban – így Magyarországon is – vannak leányvállalatai, termelőüzemei.
Morita üzleti filozófiáját 1986-ban a Made in Japan című könyvben foglalta össze. A gazdaságtörténet főszerepet tulajdonít neki abban, hogy a japán ipar a második világháború után nemcsak magához tért, hanem a külföldi eredmények másolójából kezdeményező, újító és meghatározó ipari nagyhatalom lett a mindenkori kulcságazatokban.
Morita 1971-ben lett az anyacég aktív elnöke, majd 1976-ban az igazgatótanács elnöke. Tevékenységéért számos hazai és külföldi kitüntetésben részesült. 1993-ban golfozás közben agyvérzést kapott, ezután visszavonult az üzleti élettől, és csak a Sony tiszteletbeli elnöki címét tartotta meg. 1999. október 3-án halt meg Tokióban tüdőgyulladás következtében. Cége a 21. században is töretlenül az általa kidolgozott dinamikus stratégiát alkalmazza, a világ meghatározó vállalkozása. A Sony csoportot a Forbes Global 2000 listán 2023-ban az 57. helyre sorolták.
