Csorba Lóci: Nyugi, mindig jön egy másik

Mi jellemzi a hamarosan megjelenő új lemezt?

Ez lényegében összefoglaló anyag, a közelmúltban kiadott dalaink és az ezt követően megjelenő két további számunk egysége. A hangzás tekintetében is egységet alkot a lemez – két éve találtunk egymásra Weil Andris producerrel, aki segített közös hangzásba hozni a dalainkat. A lemez címe: Mindig jön egy másik – ez a Lujza című számunk első sora, ami sokféleképpen érthető.

A hangzást egységesség jellemzi. Mi jellemzi a dalszövegeket?

A Lóci játszik híres arról, hogy nem igazán ismeri a műfaji korlátokat – ha csináltunk már egy valamilyen stílusú számot, nem szívesen csinálunk még egy ugyanolyat. Ezért sem született meg a Nem táncolsz jobban, mint én után a Még mindig nem táncolsz jobban, mint én és a Sohase fogsz jobban táncolni, mint én című számunk. Mindig az újat keressük. Tízéves a zenekar – sőt, tegyük a szívünkre a kezünket: tizenegy –, ebben a korban az együttesek többnyire vagy feloszlanak, vagy hangosan azt hirdetik, hogy hatalmas változást követően új korszakba, „new erá”-ba lépnek. Mi azt látjuk magunkon, hogy ugyanaz a hat srác vagyunk, akik nagyon szívesen ülnek be a turnébuszba, és arra gondoltunk: miért ne csinálnánk egy olyan lemezt, ami ezeket a jó érzéseket ragadja meg? Az új lemez dalai azokról a témákról szólnak, amikről mi egymással beszélgetünk, és olyan hangzással csendülnek fel, ami nekünk tetszik.

Benya (Fülöp Bence, a zenekar gitárosa – a szerk.) azt mondta az egyik számunk kapcsán, hogy „ez olyan igazi vintage dal: vannak benne hangnemek, hangszerek, és még szól is valamiről” (nevet). Ilyen lemezt csináltunk, mert ez esett jól. Nagyon várom a megjelenését – főleg azért, mert jó lesz egyben „látni” – azaz hallani –, hogy miről szól most a Lóci játszik. Ahogy minden lemez, úgy ez is fotószerű vagy festményszerű lenyomata lesz a zenekarnak. Megmutatja, hogy idén, 2025-ben mit gondolunk a világról, magunkról.

Mit emelnél ki ebből a lenyomatból?

Ha az idei fesztiválok headlinereit nézzük, többnyire nagyjából tízből két olyan előadó van, amelyik klasszikus értelemben vett zenekar – ilyen például a Carson Coma. Mindenki más a szövegcentrikus, R&B- és hiphopszcénából érkező szólóelőadó, zenekarral vagy DJ-vel kiegészülve. Úgy van, ahogy Lovasi mondta: a dalalkotás területe áttevődött a garázsokból a hálószobákba. Emlékszem, milyen érzés volt annak idején, tizenévesen, pattanásosan riffelgetni – nincs annál jobb érzés.

Hogyan készítitek el a dalaitokat, képletesen szólva: hogyan sütitek meg ezt a közös süteményt?

Jaj, de szépen fogalmaztál – remélem, hogy finom a végeredmény! Általában úgy szokott lenni, hogy én hozom a receptet és a tálalással kapcsolatos elképzelést, de a zenekarra van bízva, hogy pontosan milyen összetevőkből készíti el a süteményt. Hajlamosak vagyunk arra, hogy hatan hatfélét gondoljunk, így szükségünk van valakire, aki kívülről látja a munkánkat, segít a produktív alkotásban és a hasznos végeredmény létrehozásában. Tíz éve együtt dolgozunk, és fontos, hogy olyan külső szemlélővel működjünk együtt, akiben éppúgy meg tudunk bízni, mint egymásban. Örömünkre találtunk egy ilyen srácot, a korábban említett Weil Andris producert. Mióta vele dolgozunk, övé a végső szó.

Akkora örömöt sugároztok a koncertjeiteken, hogy azt befogadva teljesen feltöltődik és villanykörteként világít a közönség. Miből merítitek ehhez az energiát?

Én az olyan koncerteket szeretem, ahol egy csomó meglepetés és impulzus ér, és ahol azt látom, hogy a zenekar tagjai nem elérhetetlen, aranytestű rockistenek, hanem emberek, mint én. Lehet, hogy mi jól értünk a zenéléshez, de a közönségünk tagjai épp ilyen jól értenek valamihez a maguk területén, és hozzánk hasonlóan valószínűleg ők is igyekeznek ügyesen és jól helytállni a hivatásukban. Hétfőtől péntekig adnak magukból, beleteszik a szívüket-lelküket a munkájukba, és azért jönnek el a koncertünkre, hogy kapjanak valamit. Szeretnénk megtisztelni őket azzal, hogy a tőlünk telhető legtöbbet adjuk nekik, hogy ezáltal jól szórakozzanak, feltöltődjenek, és ahogy mondod, felvillanyozódjanak.

Mi fog össze titeket immár tizenegy éve, és mi segít, hogy az imént kifejtett nagy erőbedobással működjetek együtt?

Nehéz válaszolni erre a kérdésre. Valószínűleg sok összetevő játszik közre ebben a kudarctűrő képességtől az elfogadáson át a szerencséig, de talán a hála szó az, amit kiemelnék. Időről időre körbenézünk a világban, és tudatosítjuk, hogy igen, van egy zenekarunk, amivel beülhetünk a turnébuszba, és elmehetünk játszani egy koncerten, ahol mindenki jól érezheti magát. Végtelenül boldog és hálás vagyok, hogy ezt csinálhatjuk. Ki tudja, meddig adatik ez meg a mai világban. Azt szokták mondani, hogy az ember nem veszi észre az élete legjobb szakaszát, amikor épp benne van, csak utólag eszmél rá erre az időszakra. Úgy látom, hogy a zenekar minden tagja tudatosította, hogy most éljük az aranyéveket, amikről hatvanévesen mesélni fogunk az unokáinknak – ez tovább mélyíti az egyébként is mély kapcsolatunkat.

Fotók: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu