- Úgy tűnik, hogy nagyon el vagy kényeztetve a filmszemle szempontjából, hiszen négy versenyfilmben is szerepelsz. Ennyire szeretnek a rendezők, vagy csak így alakult?
- Nem panaszkodom, de ez biztos, hogy csak így alakult, mert Árpi (Sopsits Árpád rendező) például nem sietett, nem rohant a filmmel (A hetedik kör), ezért került át erre a filmszemlére. Van úgy, hogy az ember nem csinál semmit filmekben, azután meg valahogy így összesűrűsödik, ilyenkor örülök ennek. Olyan kevés lehetőség van, hogy minden egyes pillanatot meg kell ragadni.
- A film számodra a színházhoz képest hol helyezkedik el?
- Az arányok egyre jobban közelednek egymáshoz, mert idáig számomra igazság szerint csak a színház létezett. De így, hogy többet forgat az ember, még ha egy-két napokat is, ez egyre izgalmasabb dolog. Az, hogy ott, abban a pillanatban összpontosítani kell, meg kell oldani problémákat, valamilyen szinten a figurát is kell hozni, ez nagyon izgalmas. Egészen más, mint a színpad. Sajnos még nem tudom úgy élvezni, mint a színházat, de voltak már pillanatok, amikor az ember érzett valami hasonlót. Csak úgy tudok róla beszélni, hogy mosoly ül ki az arcomra, ha a filmről beszélek.
- Többször említetted a film kapcsán, hogy "valamilyen szinten hozni egy figurát". Úgy érzed, hogy egy filmben kevésbé kell hozni egy karaktert, vagy beleélni magadat egy szerepbe, mint a színpadon?
- Nem tudom, hogy miből fakad ez, talán az időnek a hiányából. De meg vagyok győződve, hogy ugyanúgy lehet figurákat végigvinni egy filmben, mint a színházban. És bátran, sokkal bátrabban, mint ahogy én most is lépkedek a filmmel, vagy ahogy például a filmrendezők bánnak velünk színészekkel. Most lehet, hogy csak azért választanak engem, mert Trill Zsolt vagyok, és így nézek ki, valamilyen adottságom van a dologhoz. De én azt mondom, hogy bátran próbálnám meg egészen máshogy, ami lehet, hogy nem is hasonlít Trill Zsolthoz. A filmrendezők, sajnos azt látom, hogy nem mernek - és ezt nem kritikának szánom, hiszen mindenki biztosra megy -, de én például sokkal bátrabban próbálkoznék. Nem tudom, hogy ez el fog-e következni az életemben, én nagyon szeretném.
- A Kaméleonban Tibit, a hű szolgálót, az örökös másodikat alakítod. Mennyire volt hálás eljátszani ezt a hálátlan szerepet?
- Amikor elolvastam a forgatókönyvet, nagyon tetszett, mert azt láttam, hogy van egy íve a dolognak. Hogy nem csak úgy bolondoskodunk, hanem van egy pillanat, amikor úgy megáll a levegő. Az is fontos volt, hogy tudtam, hogy Ervin (Nagy Ervin) játssza a főszerepet, felhívott, hogy szeretné, ha ez összejönne. Volt egy csomó pozitív jelzés arra, hogy esetleg jót dolgozhatunk, és nagyon jó élmény is volt. Az érdekes volt, hogy ez a két srác olyan közegből jön, amit én soha nem éltem át. Valaki olyan bőrébe megpróbálni belebújni, amit soha nem éltél át, az egy nagyon érdekes dolog. Imádom a kisembereket a színházban is rémségesen, mert másképp jár az agyuk. Még ha rosszat is csinálnak. Ezek mi vagyunk.
- Látsz valami mentséget arra a szélhámosságra, amit Tibi és Gábor ebben a történetben művel?
- Nem lehet őket fölmenteni, de valamit szeretnének. Olyan helyről jöttek, amit mi lehet, hogy nem is tudunk átélni. Büntetésből büntetésbe jutnak.
