Kapu a nagyvilágra címmel a közelmúltban nyílt meg Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum közös kiállítása. A tárlat beharangozója szerint „a látogatók az egykori Fiumében érezhetik magukat a macskaköves rakparton sétálva, a kikötői képek között járva, netán egy gyarmatáru-kirakatot nézve vagy éppen egy kivándorlókabin szűkös belsejében állva”.
Kalózhajóbiznisz
Kevesen tudják, de Fiume az újkor hajnalán komoly kalózhajó-exportőr volt. Az Adriai-tenger hírhedt tengeri rablói, az uszkókok a fiumei hajóácsoktól rendelték különleges bárkáikat. A gyors járású naszádok rendszerint harminc-ötven emberre voltak méretezve, de lényegesen kisebbek és sekélyebb merülésűek voltak, mint a velencei kereskedelmi vagy hadi gályák, hogy a part menti vizekben könnyen eltűnhessenek üldözőik elől vagy észrevétlenül várhassák áldozataikat. Ráadásul a fenekükön csappal elzár nyílás volt, hogy baj esetén elsüllyeszthetők, majd sértetlenül kiemelhetők legyenek. A fiumei műhelyek annyira elszántan művelték az efféle ladikok készítését, hogy a városi tanács 1598-ban ötven arany bírság és számkivetés terhe alatt tiltotta meg ezt a tevékenységet. A büntetés azonban nem állhatott arányban a nyereséggel, mert a későbbiekben is készültek Fiumében uszkókbárkák.
A magyar kikötő
A város hovatartozása meglehetősen bizonytalan volt a történelem során. A helyi közigazgatást a patríciusokból álló Kapitányi Tanács intézte, de a felsőbb hatalom ügyében még a Habsburg Birodalmon belül is meglehetős bizonytalanság uralkodott. III. Károly egy alkalommal azzal nyugtatta meg a város hovatartozása miatt aggódó rendeket, hogy a belső-ausztriai kamara csak szívességből, nem hatósági minőségben kezeli Fiume ügyeit. Ennek a bizonytalanságnak vetett véget Mária Terézia rendelete 1776-ban, amikor a várost a Magyar Királyság részévé tette. A közeli kikötővárossal, Trieszttel vetélkedő Fiume polgársága sok előnyt várt az új hazától, így amikor 1776. október 20-án a magyar korona nevében báró Majláth József kormányzó átvette a várost, a lakosság lelkesedéssel üdvözölte a változást. Egy ünnepi költemény így fejezte ki a közbizalmat: „A magyar jegyes, egy újabb Perseus fölmenti Fiumét az idősebb testvér, Trieszt zsarnoksága alól.”
Fiume 1918-ig tartozott a Magyar Királysághoz.
Benyovszky, Széchenyi, Baross
Világhírű világjárónknak, Benyovszky Móricnak is volt köze a kikötővároshoz. Két madagaszkári kaland között, 1780 körül koncepciót dolgozott ki, amely szerint Komáromot és Fiumét kombinált vízi és szárazföldi úttal kellene összekötni, hogy azon át juthasson el a magyar gabona a világpiacra. A 18. század első felében Fiume és Károlyváros között épült út (Via Carolina) ugyanis nem volt képes a növekvő forgalom kiszolgálására. 1803-ban egy magyar mágnásokból alakult részvénytársaság hozzá is fogott a Lujza-műút megépítéséhez, hogy így biztosítsák a kikötőbe özönlő magyar gabona szállítási feltételeit. A kereskedelmi lehetőségeket végül a 19. század utolsó harmadában a tengerpartot és az Alföldet összekötő vasúthálózat kiépülése bővítette ki a szükséges mértékben. Ez a folyamat Széchenyi István munkáival kezdődött és Baross Gábor minisztersége idején fejeződött be.
Európa tizedik legnagyobb kikötője
A nagyszabású kereskedelem legfontosabb feltétele természetesen a kikötő volt, amely a korszakban rendkívüli fejlődésen ment át. A kereskedelmi kikötő kiépítését már 1766-ban tervezték, de az elképzelés csak a 19. század derekán valósulhatott meg. A kikötő fejlesztését István nádor kezdte, igazi lendületet azonban csak az után kapott, hogy 1874-ben megnyílt a fiumei pályaudvar.
A következő évtizedekben folyamatosan építkeztek a városban. Hatalmas hullámtörő gátak, mólók, rakpartok és raktárak nőttek ki a földből. A haditengerészeti akadémia előtt hamarosan naszádkikötőt, később kőolajkikötőt, mellette kőolajfinomítót építettek, majd fakikötő kialakítása következett. A kikötő kijáratának jelzésére vasból készült világítótornyot állítottak, a várost átszelő folyókon közúti és vasúti hidakat emeltek.
Fiume rakpartjai mentén a magyar külkereskedelemnek mintegy tíz százaléka bonyolódott, a város az erőteljes fejlesztésnek köszönhetően Európa tizedik legnagyobb kikötőjévé vált.
A sikeres korszakra emlékeztet a kiállítás talán legnagyobb attrakciója, az Adria Tengerhajózási Rt. eredeti lobogója, amelyből mindössze két példány maradt fenn (a másik a Greenwich-i National Maritime Museumban található). A lobogót erre az alkalomra restaurálták, és most először tekintheti meg a nagyközönség.
A százesztendős hajómakett
Ugyancsak jelentősen bővült ebben az időben a fiumei hajóállomány. A kilencvenes években állami támogatással nagy hajógyár épült, de a kormányzat támogatta a hajóállomány korszerűsítését és az üzemeltetést is.
Erre a nagyszabású fejlődésre emlékeztetnek a tárlaton kiállított hajómodellek. Közülük talán a legérdekesebb az a háromárbócos vitorlásmodell, amely az 1896-os ezredévi kiállításra készült. Ugyancsak a nagy korszak emléke az R. M. S. Aquitania óceánjárót ábrázoló reklámplakát, amely a Cunard Line Baross téri jegyirodájában függött, s amelyet az amerikai képzőművész, Fred Hoertz készített az 1920-as években.
Ki beszélte a fiumanót?
A sokszínű, soknemzetiségű város fejlődése igazi közép-európai sikertörténet volt. A zajos, halszagú kikötőtől egy utcányira kialakított korzó ma is őrzi hajdani eleganciáját. A városban színház épült, kaszinót (Casino Patriottico) alapítottak, s ekkor indították itt az első újságot: az Eco del litorale Ungaricót.
A polgári gyarapodásra emlékeztet a kiállításon látható színezüst díszdoboz, amely egykor az Atlantica Tengerhajózási Rt. készíttetett, és ilyenek az egykori fiumei gyarmatáru-kereskedések eredeti tárgyai is.
Érdekesség, hogy a településen önálló nyelvjárás alakult ki: az úgynevezett fiumano. Ez az olasz nyelv velencei dialektusához hasonló idióma sokkal lágyabb, mint az olasz irodalmi nyelv. A helybéliek egészen a 20. század elejéig fiumano nyelvjárásban beszéltek.
Batthyányak a tengerparton
A kikötő fölötti domboldalon áll a 19. század végén, Hauszmann Alajos tervei alapján épült kormányzói palota (guvernerova palača). A villát Gróf Batthyány Lajos kormányzó építtette, aki 1892 és 1896 között irányította a várost.
Fiume országgyűlési képviselője is egy Batthyány: Tivadar gróf, a magyar tengerészszakemberek egyike volt. A fiumei haditengerészeti akadémia elvégzése után mint tengerész hadapród szolgált a Dandoló hajón, később a Habsburg páncélosra, az Andreas Hofer jachtra és a Novara cirkálóra került. Miután Fiumében letette a hosszú járatú kereskedelmi tengerészkapitányi vizsgát, a kikötőtárak főfelügyelője lett. Később megszervezte a kereskedelmi minisztérium tengerészeti osztályát, majd az Adria gőzhajótársaság kormánybiztosává nevezték ki.
A Batthyány-palotában ma a Horvát Tengerészeti Múzeum tárlatát nézhetjük meg.
Az aranykor hatása
A fiumei magyar tengerhajózás aranykora a tengerpart elvesztése dacára egészen a rendszerváltásig éreztette a hatását a magyar közlekedés- és iparpolitikában. A tengeri, majd a folyami és tengeri hajógyártás, a magyar mezőgazdaság és ipar termékeinek tengerentúli (mediterrán és dél-amerikai) exportja nemzeti tengeri és folyami-tengeri hajóparkkal mind-mind a magyar kikötő aranykorának hatása. A kikötőjétől elszakadt magyar tengerészkultúra, amely a hajógyártástól a hajósképzésen át a kereskedelmi hajózásig a teljes vertikumot átfogta, csaknem az ezredfordulóig éreztette hatását.
Közös örökségünk
Soha nem volt még olyan tárlat, ami ilyen sok eredeti tárgyat vonultatott volna fel Fiume egykori gazdasági és közlekedéstörténeti jelentősége kapcsán. A gazdag kiállítás mögött széles körű összefogás húzódik meg: a szervező múzeumok mellett magángyűjtők és fiumei, rijekai muzeológusok is bekapcsolódtak az előkészítésbe. Az együttműködésnek vélhetően folytatása is lesz, hiszen a szervezőknek az a céljuk, hogy a közös örökségünket bemutató gyűjteményt később Horvátországban is kiállítsák.
A tárlat azonban egyelőre Óbudán, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, a Korona tér 1.-ben, keddtől vasárnapig, tíztől este hatig, október 31-ig látogatható.
Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
