A tavalyi Berlinalén a fesztivál fődíjával, az Arany Medvével kitüntetett Testről és lélekről rendezője a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy ?komfortos, puha, meleg érzés? egy év után visszatérni Berlinbe. Még az állandóan süvítő hideg szél is jól esik, mert felidézi mindazt, amit 2017 februárjában alkotótársaival együtt átélt a német fővárosban. Az én XX. századom digitálisan felújított változatának világpremierjéről elmondta, hogy meghatotta a fogadtatás. A jegyeket pár óra alatt elkapkodták, és a teltházas terem előtt hosszú sorban álltak emberek, akik reménykedtek, hogy valahogy jegy nélkül is bejutnak a vetítésre ? mondta Enyedi Ildikó, aki 1989-es munkájával elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamera-díjat a Cannes-i fesztiválon.

 

Berlinale.zip

A vetítés előtt a nézőkkel folytatott rövid beszélgetésen azt is elmondta, hogy a fekete-fehér alkotás ? amelyet a The New York Times beválogatott 1989 tíz legjobb filmje közé ? azért készülhetett el, mert nem olvasta el elég alaposan a tartományi rangú németországi Hamburg filmek gyártásához támogatást nyújtó szervezete, a Hamburger Filmbüro szabályzatát. Ezért úgy pályázott, hogy nem tudta, hogy nem is pályázhatott volna. A Hamburger Filmbüro szakembereinek viszont annyira megtetszett a forgatókönyv, hogy így is beszálltak a finanszírozásba, ami megnyitotta az utat a magyarországi támogatáshoz.

 

Az Oscar-díjra esélyes Testről és lélekről rendezője a közmédiának arra a kérdésére, hogy mekkora nyomás alá helyezik eddigi sikerei, azt mondta, egyáltalán nem érez nyomást. ?Voltam én már fönt és lent is, és olyan időszak is volt, amikor azon gondolkodtam, hogy elmegyek takarítani, hogy eltartsam a gyerekeimet. Felszabadult vagyok, és végtelenül boldog, hogy dolgozhatok? ? mondta Enyedi Ildikó. Következő vállalkozásáról, A feleségem története című filmről elmondta, hogy Füst Milán azonos című regényének feldolgozása olyan, mint egy ?nagy, nehéz járású hajó?, amelynek elindításához rengeteg előkészítés szükséges. Így például meg kell oldani, hogy nyári és téli környezetben is forgathassanak, és várni kell még a női főszereplőre, a többi között az Adéle élete című filmből ismert francia világsztárra, Léa Seydoux-ra.

 

A közelgő Oscar-gáláról elmondta, hogy szerencsés helyzetben van, mert olyan országban él, ahol egy tavalyi és a tavalyelőtti Oscar-díjastól is kaphat tanácsokat. ?Kevés ilyen ország van, sőt, szerintem most nincs is ilyen ország? ? mondta Enyedi Ildikó, felidézve, hogy 2017-ben Deák Kristóf nyert Oscart a Mindenki című rövidfilmjével, 2016-ban pedig Nemes Jeles László a Saul fia című alkotásával. ?Én most csak örülni akarok mindannak, ami eddig történt, és annak, hogy úgy tűnik, talán tényleg tudok tovább dolgozni, és egyszerűen nem hagyom, hogy ezt bármi elrontsa. Ez van? ? mondta Enyedi Ildikó.

Berlinale.zip

 

Az Arte is támogatja Enyedi Ildikó új filmjét

Az Arte német-francia közszolgálati kulturális televízió is támogatja Enyedi Ildikó Feleségem története című új filmjének gyártását, az alkotás főszereplője pedig egy világsztár, a francia Lea Seydoux lesz ? mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója az MTI-nek kedden a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale). Az Arte képviselői az alap február 19-ei esti fogadásán jelentették be, hogy támogatják a Testről és lélekről című munkájával Oscar-díjra jelölt, és a tavalyi Berlinalén a fődíjjal, Arany Medvével kitüntetett rendező új filmjét. Az Arte nemcsak a költségvetéshez járul hozzá, hanem műsorra is tűzi majd Enyedi Ildikó alkotását ? mondta Havas Ágnes. A napokban véglegesítették azt is, hogy a Feleségem története című Füst Milán-regény alapján készülő filmben a többi között az Adéle élete című filmből ismert Léa Seydoux alakítja Lizzy-t, a holland hajós, Störr kapitány feleségét ? mondta Havas Ágnes.

 

Bogdán Árpád Genezis című filmjének világpremierjéről Havas Ágnes elmondta, hogy a Berlinale szerzői filmeket és innovatív zsánerfilmeket bemutató Panorama Special szekcióban szereplő munkát nagyon jól fogadta a közönség, és máris meghívást kapott több nemzetközi fesztiválra. A Genezis így ?szép siker? a magyar filmgyártásnak. A Berlinale magyar szempontból az idén is ?színes és pezsgő? ? mondta Havas Ágnes, rámutatva, hogy nemcsak magyar filmek kaptak lehetőséget, hanem magyar fiatalok is. Így a fesztivál Berlinale Talents nevű tehetséggondozó programjába három magyar alkotót is meghívtak, Csémy Balázs színészt, Tálas Zsófia vágót és Puskás Lilla filmkritikus-újságírót, a tíz legígéretesebb feltörekvő európai színészt bemutató Shooting Stars programban pedig Tenki Réka, a budapesti Örkény Színház társulatának tagja szerepel.

 

A Berlinale a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja. A február 25-éig tartó szemlén 78 országból 385 filmet mutatnak be és 949 vetítést tartanak. Az Arany Medvéért és a különböző alkotói kategóriákban odaítélt Ezüst Medve díjakért 19 nagyjátékfilm versenyez.

 

Forrás: MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond