MOZGO_2024_DÍJÁTADÓ (003).jpg

Májusban derül ki, kik az esélyesek a Magyar Mozgókép Díjra

A február végi határidőig az elmúlt egy év hazai filmes felhozatalából közel kétszáz nevezés érkezett be a MOZ.GO-ra. Ezek közül a Magyar Filmakadémia tagjaiból álló előzsűri választja ki a Magyar Mozgókép Díj ez évi jelöltjeit. Azt, hogy kik és mely alkotások kerülnek a nomináltak közé, májusban jelentik be.

„Megtisztelő és nekünk, szervezőknek igazán felemelő érzés, hogy a hazai filmes szakma évről évre kiemelten figyel a MOZ-GO-ra. Külön örömünkre szolgál, hogy a rendezvényünk nem csupán a filmesek számára jelent fontos találkozási pontot, hanem a közönség körében is várva várt eseménnyé vált” – mondta Csáky Attila fesztiváligazgató.

Az elmúlt esztendő rendkívül termékenynek bizonyult a hazai filmiparban. Ennek köszönhetően a MOZ.GO ismét izgalmas keresztmetszetet ad a legfrissebb magyar mozgóképekből kezdve a közelmúlt mozis közönségsikereitől a sok nézőt a képernyők elé csábító tévésorozatokon, tévéfilmeken át a különleges sorsokat, magával ragadó történeteket megörökítő dokumentum- és kisjátékfilmekig, illetve animációkig.

Mindezek mellett a 2025-ös MOZ.GO-n a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra emlékezve műsorra tűzik például a Liliomfi, a Szerelem és a Mese a 12 találatról című filmeket. Megünneplik a mozi születésének 130. évfordulóját is: számos, ritkán látott filmkülönlegességet is levetítenek.

Ez is érdekelheti

A lélek fényképésze, aki csoki Oscar-díjat kapott Weinsteintől

A MOZ.GO-n életműdíjjal tüntették ki Koltai Lajos operatőr, filmrendezőt, akitől megkérdeztük, mit tanít növendékeinek az SZFE rendezői mesterképzésén.

Magyar független filmes a világ legsikeresebb rendezői között

Az utóbbi években számos nemzetközi elismerést nyert, legutóbb pedig a Moz.Go Fesztiválon közönségdíjat kapott Pozsgai Zsolt bekerült a Beyond Hollywood – The Top Independent Creators of 2025 című válogatásba.

Arnold Schwarzenegger is gratulált Piroch Gábornak

Az amerikai színész frissen közzétett videóüzenetében gratulált és kívánt minden jót Piroch Gábornak, akivel jó barátok lettek közös munkájuk során. A jókívánságok annak alkalmából szóltak, hogy a kaszkadőr és akciórendező hétvégén átvehette a Magyar Filmakadémia életműdíját a Magyar Mozgókép Fesztiválon.

Blaskó Péter és Molnár Piroska is díjat kapott a MOZ.GO-n

A Hogyan tudnék élni nélküled? kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat szombat este Balatonfüreden, a MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál gáláján, Blaskó Péter és Molnár Piroska lett a legjobb férfi és női főszereplő.