Hogyan érintette a Magyar Nemzeti Múzeumot a világjárvány és az azzal járó változások?
A Nemzeti Múzeum számára a COVID járvány ugyanolyan hatással volt, mint a legtöbb magyar, sőt külföldi múzeum számára is. A több hónapos bezárás során ugyan sikerült sokrétű virtuális kapcsolatot kiépítenünk közönségünkkel. Azonban hiába erősödött számottevően a virtuális térben való jelenlétünk, mindez nem váltja ki a közönséggel való közvetlen találkozást kiállítási tereinkben, vagy az előadótermekben. A Nemzeti Múzeum helyzete hasonló ahhoz, amit a világ legtöbb múzeumában jelenleg látunk: közönségünk létszáma a korábbi évek azonos napjainak nagyjából 10%-ára esett vissza. Ne szépítsük: ez sok szempontból katasztrófát jelent. Nyilvánvalóan lehet onnan is nézni a drasztikus csökkenést, hogy most érdemes igazán múzeumba járni, hiszen a kevesebb látogató, a halk, szellős környezet elevenebb élményt nyújt, a műtárgyak meghittebb, elmélyültebb megtekintését teszi lehetővé. A múzeumélmény így különlegesebb és egyedibb.
A látogatók megszokták az elmúlt években, hogy egyszerre több időszaki kiállítás közül is választhatnak, ha a múzeumba látogatnak. Most nem így van, a közönség csak a Közös időnk ’89-90 című tárlatot tekintheti meg. Hogyan hatottak a kényszerű intézkedések az idei kiállítási programra? Miről maratunk le a COVID-19 miatt?
Sok kiállítást kellett kényszerűségből halasztanunk, nemcsak korábban kellett olyan sikeres tárlatokat bezárnunk, mint a CLARA – Rotschild Klára – Divatkirálynő a Vasfüggöny mögött, hanem a 800 év magyar–horvát közös történelmét feldolgozó Ars et virtus kiállítás áprilisi megnyitóját 2020 decemberére kellett áttennünk.
Sőt, a nagyon várt Birodalmi pompa című, a késő római császárkori ezüstművészetet feldolgozó nemzetközi kiállításunk megnyitóját 2021 március-áprilisára kell átütemeznünk. Ez utóbbi különösen fájdalmas, hiszen minél előbb szerettük volna a magyar és a nemzetközi közönségnek bemutatni egy olyan régészeti, történelmi és művészeti anyagot, amely a világ számára így együttesen soha nem volt látható.
Megtartjuk ugyanakkor a holland partnerrel megegyezve a World Press Photo kiállítást a szokásos időben, szeptember 24. és október 25. között, és bízunk benne, hogy a magyar közönség ugyanolyan lelkesen fogja felkeresni ezt a kiállítást, mint egyébként szokta
Szeptemberben elindul ugyanakkor a trianoni traumát feldolgozó vándorkiállításunk, amelyet Budapest után Tatán, Mosonmagyaróváron, Hajdúböszörményben, Makón, Székesfehérváron, Sopronban, Kaposváron és Szolnokon mutatunk be.
Négy esztendeje vezeti az intézményt. Ebben az időszakban témájában vagy megvalósításában több újszerű, sokakat vonzó tárlat nyílt a Nemzeti Múzeumban vagy külföldi intézményekben a reformációtól elkezdve Görgei tábornok szerepének gyakorta változó megítélésén át a magyar arisztokrácia jelentőségének bemutatásáig. Ugyanakkor nemzetközi tapasztalat, hogy történeti témákban nem könnyű széles körű érdeklődésre szert tenni. Önöknek sikerült közérdeklődésre számot tartó témákat feldolgozni, vitákat generálni. Hogyan?
Az elmúlt négy évben alapvetően a hazai érdeklődés és látogatószám gyors emelkedése, nemzetközi kapcsolataink és együttműködésünk megerősödése jellemezte a Nemzeti Múzeumot. Időszaki kiállításaink elmélyültebbé, a közönség számára fontosabbá, relevánsabbá váltak. Voltak olyan tárlataink, amelyekkel erős társadalmi vitát generáltunk. Ilyen volt a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeummal 2017-2018-ban közösen rendezett Anna. Változatok székely asszonysorsra c. kiállítás, amely fikciós elbeszélőmódot választott a 20. század derekának székely, női paraszti sorstípusainak bemutatására. A 2017-es Ige-Idők kiállításunk a reformáció magyarországi történetét dolgozta fel, és középpontjába a reformáció sokszínűségét, és máig tartó átfogó kulturális és művelődési hatását vizsgálta.
2019-ben mutattuk be Az ismeretlen Görgei kiállítást, amelyhez megszámlálhatatlan kerekasztal-beszélgetés és előadás kapcsolódott, hiszen 1848-49 emlékezete máig érzékeny pontja közgondolkodásunknak.
De hasonló társadalmi vitát generált újabban a közösségi muzeológia erős példája, az 1989-90-es rendszerváltoztatást a közember perspektívájából feldolgozó Közös Időnk '89-90 c. tárlatunk, amely szintén élt fikciós elemekkel is. Ennek a kiállításnak az anyagát elsősorban a közönség adta össze és a kiállítás célja is – amely a kritikákban kevéssé tűnt fel – éppen az volt, hogy ne a rendszerváltoztatás nagypolitikai, hatalmi politikai összefüggéseit taglalja, hanem hogy az átlagember nézőpontjából ragadja meg az átalakulás elsöprő szabadságélményét. Véleményem szerint egyik legkiválóbb, legmerészebb jelenkor történeti kiállításunk volt.
Az ismeretlen Görgei című tárlatról a Magyar Történelmi Társulat elnökével, Hermann Róberttel készült interjúnk itt olvasható.
Összességében ezek a kiállítások gyakran ellentétes vagy versengő nézeteket vonultattak fel, s a látogató számára így érzékeltették egy-egy döntés súlyos morális dilemmáit. Azt, hogy a történelem sodra nem előre elrendezett események láncolatából fakad, hanem döntéseink határozzák meg a jövőt. Másfelől pedig arra az evidenciára hívják fel a figyelmet, hogy történeti emlékezetünk folyamatosan változik. Sok mindenben másként tekintünk a múltra, más kérdéseket teszünk fel, más összefüggéseket veszünk észre és hangsúlyozunk, mint tegnap, vagy tegnapelőtt.
Tehát nem egyszerűen a források egyre bővülő feldolgozásán múlik a történelem felderítése, noha anélkül nem létezik tudományos véleményalkotás, hanem a források értelmezésén fordul meg egyúttal egy-egy korszak és egy-egy szellemi közösség álláspontja. Ez adja örök frissességét és számomra folyamatosan megújuló szépségét.
Úgyis fogalmazhatunk, hogy a nemzet múzeuma társadalmi múzeumként nemcsak a múlt dilemmáira, hanem a jelen folyamataira is reflektálni kíván?
A kiállítások egy részénél (reformáció, 1989-90), a közönség adományai, személyes történetei, emlékezete, vagy mindennapjai a társadalmi múzeum gyakorlatát idézte, hiszen ma is létező szellemi közösségek vettek részt benne, ismertek bennük magukra. Ez múzeumi szempontból fontos dolog, hiszen a múzeum ezzel kilép megszokott komfortzónájából, és a bemutatott, a látott anyag, a történeti jelenségek interpretációja közéleti viták részévé válik. Erre a múzeumnak a jövőben is törekednie kell, még inkább vállalnia kell ezt az irányt.
A Nemzeti Múzeum több mint egymillió régészeti tárgyat őriz. Hogyan találkozhat a közönség ezzel a rendkívül összetett gyűjteménnyel és a hozzá kapcsolódó kutatómunkával?
A Nemzeti Múzeum szakmai-tudományos azonossága két nagyobb pilléren nyugszik: a magyar történeti emlékek gyűjtése és interpretálása mellett a térség régészeti hagyatékán is. S a régészeti kiállítások vonatkozásában is jelentős tartalékai vannak a Múzeumnak. Ilyen lesz a korábban már kifejtett Birodalmi pompa kiállítás is, de ilyen volt az ország hat városában mindössze fél év alatt bemutatott alaptárlat a Seuso-kincsről. Ebbe a sorba tartozik maga az állandó Seuso-kiállítás is, amelynek látványa, hangulata és mondanivalója a világ bármelyik tekintélyes múzeumában megállná a helyét.
Újítóan friss és üde volt, 2016-ban az avar kultúrának egyetlen szegmensével, bár azzal ötletesen és aprólékosan foglalkozó, Életre kelt avarok kiállításunk. Vagy 2020-ban a Magyarságkutató Intézettel közösen rendezett Ezer és ezer jel kiállítás a honfoglalás kori magyarországi régészeti hagyaték észak-kaukázusi régészeti leleteinek párhuzamait felvillantó anyaga. Mindez arra utal, amelyre egyébként a Nemzeti Múzeum az elmúlt évtizedekben is számos példát adott, hogy régészeti anyagunk mondanivalója nem távoli, száraz és érdektelen tudást jelent, hanem kellő szakmai alázattal és merész kezdeményezőkészséggel minden további nélkül relevánssá tehető a mai közönség számára is.
Több százezer év története, ezernyi tárgytípus, számtalan megközelítés, téma. Mi az ami mindezt összekapcsolja? Hogyan válik egységessé egy ekkora intézmény kiállításpolitikája?
A kulcs a Nemzeti Múzeum jelenlétének erősítése idehaza, a térségben, Európában és nagyvilágban. Tehát a magyar tárgyú, a magyar nemzet, az ország történelemében rejlő kulturális erőt, vagy történeti emlékezetünk sajátosságait megjelenítő kiállítások megrendezése alapvető fontosságú Magyarországon, de akár külföldön, sőt akár a Távol-Keleten is, amennyiben utóbbira reális lehetőség nyílik. A hazai közönségnek szóló történeti kialakításaink újszerű összefüggéseket, dilemmákat, történetiségünkhöz való viszonyunk folyamatos változását, ennek okait, összefüggéseit is érzékeltetni akarják. Hogy a közönség ne elégedjen meg statikus múltképpel, hanem dinamikájában, fordulataiban, válaszútjaiban lássa a nemzet, az ország és az állam történelmét. Ez a kulcsa modern nemzeti identitásunk történelmi távlatokra nyúló megerősítésének.
A teljes interjú a Magyar Múzeumok oldalán olvasható.
