„Most van itt a lehetőség, hogy felzárkózzunk” – Interjú Popa Gergellyel

2018 második felében vette át a zenekari igazgatói posztot. Melyek azok a projektek, amelyekre sikerként tekint vissza? 

Más a felelősségem egy jó előadás vagy egy zenekari bértábla korrekciója esetében, de alapvetően minden, az elmúlt közel három évben megvalósult projektre sikerként tekintek, különösen, ha azt most kell megtennem. Néhány év alatt sok minden változott a zenekar működésében és működtetésében. Csak a teljesség igénye nélkül: a szólamok nagy részét már a zenekari iroda osztja be, az eszközbeszerzéseket folyamatos igényfelmérés előzi meg, a korábban a zenekari iroda adminisztrációjára jellemző esetlegesség ma már a múlté, az intézményen belül pedig minden területtel élő és folyamatos a kommunikáció. Az együttes működése olajozottabb, a tagság hamarabb kapja meg a szükséges információkat, és valószínűleg minden területen sikerült érezhetően javítani a körülményeket. 

Jelenleg is tart az a folyamat, amely a hangszerkészlet megújítását célozza. Mekkora adósságot törleszt ezzel az Opera?

Meggyőződésem, hogy minden elődöm kihasználta azokat a lehetőségeket, amik az ő idejükben rendelkezésre álltak. Ami változott, az a különféle igények összehangolása és a még nagyobb törekvés a pénzeszközök lehető leghatékonyabb felhasználására. A zenekari hangszerpark egy ilyen méretű együttesnél folyamatos megújításra szorul, ha egyszer el is érjük az ideális állapotot, és tényleg minden szükséges eszközt beszereztünk, már kezdhetjük is megújítani a fúvós hangszereket, hiszen ezek a legkevésbé örökéletűek. 

Milyen szempontokat érdemes mérlegelni egy ilyen hosszabb távon megvalósítható beszerzési projekt kapcsán?

Ha mindent figyelembe veszünk, még akkor is borítékolható, hogy nem lesz mindenki boldog. Tudjuk, mire van szükségünk, de a pénz sosem elég. Ezenfelül a hangszerek és tartozékaik elérhetősége széles skálán mozog. A beszerezhetőség és a megfelelőség a két tengely ebben a koordináta-rendszerben. 

Legutóbb az ütőhangszeres park tudott megújulni és bővülni. Milyen olyan operaspecifikus hangszerek kerültek most a zenekar birtokába, amit korábban egy-egy szerzői szándék kompromisszumos érvényesülésével lehetett csak megoldani?

Nem csak operaspecifikus hangszerekből szenvedtünk hiányt, de természetesen a Turandot-gongsor vagy a Janicsár-dob és -cin mindig az első lesz ezen a listán. Ez a beszerzés egy sok évtizedes hiánypótlás első nagy lépése volt. Nem tudom, hogy történelmileg miért alakult így, de talán az ütős kollégák legendás kreativitása is okozhatta a kialakult helyzet elfogadottságát. Ha a vezetőség azt látja, hogy nem távozott a közönség az otthon barkácsolt triangulum használatát követően, és nem menekült fejvesztve a „mindig hamis” csőharang-megoldás megszólaltatásakor, akkor gondolhatta, hogy jó lesz ez így, vegyünk inkább színes lámpákat hangszerek helyett. Persze ha onnan közelítünk, hogy a Turandot még sosem hangozhatott el úgy Magyarországon, ahogy azt Puccini elképzelte, akkor már más szinten vizsgálhatjuk a döntéshozók felelősségét. A lényeg, hogy most olyan időket élünk, amikor végre van lehetőség felzárkózni.

Mennyire éri meg olyan hangszereket beszerezni, melyek adott esetben csak egy-két alkalommal kerülnek elő egy évad során?

Mérlegelni kell, hogy az adott hangszer mennyire elérhető akkor, amikor szükség van rá. Ha hozzáférhető, akkor nem éri meg a beszerzés, bérelni kell. Talán ebből a megfontolásból kölcsönöz mindenki tőlünk Wagner-tubákat, Aida-trombitákat vagy taxidudát.

Mennyire volt a beszerzésnél szempont, hogy a nehezen és költségesen mozgatható hangszerek az Opera egyszerre több játszóhelyén is rendelkezésre álljanak? 

Ez az egyik fő érv és szempont egyben. Ha három vagy több együttes dolgozik párhuzamosan, akkor mindegyik helyszínen szükségünk van arra az alap hangszerparkra, ami ezt a munkát lehetővé teszi. Törekednünk kell rá, hogy minél kevesebbet mozgassuk a hangszereket, mert az élettartamot nagyban csökkentheti még a legszakszerűbb szállítás is. Ha nem játszanánk több helyen egyszerre, akkor a mostani beszerzés nem az első, hanem az utolsó lépés lett volna ezen a területen. 

Milyen hangszergyártókkal működtek együtt, és mennyire érvényesültek a művészek egyéni elvárásai?

A beszerzések lényege pont a megfelelőség és a tökéletes megoldás keresése. Az igényfelmérés az én feladatom, a specifikus hangszerek kiválasztása a felhasználó, tehát a zenekari tag hatásköre és feladata. Természetesen vásárolhatnánk hangszereket a megfelelőség vizsgálata nélkül, de nem éri meg. Ezeket a megvétel után évtizedekig kellene raktározni, hiszen játszani nem fog rajtuk senki. 

Ki tudna emelni olyan, kifejezetten értékes és egyedi hangszereket, amelyek frissen kerültek az Opera zenekarához?

Nem szeretném megkerülni a kérdést, de fontos tudni, hogy a hangszer értékét nem csak pénzben mérjük. Szigorúan a felhasználás szempontjából nézve csekély értékkel rendelkezik a nagyon drága, de nem használható instrumentum. Ami az elmúlt három évet illeti, a 2019-ben vásárolt Nemessányi-hegedű biztosan listavezető, hiszen egy olyan ritkaságról beszélünk, ami egészen a keletkezéséig követhető dokumentációval rendelkezik, de számomra a Matt Nolan-féle egyedi triangulum ugyanez a kategória.

Milyen további újítások várhatók a jövőben?

Az Operaház nyitására készülünk, és ez minden területen fejlesztést jelent. Nagyon szeretném, hogy a kulisszák mögött is minden olyan szép és funkcionális legyen, mint az épület egészében. A jó szék, a jó pult és a megfelelő világítás alapvető kell, hogy legyen. Ezek hiányát még egy kiváló hangszer sem tudja feledtetni. Minden a játszóhelyhez kötött, tehát lehetőség szerint a nem mozgatott hangszer beszerzése közel van a megvalósuláshoz. Új timpaniszett, új hárfák, új zongorák, nagyon hosszú a lista, de természetesen nem eléggé. 

Korábban úgy fogalmazott, hogy szerencsés az a menedzser, akinek lehetősége van működtetni azt, amit korábban a saját elképzelése mentén létrehozott. Jelen pillanatban még a létrehozás vagy inkább már a működtetés jellemző a munkájára?

Ami a kinevezésem hosszát illeti, félidőben vagyok. Ennek megfelelően vannak már rendszerek, amiket már „csak” működtetni kell és vannak újabbak, amiket létrehozunk vagy létre fogunk hozni. Ebben a „köztes” állapotban most szerencsésnek érzem magam.

Ur Máté interjúja az Opera Magazin nyári számában jelent meg.

Nyitókép forrása: Popa Gergely Facebook-oldala